Vass Norbert: Indiáncseresznye
Vass Norbert az Apokrif és a Fiatal Írók Szövetsége kiadásában megjelent első novelláskötetében, az internetes mémek sokasága által is jelzett, mostani harminc év körüliek látható globális nosztalgiájától talán nem függetlenül, a ’90-es évek gyerekvilágát tematizálja.
Kötetében tizenöt novellán keresztül kísérhetjük egy alsós általános iskolás fiú és barátai kalandjait a kedvesen csetlő-botló játékoktól (spoiler alert!) Péri Gitta pucér fenekének közszemlére tételéig, mellyel a könyv és a szereplők számára az ártatlan gyerekkor is véget ér.
Elismerés illeti a kötetet szövegeinek egységességéért. A már az első lapokon megismert tematika és stílus kíséri végig a kötet összes történetét. A gyerekek életének csaknem összes fő színterével és tevékenységével találkozunk, azoknak kilencvenes évekbeli specifikumait hangsúlyozva, iskolától sportokig, számítógépes játékoktól zenéig, csapdaállítástól (Beagle boyok) versengésekig (Birsillat). Úgy tűnhet, az egyik célkitűzés, hogy a kilencvenes évek gyerekvilágának lehetőleg minden fogalmát, szimbólumát legalább egyszer szerepeltesse igényesen szerkesztett, elsőrangú nyelvi érzékkel megalkotott szövegközegben.
A dinamikus, gördülékeny, humoros prózai stílus – mely kitart az első laptól az utolsóig – a kötet legnagyobb erényei közé sorolható. Vass tipikus mondata hosszú, mellérendelések és közbeékelések sorozatából épül, mintha a narrátor egy levegővel akarná elmesélni az egész történetet. E dinamikusság hatására a mondathatárok észrevétlenekké válnak, úgy érezzük szinte élőbeszédet hallunk, nem is olvasunk, ettől jófajta könnyedséggel haladunk végig olvasóként a szövegen, az leginkább ettől válik letehetetlenné. A sokszorosan összetett mondatok könnyen értelmezhetők maradnak, az olvasás sebessége nem törik meg, a mondat gond nélkül gördül bármerre, kitérések további kitérései is problémamentesen simulnak a szövegegészbe.
„Intett akkor a Bálint anyja, hogy jó, meg úgy csinált a kezével, mintha a szája elé cipzárt húzna, de látszott, hogy azt gondolja, hogy megsütötte kicsit a Husztikot a nap, és úgy köszönt el, hogy igyatok is azért ebben a melegben valamit, gyerekek, úgyhogy megláthatott, úgy látszik, minket is.” (84.)
Arra, hogy milyen lehetőségek nyílnak ki az ilyetén mondatszerkesztésnek köszönhetően egy további példa, ahogy a távolságtartó gyerek-felnőtt kommunikáció és a számítógépes játékokról való álmodozás egymásba csúszik:
„Dicső Erzsike nénitől hiába is kérdezném, hogy a Reptile savköpésénél hányszor kell, csókolom, a nyilat jobbra nyomni” (23., kiemelés tőlem)
A prózai nyelv másik meghatározó tulajdonsága a szemtanúi vallomásokat megszégyenítő részletgazdagság: „Jött épp ki a műhelyből a Béla apja, és látta, hogy ott fekszik a Mirci, lógó nyelvvel, csöndben, és mondta, hogy akurvaanyját, és hozta a szívlapátot egyből, és átdobta a Mircit a szomszéd, üres telekre. Gondolta, ha már így járt, ott időzzön inkább, a gazban.” (47.) A végtelenségig fokozott, már-már humorforrásba átcsapó aprólékosság („és mondta, hogy akurvaanyját”), illetve, hogy a sok részlet között kimondatlanul marad a történés veleje – de mind a narrátor és a társai, valamint az olvasók is megértették: a macskát megölte Béláék kutyája, Béla apja pedig a felelősséget hárítva elrejti a tetemet.
Ha az unalom árnyéka vetülne a szövegre, a szavak szintjén például nem-köznyelvi vagy hangutánzó szavak gondoskodnak arról, hogy mégse üljön le: tülülülülü (12.), szorcsogott (30.), herákult (54.), zanócás (51.). Vass Norbert szövegének minden szintjén akad csemege.
