Fábián István versei és képei
ZÁRIDŐ – A TÁJKÉP CSATTANÁSA
A tavasz viharrá sötétül,
füvek gyökerei közt
elindulnak a gyors vizek,
a siető, szikrázó erek
egymásba csapnak-szövődnek
a süllyedő hegyoldalakon,
szétszórják igazgyöngy cseppjeiket,
szivárvánnyá robbantják
az égen felejtett Napot
s a tájon átborzong
a régről visszatért nevetés.
Nem hittem istent. De szerettem.
Ő volt az erdőbe tévedt gyermek,
ki örökre odaveszett, ő volt
minden elvetélt magzat,
nyálbuborék a néma száján,
kire sosem figyelnek,
csendje minden el nem dúdolt dalnak,
ő volt az elítélt, ki rétnek álmodva
a végső téglaudvart, az eget
teríti szemére önfeledten.
Szája sarkában gyermeknevetés.
Állok a fáradó esőben,
tudom, ő is itt bámul valahol,
kit nem hiszek, de mindig szerettem,
hiszen mindig i t t á l l t a h á t a m m ö g ö t t.
Mézaranyban áznak a mezők,
ázik a templom és minden más akol,
szívemből a hiány kiköltözött,
itt ragyog minden, mi sehol nem ragyog.
Az aranyfüsttel futtatott szegletekben
pálinkáznak a borzas angyalok. Kettő
bámuló, az vagyok. Egy régvolt nevetés.
GÓLEM BLUES
A sárember félbe van. Része sincs készen.
Mindene félbehagyva – de az egészen.
Barlangarcában málló papír,
mit a Rend újra meg újra és újraír.
Nyelvén istene nevével szolgál
a sárember. Órjásibb a Holdnál.
Ha gödörszájából az a szó kifordul, marad
földhányásba véletlen sebzett sírfelirat.
PÉNELOPÉ ÁLMA
Sötétség lódul a sötétből:
függöny hűvöse mozdul.
Fehér kézfejen lélegzetpára:
alvilági múzsák szuszognak.
Félálmok félelmeivel apró nevetés suttog:
álmot lehell az alvó homlokára.
Puha a csend, karcolhatatlan:
madarak álma hajnal előtt.
Az álom álmodik, zenét néz:
mint a lány, ki a mezőn virágot lépik.
Alszik titkával, süllyed-dagad a tenger:
mint világnyi vászon, szövődik a rét.
Néma az íj, a fecskehangú húr:
csak a múlás van, időlepelbe hímzett sötét.
A széles eget ludak takarják:
árulkodó tollak az éjben szerteszét.
De Ithaka Ithaka marad végig. Végig:
megtart a várakozás – és a látott zenék.
SÉTA. PAD FELÉ KÖZELÍTŐ
Ha lent van is, az ég magas
[Osztovits Leventének]
…gazba dőlt, vízparti pad. leülsz.
árad, apad: úszik a szép idő:
látod, valaki jött, leült,
látod, valaki arra járt, leült,
látta az időt, mikor leülsz.
árad, apad a szép idő:
látod, valaki jön, látod, leül,
látod, valaki ideér, leül