Girolamo Cardano: Életem
A művészetekben külön kasztot alkotnak az alkotás fenegyerekei.
Közös tulajdonságuk a kirobbanó, elementáris erejű tehetség, a minden szabályt áthágó és semmilyen tekintélyt nem tisztelő, vadul lobogó alkotóerő, amely hatalmas erővel nyomja rá bélyegét a művész egész életére. A görög költők közül ilyen volt Arisztophanész, a „múzsák neveletlen gyermeke”, vagy a gyávaságára is büszke Arkhilokhosz, a rómaiak közül a Lesbia iránti szerelemben-gyűlöletben vergődő Catullus vagy Ovidius, maga a két lábon járó költészet. De efféle fenegyerek volt a csavargó Villon, s aztán az olasz reneszánsz utolérhetetlenjei: Poliziano, Michelangelo, majd az ötvösművészet legnagyobbja, a nyughatatlan Cellini, s a barokk óriása, Caravaggio. Nem maradt adós velük a magyar művészet sem: Balassi, Petőfi, Ady az ő rokonaik. Tudósok közt is akad lobbanékony természet, de kétségtelenül ritkább az efféle.
Éppen ezért illeti meg különleges hely Girolamo Cardanót, a XVI. század legellentmondásosabb polihisztorát. Lényét egészen különlegessé teszi, hogy míg a többi „fenegyerek” élvezte és szerette az életet, s (legalábbis művészetük és életrajzuk tükrében) áthatotta őket valami szilaj erő, a létezés öröme vagy a megbocsátó irónia, addig ez a törvénytelen gyerekként született orvos a valóságosnál is sötétebben látta az őt körülvevő, többnyire fojtogató világot. Rengeteg művet írt, fontos dolgokat talált föl (például a róla elnevezett kardántengelyt), s úgy látta a múlt és jelen dolgait, mint akkor senki más.
Ennek a magánynak a dokumentuma az Életem című önéletrajza, mely joggal tartozik a klasszikusnak számító memoárok sorába. A latin nyelven írt De vita sua azonban nem könnyed olvasmány: nem vidám adomák és kedélyes emlékek gyűjteménye, hanem egy igaz orvoshoz illő munka: egy sok keserűségben, értetlenségben és ellenségeskedésben telt élet boncolási jegyzőkönyve. A sötét tónust azonban ellensúlyozza, hogy egész életét problémák megoldásának szentelte, s igazáért nem riadt vissza a késhegyre menő vitáktól sem. Éppúgy érdekelték a filozófiai kérdések, mint matematikai problémák: a harmadfokú egyenletek megoldása fűződik nevéhez, miközben orvosi mesterségét is folyamatosan és nagy sikerrel gyakorolta, aminek eredményeként királyi udvarokba hívták gyógyítani. Szenvedélyes igazságkeresés és az őt körülvevő világ megértésének vágya hajtotta, hogy olykor mindenkivel szembefordulva küzdjön igazáért. Ennek legékesebb példája talán a Nero, római császárról írt dicsérete (Encomium Neronis), amelyben másfélezer év közvélekedésével szakítva igyekszik bebizonyítani, hogy az uralkodó, akinek az ókori források szerint annyi ember vére száradt a kezén, nem kegyetlen despota, hanem sarlatán filozófusok, fékezhetetlen becsvágyú asszonyok és az arisztokrácia győztes politikusaival cinkos módon szövetkező, gerinctelen történetírók áldozata volt. Értelmezése és észrevételei, ha túlzásba hajlanak is, mégis világos képet rajzolnak arról, hogyan látta Cardano, ez a magányos zseni a világot, s gyermekkorától kezdve micsoda bizalmatlanság gyűlt föl benne a múlttal és a jelennel szemben. Tudása erejében bízva azonban kérlelhetetlenül haladt előre, s minden sértettsége és fájdalma ellenére is szolgálta az emberiséget, amely iránt nem volt illúziója.
Villon, Cellini ízei és színei tűnnek elő, s ezt akarja érzékeltetni a fordító is, Magyar László András, aki, hogy szemléletesen láttassa Cardano társadalmon kívüliségét, előszeretettel használ a szlengből kölcsönzött kifejezéseket. Ezek persze jól jellemzik Cardano cinikus világlátását, mégis azt a veszélyt rejtik magukban, hogy évek múlva visszájukra fordulnak. Nincs ugyanis még egy olyan gyorsan devalválódó rétege a köznyelvnek, mint a szleng, különösen annak köznyelvbe emelt, divatszóvá lett rétege. Ebből a körből hónapokra, évekre a népszerűség csúcsára röpülhetnek szavak és fordulatok, hogy aztán az erőltetett jópofaság és a kényszeres könnyedség bélyegével bukjanak a nevetségességbe. Ezek a fordulatok most még nem zavarók az Életem magyar fordításában. Tíz év múlva azonban már könnyen kellemetlenül elhasználtak lehetnek.
/Girolamo Cardano: Életem. Fordította, a bevezetőt és a magyarázatokat írta: Magyar László András. Budapest, Gondolat Kiadó, 279 o./