Visszatérő elem a novellafüzérben, hogy a szöveg a lehető legtöbb márkát, tévéműsort, játékot, sajátosságot igyekszik néven nevezni a ’90-es évekből: „elhozta a Reszkessetek betörők!-et is videokazettán, igaz rácsöppent most kicsit a Calippo, úgyhogy a vinyettán a címe megfolyt, a végébe meg az apja valamennyit beletörölt (…) Benny Hill Show-t” (80-81.) „Scooter-számokat dúdoltunk ilyenkor félhangosan a parton, hátha beakad valakinek egy bosszantó dallam. Én a Love Is All Aroundot próbáltam elfelejteni valami Green Day számmal” (98.) Ezek, amennyiben a cselekmény folyásába illeszthetők, valóban hozzáadnak a környezet és a hangulat lefestéséhez, néhol megkérdezhető, hogy nem kezd-e múzeumi tárlatvezetésbe átmenni a szöveg („Lila zakóban volt, mint a Telesportban a Gulyás László” (108.) – a Telesport máshol nem szerepel a szövegben).
Dicséretes mértékben gondot fordít a szerző a mellékszereplők jellemzésére: Tóth Matyit az elején látszólag funkciótlanul jellemzi a szöveg a „na, mi van, pöcsösök, úszni inkább vagy meghalni?” (19.) megszólalással, hogy aztán a Mélyzöld című novella egyik főszereplőjeként ő legyen az uszoda erőszakos réme. A többször emlegetett szereplők főbb jellemvonásai könnyen megjegyezhetők, és alkalmas pillanatban mozgatják a történetet, anélkül, hogy bemutatásuk bárhol öncélú lenne. Különösen igaz ez a név nélküli főszereplőre, aki egyben az elbeszélő is, és gyakran szemlélője az eseményeknek, saját közegének úgy prezentálója és mintapéldánya, hogy tulajdonságai, motivációi a közegből nem lógnak ki. Ez azonban nem semlegességét jelenti, hanem azonosulását a leírt világgal.
A prózai nyelv egyes erényeiért, mint a bájos naivitás megteremtéséért, más téren áldozatokat kellett hozni. A gyermeki látásmód nyelvi ábrázolása az első áldozat, ez többnyire kimerül önértelmező kommentekbe néha beszúrt nem tudom, nem értem tagmondatokban („Azt mondta a Sziszónak a bátyja, hogy feltehetően baszásról lenne ilyenkor szó, amiről mi nemigen tudtuk, mit jelent” – 96.) – hogy aztán kiderüljön, mégis tudja. A pillanatnyi nem értés – információ visszatartás így csak a komikumot szolgálja. Meglehetősen sok kifejezést nem érezhet a gyermeki nyelvbe illőnek egy szőrös szívű kritikus: „donneri, sávelválasztó, morfondíroztunk, kialvatlan, elnézőbbek”. (mind 96.)
A második hősi halott a történetvezetés valószerűsége, amit – bár mikroszinten plasztikus a szövegvilág – pár helyen szintén feláldoz a szöveg a figyelemfelkeltés, avagy a kamaszos nagyotmondás oltárán. A nyitó novella csattanójában (12.) például el akarja hitetni, hogy a garázs padlóján kiborult vödörből a snecik legalább három másik vödörbe estek át, és a garázs gazdája legalább három vödör festéket tárolt fedetlenül. Némelyik történet megkérdőjelezhetőségével párhuzamba állítható némelyik hasonlat megkérdőjelezhetősége.
A narrátor előszeretettel alkalmaz entropikus, ki nem számítható hasonlatokat, melyek nagy része jól illeszkedik a mű világába („megálltam hirtelen, mint akit a Sub-Zero fagyasztott le a Mortálban” – 63.). Némelyik azonban több kérdést hagy maga után: „az arca meg olyan fehér, mint a porcukor Detti néni fánkján” – 88. Vajon a fehér színt csak és kizárólag porcukorhoz tudja kötni a narrátor? És miért pont Detti néniéhez? Hiszen Dávid Tiva anyja (77.) és az iskolai menza (62-65.) is kínál cukros süteményt.
A kritika műfaji követelményeinek eleget téve némileg rosszmájúan emlegetett hibáktól könnyedén el lehet tekinteni; és mivel az olvasóközönség nem-kritikusi tagjai ezt meg is fogják tenni, a kötet erősségei sokkal inkább szem előtt lesznek. És méltán. Ajánljuk a könyvet felhőtlen szórakozást remélőknek, a ’90-es nosztalgiavonattal utazni vágyóknak; és mindenkinek, aki szereti.
Vass Norbert: Indiáncseresznye. Fiatal Írók Szövetsége, Budapest, 2019, 126 oldal, 2000 Ft
