Fábián István: A hatodik nap estéje

|

 

Fábián István: Csillag 2021

A HATODIK NAP ESTÉJE

Föleszi a hiányt az éhség.
Acél tükör az este.
Egybehajlanak fénylő lemezek.
Szép lett az ember:
körme levágva, haja fésülve,
szeme ívesen rajzolt,
oldalán az a seb is odafestve.

Szép lett az ember.
Tenyerében melegszenek légző óceánok.
Ujjai csontkosarában alszanak fecskék.
Szép lett az ember, mint minden születő állat.
Lesz holnap is. Az a hetedik.
Szeme égboltjára felfröccsenő festék:
madarak. Kik haza már sosem találnak.

*****

A NAGY MANÉZS

A lét pálcasuhintás.
A nemlét időtlen.

Lángos lovacskák
a Hold és a Nap:

szemellenzős,
csótáros égitestek.

Körözve bólogatnak,
mint ki utat tévesztett

a dobpergésre hasító
világnyi csöndben.

Fulladva
ráng a szív vadul.

A tapsra nyílt tenyér
ölbe hull.

*****

AZ A KENDŐ

a szerelemről

Végig. A legvégéig. Ahogy az idő ömlik,
azután megzökkenti egy szívdobbanás.
Hulló veronika-kendő az ég, lebeg.
Fodrosan hull az elfutó folyóra.
Fölitatja arcunk, vízre-sárra írt térképeket.

Viszi a szél, pörög, színevisszája fordul:
megőrzi vérré-sárrá lett volt-időnk mását.
Dadog, azután elhallgat a szív.
Az idő újra mozdul, kicsap még nagyobb időbe.
Visszhangozza szívünk hallgatását.

A folyó fut, tükör az alja, fényvert iszap,
a sár felett arcunk arccal lefelé siklik.
Szemünk szemhéjtalan fölfeszítve néz:
árnyunk kagylók húsából szőtt szerelmes kendő,
végső maszk, viselni nehéz, levetni nem illik.

Tekintetünkbe vésnek perceket légző kagylópengék.
Gyöngyház fényben ázik a húsból szőtt selyem.
A víz szaladásába szövődik minden emlék.
Rendelt éveink fonták egybe arcunk.
Az a kendő örökké lebeg a fönti réteken.

*****

LEZÁRT JELENTÉS

Megállt ég alatt
farkasok vonyítanak.

Egem fölött suhognak
gyolcsvászon zenék.

Alvad az idő
csukott szememben.

A szívem fojtó haraggal
mit kezdenék?

Csuklómon ver
a hatalom lélek[…]zése.

Hűvösen fekszik bőrömön
szelíden simuló kése.

CÍMKÉK: