Tőzsér Árpád fordításai
Czesłav Miłosz 1911-2004 Fotó: Wikipédia
AZ 1900-AS ÉV
Vond ki magadat gondolataidból –
hangzik a depresszió elleni első tanács.
Átvonulok hát az 1900-as évbe.
De hogyan kell kapcsolatot teremteni a halottak birodalmával?
Nézek a tükörbe,
az egymásban tükröződő tükrök folyosójába,
kócsagtollas kalapok, szoknyafodrok villannak benne,
meztelen testek fehérsége a félhomályban,
Mariola, Stefánia, Lilka,
fésülik hosszú hajukat.
Ha ők is kiestek az időből s térből,
ott kéne lenniök, ahol Tiberius császár van
vagy ahol a tizenkétezer éves bölényvadászok vadászgatnak.
De a száz évvel ezelőtti nők továbbra is itt vannak közelünkben:
csak lassan, az évek múlásával távolodnak picit,
mintha még egyre itt táncolnának
tisztátalan báljainkon.
***
AZ ÚGYNEVEZETT ÉLET
Ő az úgynevezett életet,
mindazt, mi a szappanoperáknak témául szolgál,
nem tartotta méltónak, hogy beszéljen róla.
De lehet: akart volna ő beszélni, csak nem tudta, hogyan kell.
Megcsodálta a férfiak és nők bonyolult történeteit,
ahogy azok feledésbe tűntek lassan.
Ő maga csak tűrni tudott, fogait összeszorítva,
s várni, hogy az öregség megfossza a drámákat jelentésüktől,
s a szerelem, a gyűlölet, a kísértések
és árulások szappanoperája szertepattanjon.
***
TEXAS
Texasból jövök,
verseimet olvastam föl.
A felolvasást sehol olyan jól nem fizetik meg, mint Amerikában.
Az aláírásom mellé odaírtam: kelt 2000-ben.
Az öregség úgy marasztalja a lábat, akár a sűrű szurok.
Az értelem védekezik, jelezve az öntudat jelenlétét.
De mit kezdjek mindezzel, kinek beszéljek róla?
A hallgatás a legjobb stratégia.
Megismerem a szerelem, a gyűlölet,
a várakozás és vágy illúziójának
szégyenét.
És alig hihetem,
hogy megadatott az életet végigélnem.
***
ÚTMUTATÁSOK
Csak vallani ne kelljen! Pedig annyira telítve
vagyok az életemmel, hogy ha beszélnék róla,
megkönnyebbülnék. S megértenének a városok
utcáin reszkető szerencsétlenek, s mennyien vannak!,
s az alkoholisták, a féltudatúak, az emlékezet
leprásai, s a lét bűnében szenvedők – mind, mind.
Nos, mi akadályozza vallomásomat? A szégyen talán,
hogy szenvedésem nem elég látványos? Vagy a dac?
Divat lett a panaszkodás, a nehéz gyermekkor,
a lelki sérültség és a többi. Nehogy még Jób jajaira
vetemedjem! Jobb, ha hallgatok, s a dolgok
változatlan rendjét dicsérem. Engem valami más
nem enged szólnom! De mi? Aki szenved,
igazat kell hogy szóljon. Ugyan!, az „igazmondásban”
mennyi az álca, a komédia, az önsajnálat!
Az érzelem hamissága a szó álságáról ismerszik meg.
Túlságosan becsülöm a stílust, hogy kockára tegyem.
Tőzsér Árpád fordításai
