Fehér Renátó: Holtidény
A Holtidény minden verse saját univerzumot teremt, legyen a helyszín egy telefonfülke (Leggyakrabban tárcsázott szám) vagy egy Pink Floyd-koncert a láva borította, olasz város, Pompeii romjain (Echo).
„Holt idény – olyan időszak, amelyben valamely tevékenység (természetes) feltételek híján szünetel, és a szóban forgó helyen semmilyen jelentős esemény nem történik” – áll A magyar nyelv értelmező szótárában (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1959). Tehát ez afféle megkezdett, de lezáratlan esemény, mint ahogy a színházak szünetelnek nyáron. Ilyen várakozásban szólalnak meg Fehér Renátó új kötetének versei, egy kifeszített idősíkon, oda-vissza forgó óramutatók között. „És a parkolóban mozdulatlanná / lassít a szótlan délután, a vendég / falatozni kezd a ráérős abroszok / fölött, vizel, kávék mellé rágyújt, / tankol, vizel újra. Engedi telni el.” (10.), „A zárójelbe tett időszámítással / összeszokni, de kibékülni soha.” (34.)
A szerző első kötete, a Garázsmenet verseiben egy, az otthontól, a gyerekkortól és egy, a szülei életét még testközelből meghatározó korszaktól elszakadó fiatal férfi ismer rá saját magára és családjára. A versek emlékezni és értelmezni próbálnak, rendszerváltás előtti idők és mai élethelyzetek sorjáznak a lapokon. A versek inkább egylélegzetű megszólítások és vallomások, önértelmezések a múltból szemlélve és a jelenre koncentrálva, a gyerekkor helyszínein és a tágabb környezetben, a világban való magunkra ismerés lenyomataként. Nagyon személyes, közeli lírai hang ez. A Garázsmenetben találunk dinamikus rímtelenséget (Természetes élőhely) és szabályos versformát is (Köszönőviszony), feszes ritmusú szöveget (Láthatatlanok), rímeket és ajánlást vagy utalást egy Cseh Tamás-dalra („Fehér babáim, fehér babák”). Vegyes verslelet, Fehér Renátó a kezdetektől sokszínű lírát hoz létre. A Holtidény egyenes folytatása ennek – a két kötet közti folytonosságot és párbeszédet jól példázza, hogy a Leggyakrabban tárcsázott szám című verset mindkét gyűjteményben megtaláljuk.
A Holtidény (a Lőrincz Gergely tervezte első kötet megoldásaihoz képest különösképp) letisztult, díszítetlen könyvtárgy benyomását kelti, a Magvető közelmúltban megjelent verskötet-sorozatába (Időmérték) illeszkedve. A cím, a kiadói logó és a hátoldalon szereplő vonalkód is szándékosan kopottas kissé, ami ugyan ötletes megoldás, mégsem a legszerencsésebb köntöse egy fiatal szerző második kötetének. A sorozat zsebkönyvszerű kialakítása viszont praktikus, telitalálat (a kötetek tervezője: Pintér József).
Fehér új kötete (ahogy már a Garázsmenet sem) nem szakad el a szerző által jól ismert régiótól. Ez, vélhetően, attól sem független, hogy Fehér Renátó kutatási területei a Beszélő folyóirat története, a szamizdatirodalom és sajtója, esztétikum és politikum kapcsolata. Többször tanult a prágai Károly Egyetemen ösztöndíjas vendéghallgatóként, 2016-ban a prágai Václav Havel Könyvtár ösztöndíjas kutatója volt. Tanulmányainak és művészetének ötvözete oda-vissza értelmezi saját magát: versei olvasásához fontos adalékként szolgál a közép-európai régió ismerete, a művek pedig a terület kultúrtörténetét segítenek megismerni. Mégsem a költészet köntösébe bújtatott, szociológiai látlelet és korrajz ez a poétika. A Holtidény minden verse saját univerzumot teremt, legyen a helyszín egy telefonfülke (Leggyakrabban tárcsázott szám) vagy egy Pink Floyd-koncert a láva borította, olasz város, Pompeii romjain (Echo). A Holtidény sokfelé néz, többnyire meghatározható helyszínről és konkrét időben. Az időbeli lehatároltság ugyanakkor sokszor felfüggeszti saját magát, ez az ellentmondás pedig feszültséget teremt a szövegben: „beköszönt aznap a huszonötödik óra.” (15.), „A világvége befér még idénre” (16.), „Az odabent felhalmozott évtizedek most visszaketyegnek, / [ de a / fordított időszámítás lassul, mint a mutató, ha fogy / [ az elem. / A félreértett történelem közben csak parttalan utójátékot / [ kínál.” (17.). Az emlékezés, a várakozás – az egész kötet meghatározó sarokpontjai – egy helyben toporgásra kényszerítik az elbeszélőt, részletes ön- és helyzetértelmezésre, kiemelve, és mégis, szilárdan belekényszerítve az időbe: „folyamodni kárpótlásért / egy délelőtt egy évtized egy korszak / mert nem a lift klausztrofób / hanem az odaszorult jelen / és légszomj jött és pánik / félemelet” (35.).
