Fábián István: Csillag 2021
A HATODIK NAP ESTÉJE
Föleszi a hiányt az éhség.
Acél tükör az este.
Egybehajlanak fénylő lemezek.
Szép lett az ember:
körme levágva, haja fésülve,
szeme ívesen rajzolt,
oldalán az a seb is odafestve.
Szép lett az ember.
Tenyerében melegszenek légző óceánok.
Ujjai csontkosarában alszanak fecskék.
Szép lett az ember, mint minden születő állat.
Lesz holnap is. Az a hetedik.
Szeme égboltjára felfröccsenő festék:
madarak. Kik haza már sosem találnak.
*****
A NAGY MANÉZS
A lét pálcasuhintás.
A nemlét időtlen.
Lángos lovacskák
a Hold és a Nap:
szemellenzős,
csótáros égitestek.
Körözve bólogatnak,
mint ki utat tévesztett
a dobpergésre hasító
világnyi csöndben.
Fulladva
ráng a szív vadul.
A tapsra nyílt tenyér
ölbe hull.
*****
AZ A KENDŐ
a szerelemről
Végig. A legvégéig. Ahogy az idő ömlik,
azután megzökkenti egy szívdobbanás.
Hulló veronika-kendő az ég, lebeg.
Fodrosan hull az elfutó folyóra.
Fölitatja arcunk, vízre-sárra írt térképeket.
Viszi a szél, pörög, színevisszája fordul:
megőrzi vérré-sárrá lett volt-időnk mását.
Dadog, azután elhallgat a szív.
Az idő újra mozdul, kicsap még nagyobb időbe.
Visszhangozza szívünk hallgatását.
A folyó fut, tükör az alja, fényvert iszap,
a sár felett arcunk arccal lefelé siklik.
Szemünk szemhéjtalan fölfeszítve néz:
árnyunk kagylók húsából szőtt szerelmes kendő,
végső maszk, viselni nehéz, levetni nem illik.
Tekintetünkbe vésnek perceket légző kagylópengék.
Gyöngyház fényben ázik a húsból szőtt selyem.
A víz szaladásába szövődik minden emlék.
Rendelt éveink fonták egybe arcunk.
Az a kendő örökké lebeg a fönti réteken.
*****
LEZÁRT JELENTÉS
Megállt ég alatt
farkasok vonyítanak.
Egem fölött suhognak
gyolcsvászon zenék.
Alvad az idő
csukott szememben.
A szívem fojtó haraggal
mit kezdenék?
Csuklómon ver
a hatalom lélek[…]zése.
Hűvösen fekszik bőrömön
szelíden simuló kése.
