A MÁSIK ÚT
mint az átlőtt csontú eb,
mint ki sem talált, összevissza istenek:
dobálja magát a tenger.
dühénél csak kínja nagyobb:
az örök idővel volt ő viselős,
kinek nyíló virága lesz az ember,
lesz a valóság és lesz az elmesélt.
most elvetélt magába fúlva. az ős-
hideg vizek fölött áll a semmi.
hová lehetne itt lehetni: áll a szél.
Digicica a nyóckerben 2
GYALOG ANGYAL
darázskirály, képzelt személy,
kit magába mart az éj
lezárt arcodra nyitsz,
állva magaddal szemben.
folyók égboltja záródik
záródó szemedben.
szárnyadtól lódult az ég.
a veszted ez.
sosem volt semmi láz elég.
a veszted ez.
jártad éveid át meg át,
tört redőny mögött hallgató
pusztult szobát,
sűrűdik árnyad, az átható
padlásfényben száll a por,
már nem kaszáról, késről
szállnak a szikrák: életre
vetélt e furcsa kor.
felhők közt éltél, nem itt,
tudtad, minden vonásnak vége lesz.
égre karcoltad képeid.
nem vártál többet. s a vége ez.
Digicica a nyóckerben 4
ÉG. TÁJ.
nincsen szavam,
ha csendje nincs.
csak a létezés
űre van, ha van.
a dőlő árnyra
úgy tekints,
mint földre hulló
szárnyra, bár
angyal sincs, csak
a sziklán hűlő
lábnyomod vár
a zuhanó madárra
