Kállai Katalin naplója
A macskaformájú űrlények kétévesek lettek nemrég, és jó lenne, ha végre megosztanák tapasztalataikat a világról. De egyelőre békésen hallgatnak. Talán még nem tudják, hogy mindig van valami, amiért vége lehet a világnak. És amiért nem.
Képernyőfotó 2020.04.28.
Az ember mindig valami csodában reménykedik. Ha nem reménykedik, nem is ember. Márpedig valamilyen módon mégiscsak az.
(Enquist: Egy másik élet)
A napló a leggyilkosabb műfaj. Olyan, mint a természet. Leírom a nevét, „élőként” könyvelem el, és most nincs. A legnagyobb élő drámaíró nem él. Volt valami megnyugtató abban, hogy létezik. Ad absurdum felkereshető. A fizika törvényei nem mondanának ellent… Képzeljünk el egy világot, ahol kiirtanak mindent, ami egy bizonyos kor felett a fejekben van. Próbálok tartózkodni a gondolattól. De most végtelenül dühös vagyok. (Per Olov Enquist 1934–2020.)
xx
…minden élet, minden élet, minden élet befejezte szomorú körforgását és kihunyt… A darvak nem ébredeznek már nagy krúgással a réten, a cserebogár sem zúg a hársligetekben… Üres minden, üres, üres… Ez olyan dekadens izé. Fészkelődik a székén Arkagyina. Csehov a Sirály elején az írói szárnyait bontogató Trepljov röviden ismertetett víziójába rejti az emberiség kozmikus rettegését. Az ifjú Trepljovba pedig önnön, ki nem élt írói énjét. Milliónyi írói énjéből kettőt is belerejt a szövegbe. Trigorinba a világ felszínes dolgain elmélkedő, sikeres írót. A másikba pedig az újítót. A váteszt, aki világmindenségben gondolkodik. Most az utóbbi jön be.
xx
Süllyedünk bele abba, amitől féltünk. Van ebben jó is. Szorongásunkat feloldja a félelem.
xx
Napirend.
Éjjel 4 óra alvás. (Max öt.)
Hajnaltól ír.
Reggel nem eszik.
Takarít, főz, mos, vasal. (Nem vasal.)
Ebédre éhes.
Ebéd után sír. 10-15 perc.
Délután próbál aludni. (Nem megy.)
Este örül, hogy él.
Jól van.
xx
(Napi hazugságok) Ez a répa soha nem látott répát. Csak próbál úgy csinálni, mintha már látott volna.
xx
A macskaformájú űrlények kétévesek lettek nemrég, és jó lenne, ha végre megosztanák a tapasztalataikat a világról. De egyelőre békésen hallgatnak. Talán még nem tudják, hogy mindig van valami, amiért vége lehet a világnak. És amiért nem.
xx
Az utolsó magyar lovas postás.
„Kulik István, Gátér, Bács-Kiskun megye. Az ország utolsó olyan tanyapostása, aki a lovával teljesített szolgálatot a tanyavilágban. István 1987-ben lett lovas postás. Hatvanegy tanya, 76 kilométernyi körzet tartozott hozzá. Kati nevű lovával járták a járhatatlan dűlőutakat. A magas havon, vízen csak lóval lehet áthajtani, a tanyák sarába még a modern, mindentudó városi terepjáró is beragad. István szerint ezért maradhattak szolgálatban. Nyáron 40 fok hőség, télen 10 fok hideg.”
xx
Ha a létezés legünnepibb aktusához, egy gyerek születéséhez ennyi fájdalom kell, a többihez hogy ne kéne.
xx
Az álmok kertje. Ez anya fája, mutatom neki. Ezt a bokrot a tavalyi születésnapod után ültettük ki a kertbe. Téged pedig anno ez a gólya hozott. Rozsdás, csodálkozik el. Akkor még nem volt az.
xx
(Napi hazugságok) Mai húsétel. Nehéz a választóvonalon lenni. Állati fehérjére szocializálódott a tested, miközben – fejben – az élő húst rágod.
xx
Pár hónappal ezelőtt az európai kultúra halálát vizionáltam. De ne tévedjünk. A lágy dekadencia, a simogató depresszió, a jóleső szplín mondatta velem. Az önelégült, saját borúlátásában tetszelgő aggodalom. Az egésznek semmi köze nem volt ehhez a mostani helyzethez.
xx
Ha minden igaz, a J. Paul Getty múzeumban született meg az ötlet, aztán Európában a hollandok nagyon rágyógyultak az egyik közösségi oldalon. Művészet a karanténban. Azaz, végy egy alapművet és rekonstruáld a saját körülményeid között. Küldd be.
Képernyőfotó 2020.04.28.
Csak egy baj van az oldallal. Súlyos függőséget okoz. (Írtam már? A tárgyak is új jelentést kapnak.)
xx
Egyre hamarabb fogy el a nap.