A kötet tripla mottójául választott három idézet (részletek Thomas Mann A varázshegy, Samuel Beckett Godot-ra várva és T. S. Eliot Négy kvartett – Burnt Norton című művéből) ezt az önmagába forduló időt szemlélteti. Az időt, amire várunk, és ami így kiiktatja a jelent (Thomas Mann); az időt, ami menne, mégis áll (a Beckett-féle figurák abszurd bája); és az idő tragikus egyszeriségét – T. S. Eliot tollából: „minden idő helyrehozhatatlan”.
A Holtidény verseit ajánlások, idézetek, más művekre való utalások teszik gazdagabbá, az egyik verset hol egy rövid kottarészlet, hol a tördelés teszi még színesebbé. Ezek a megoldások viszont bonyolíthatják az olvasást annak, akinek nem világos elsőre minden idézet eredete vagy az ajánlásokban szereplők nevei. Hatalmába keríthet az érzés, hogy ezek ismerete nélkül nem juthatunk közel a versekhez. A szövegek utalási rendszere bonyolult hálózatot alkot, e kapcsolatok felismerésével más értelmet nyerhet egy-egy mű. Fehér új kötetében egyértelműen jelzi ezeket a kitekintéseket, ez pedig sok olvasót irányíthat a Google-keresőhöz. A személy- és helynevek, műcímek és idézetek átgondolt koncepciót bizonyítanak, és ugyan ezek részletes felfejtése nélkül is egységes versvilág jön létre, ezek mégis fontos alkotóelemei a kötetnek, így nem lehet megspórolni némi utánajárást. Ennek segítségével pedig más részletekre vetül több fény, máshova kerül a hangsúly. Hogy a kötetnek mennyire lényeges alkotóeleme az utalásrendszer, már a címadó vers bizonyítja: „Van-e szomorúbb egy elhagyatott / novemberi fürdőhelynél / valahol az isten háta mögött?” – írja Kálnoky László Holtidény című versében, e sorokat pedig Fehér kötetének címadó versében is megtaláljuk. Izgalmas játéka ez a változatlan szövegnek a változó környezetben.
Az első kötet a Ká-európai ismerős című verssel zárul. „Hetven év sem kell, hogy bármit félreértsünk. / Rám nem hagytak múltat, amit be kéne vallani, / és sérelem sincs bennem semmi örökölt. / Így vagyok itt, egy ország maradéka: / mifelénk az agyonlőtt családfők a felelőtlenek, / és gyávák mind a túlélő apák.” Mikor Petri György Ká–európai értelmiségi című versében megalkotta a „Ká-Európa” terminust, egy folyton tenni akaró, de mindig, kívülről vagy belülről gátolt, béna örökmozgót festett le. Közösségi önkritika vagy egy túlságosan is tipikus közép-európai életút a múlt század második feléből? Fehér Renátó a Holtidényben ezt a Ká-Európát értelmezi tovább: „De alattam nincs Alpok, és nincs East Coast, / csak a folyton feltúrt Ká-Európa. / Ádáz irigyekkel fölényeskedni / itt terápia, népszokás és hajlam. / A vigalmi negyed homlokzatán a / veszteglésem egy ér marad a falban.” (16.), de messzebb is tekint ennél: „a korszak úgyis folyton kigyógyul belőlünk” (36.). Erős, meghökkentő sorok. A kötet nem adja könnyen magát, nehéz témák kisalakú zsebkönyvbe rejtve és rengeteg utánaolvasásra adva lehetőséget.
Fehér Renátó Ká-Európája erősebb kontúrral van jelen, de többnyire azzal az – inkább beletörődő – éleslátással, amit Petri verseiben is megtalálunk: „Nem felfedezni egy szigetet, hanem / megalapítani a kibányászott kőre, / és belerajzolni régi térképekbe, / A tátongó tenger látványát nem rontja / a lábtempó és emigráció között / őrködő bójasor.” (22. oldal), „Itt így kezelik az ébredező talasszofóbiát, / amit természetfilmekből diagnosztizál / ez a tengertelenségtől klórszagú ország.” (29. oldal). Ebből a mozdulatlanságból tekint tovább a kötet utolsó verse, a Hagyaték, 1901: „s ha végül be is köszöntött ma a huszadik század, / és fogadják mint civilizáció és történelem, / én biztosan nem vártam előre, / berendezkedni benne mégis kénytelen vagyok, / és lássátok, iszom a vizéből, / de nem csillapodik a szomjam, / én mégis iszom, mert / soha nem inni többé sem gyógyír, / már az elejétől ugyanúgy kopnak a napok.”
Fehér Renátó: Holtidény. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2018, 48 oldal, 1990 Ft
