kettős: pont.kettő
Megjelent Fábián István és Mohai V. Lajos kötete
Fábián István kötetének fülszövege
„…a vers helyzetének vállalása, a mégis-megírás az a ’szerep’, amelyet [F. I.] tanulságul ad. Közelítések és nyitások jellemzik, mint verseinek alcímei is mondják; és a megrendülés szavát tudja – hibátlanul?! Nem ez a helyes jelzője. Egyik verscíme mutatja, hogy eligazodik: Elég a rosszkedv…, de hadd mondjam ezzel is azt, hogy Fábián István jókora teljességet tud hasítani máris […], magában érlelve az elveszíthetetlen fájdalmat, melynek sorsa azonban, tudnunk kell, mindenkor és minden kitekintésben a magunké, kevesebbel nem éri be, mint Pilinszkynél az a francia, aki kenyerét meg nem kapván, szívünket követeli immár. A költészet mégis békeidő, és nehézsége épp a tragikum kivédett volta.” [Tandori Dezső]
Mondják, nehezen érthetőek a verseim, amit nem tudok visszautasítani, pedig – mivel hitem szerint képek egymásra építésével fejezem ki a mondanivalómat – írás közben teljes, tudatos és „jelenlévő” fegyelemmel igyekszem ezeket a képeket pontosan és élesen megfogalmazni, láttatni az arra tévedő olvasóval.
Budapesten élek – de van egy házunk az ország egy nem is távoli szegletében. Kert is van, a kertben két százhúsz éves körtefa, fenyők, tuják, bokrok és minden évben hálásan újraéledő fű. És igen, a rigó!
Minden évben megül költeni tornácunk keresztgerendájára rakott fészkében egy rigópár. Szóval, a világ olyan amilyen, romlik és összedőlhet, az ég is bedőlhet, de a rigó fütyöl. Amíg van, aki hallgatja, addig megvagyunk.
Itt közzétett írásaim korábbi köteteim mellett a Blendemonda fotósorozatban, a Fotóriporter, a Könyvjelző, az Art7, a Mozgó Világ és a Palócföld folyóiratokban láttak napvilágot.
F. I.
Mohai V. Lajos kötetének fülszövege
Arany János azt írja egyik — Kosztolányit is elbűvölő — versében, hogy „…emlék minden legkisebb hely” . Nos, ezt a magam számára úgy módosítottam, hogy számomra minden legkisebb hely élmény és emlék.
Ennek a kettőskönyvnek (amely Fábián István barátommal immár másodszori közös örömkönyvünk) a rám eső részében különféle műfajú írásokat gyűjtök egybe: feljegyzéseket, esszéket, verseket, prózákat és vélelmeket, tehát emlékezéseket. Szerepelnek köztük korszakfordító nagy írók, Petőfi, Kosztolányi, Tandori, Kafka, Mirko Kovač, — ők vakmerő vonásaikkal, egymástól függetlenül bár, de megtépázták az irodalomról korábban bennem élő elképzeléseket. Aztán, ahogy lenni szokott, olyan szobák ajtajait nyitották meg előttem, amelyekben világirodalmi íróasztalok álltak.
Pályatársaim és barátaim is helyet követeltek e kis kötetben, mert művészetük — és személyiségük — sűrű fénye érzékenységem változó pillanataiban sokat jelentett nekem.
Minden élmény, minden legkisebb hely, amelyet tőlük kapok, úgy érzem, olykor a saját, szerény irodalmi kísérleteimmel, és saját szellemi céljaimmal ér egybe. Mert olvasmányélményei hosszú kezdetén az embert az irodalom semmivel sem összemérhető varázsa vonja magához, majd egész életére odaköti, ha egyszer is rálelt az eltéphetetlen szálra a maga olvasó énje és az önmaga számára felfedezett író között.
Igen, minden legkisebb hely számít. Ez ad értelmet az olvasásnak, írásnak.
(Mohai V. Lajos)
