Cédulák sötétség ellen 8.

|

Kállai Katalin naplója

Hello, Max vagyok, miben segíthetek.

Picasso: Gurenica 1937

Miután levonultak a hegyről, a hét láthatatlan törpe átkelt a palacsintavirágon, hogy hazajusson. Reggelig húzták a bőrt… A frissen zöldellő törpehegy egy farönk, amit a hosszú évek alatt befutott a borostyán, az alabástrom színű palacsintavirág a bodza, mert palacsintatésztába sütve meg lehet enni, a feltehetően színes ruhákban bóklászó törpék éjjeli menedéke pedig egy jó száz éve épített, kőből készült, alacsony szerszámoskamra. A földben maradt farönköt a józan belátásúak szerint ki kéne vágni, de egy vékonyka nyúlhang mindig figyelmeztet, hogy nem lehet. Hát, nem látja senki? Tele van törpével az egész hegy.

xxx

Ki, merre utazik. Jacqueline Cockburn művészettörténész, a londoni Art History at Westminster School volt vezetője, aki első diplomáját a modern nyelvek tanulmányozásával szerezte, öt alkalmas kurzust tart a Zoomon „Goyától Picassóig – a szín és az ecsetkezelés nyelve” címmel. Azokat a festőket vizsgálja, akik a színek nyelvét újraalkotva teremtették meg a modern művészetet. Radikális színkísérleteket mutat be a futuristákon át az absztraktig, míg végül eljut Picasso főművéig, azaz a színek teljes tagadásáig. Utolsó kurzusának címe „A szürke 50 árnyalata: Guernica”. Izgalmas utazások lehetnek.

xxx

A létezés – kizárólag attól, hogy létezés – minden formában természetes. Lassan kiderül, hogy ez is egy természetes formája.

xxx

(napi paradoxon) Igyekszel nem kimenni. Online rendelsz kaját, orvosságot is, robotokkal levelezel, hello, Max vagyok, miben segíthetek, csüggsz a világhálón, ha kell, ha nem, és mégis. Itt és most megértesz valamit az önellátó társadalmakból.

xxx

„Miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, bátran kijelenthetem: Ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lehetett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az érzelmek titkos rezdüléseit.” Adta valaki George Bernard Shaw szájába. Nem túl ügyes hamisítvány. Egy biztos, aki megfogalmazta, igyekezett kimaxolni a nyelv iránt érzett büszkeségünket. Viszont soha nem olvasott George Bernard Shaw-t.

xxx

Itthon levettük a maszkot. Más férjét hoztam haza. A pesti vicc átkerült a közösségi oldalakra. És szép lassan globalizálódik.

xxx

Nano box, vírus méretű robotok, szubrealitás, robot hadsereg, világkormány. Félelmetes gyorsasággal bővül a nyelv.

xxx

A nyelv árnyalt mivoltára elsőként dédnagyanyja próbálta ösztönösen ránevelni, abban a sokgenerációs családban ugyanis neki volt ideje napi huszonnégyben fölnevelni. (Anyai nagyszülei alig múltak negyven évesek, mikor megszületett.) Nagy mesélő volt. A maguk sziporkázó gazdagságában újabb és újabb formában kerültek elő a történetei. Mellette mindig azt érezte, soha nem ér a nyomába. Még a múlt század előtti században jött a világra, s bár nem láthatta előre, utódjában ezzel három évszázad ért össze. A tizenkilencedik végi somogyi falu, ahol Plasinka Margit született, az a Plasinka Margit, aki életének kilencvenkilenc esztendejéből tengernyi időt szánt arra, hogy felidézze soha nem látott édesanyját. Az édesanyát, aki belehalt az első szülésbe. Húszévesen elvitte a gyermekágyi láz. (Feltehetően a bába nem ismerte Semmelweis tanait.) Aztán ott volt a huszadik század, amelynek második feléből már ő maga is kapott egy flasht. És ez a huszonegyedik, amelyik sok jó szót érdemelne, de aktuális lelkiállapotában épp egy se jut eszébe.

Mikor anyjával álltak ott mellette, öntudatát vesztett, haldokló dédanyja egy pillanatra magához tért, és anélkül, hogy képes lett volna tudomást venni róluk, annyit mondott, Nagyatádon emlegetik, hogy haldoklik a Plasinka Margit. Azóta sokat gondol arra, hogy évszázadnyi létezésének utolsó perceiben vajon mennyire ment vissza az időben. Létének mely pillanata volt, amelytől akkor, ott, elbúcsúzott.

xxx

Megannyi jó szándék ellenére minden önéletírás lelkiismeretlenül hiányos, eredendően ostoba és fájdalmasan hazug.

CÍMKÉK: