Cédulák sötétség ellen 20.

|

Kállai Katalin naplója

Jan Matejko: Stańczyk – Bona királynő udvari bálján, miután megérkezett a hír Szmolenszk elestéről

A post truth után truth…

(az igazságtól való elszakadásról) Visszanézed a lementett e-maileket, és a feladó egymásnak szélsőségesen ellentmondó – szégyenérzet nélkül továbbított – állításai pontosan jelzik épp aktuális pszichés státuszát. Post covid, bipolár, paranoid, nárcisztikus… Nincs miről beszélni.

x

(az igazsághoz való visszatérés) És akkor elkövetkezett az igazság kora. Minden király meztelen. Nincs más választás.

x

(a letűnt kor) „Amelyben az emberek a tényekkel szemben inkább fogadják el az érzelmeiken, előítéleteiken alapuló érvelést.”

x

(Kezdettől fogva fejben leírta mi történik vele. Szerinte mások is.)

x

Idézetek/ új:

‘Legyünk optimisták. Lesz, sikerül, és nem pusztul el minden. Ha igaz, hogy minden csillag halálakor egy új élet születik, akkor feltételezhetjük, hogy van miben hinnünk. De vajon milyen új életek, életkezdemények születnek, és milyen formában nyernek majd testet? ” (Kis Tamás)

x

„A természet háttérbe szorítása azt jelenti, hogy nem ismerik el az ember bioszférától való függését, az emberiséget különállónak, a természeten kívül állónak tekintik, amely a természetet korlátlan, saját szükségletekkel nem rendelkező forrásként kezelheti.”

(Val Plumwood: Ökofeminizmus – feminizmus)

x

„A feladat az, hogy újító kapcsolódásokon keresztül rokonságba lépjünk, egyfajta gyakorlatképpen ahhoz, hogy megtanuljunk együtt élni és együtt halni egymással a sűrű jelenben.” (D. Haraway)

x

Idézetek/ régi:

Le vagyok győzve, (győzelem ha van)
de nincs, akinek megadjam magam.
Úgy leszakadtam minden más világról,
ahogyan lehull a gyümölcs az ágról.

(J.A.)

x

“A sötét jóslatok kora elmúlt: a Történelmi Tél itt fütyül immár.

Az ember, tagjaiban öngyilkos hatalommal, vérében méreggel, fejében őrülettel, mint a veszettkutya: nem tudni míly végzetre jut.

Ha új pusztító-eszközeivel végigboronál népein: eljut a kerék és tűz elvesztésig, a beszéd elfeledtéig, a négykézlábig.

(Weöres Sándor)

x

A költőt elég, ha szeretik. Érteni nem kell.” (Juhász Ferenc)

x

Lásd be Uram, így nem lehet. Így nem lehet teremteni. Ilyen tojáshéj-Földet helyezni az űrbe, ilyen tojáshéjéletet a Földre, és abba – felfoghatatlan büntetésként – tudatot. Ez túl kevés, ez túl sok. Ez mértéktévesztés, Uram.

Mért kívánod, hogy két tenyérrel átfogható gyerekjáték-koponyánkba egy univerzumot gyömöszöljünk? Vagy úgy teszel velünk, mint a tölgy makkjával, amelybe egy teljes tölgyfát gyömöszöltél?

Nem bánnék soha úgy a kutyámmal, mint Te velem. Léted nem tudományos, hanem erkölcsi képtelenség. Ilyen világ teremtőjeként létedet feltételezni: blaszfémia.

Legalább ne tettél volna annyi csalogatót a csapdába. Ne csináltál volna felhőt, hálát, aranyfejet az őszi akácnak. Ne ismernénk a vékony, zöldes, édes-édes ízt: a létét. Irtózatos a Te édes lépvessződ, Uram!

Tudod te, milyen a vércukorszint süllyedése? Tudod te, milyen a leukoplákia halvány kicsi foltja növőben? Tudod te, milyen a félelem? A testi kín? A becstelenség? Tudod-e, hány wattos fényerővel tündöklik a gyilkos?

Úsztál folyóban? Ettél citromalmát? Fogtál-e körzőt, téglát, cédulát? Van körmöd? Élő fára vésni véle, kriksz-krakszokat hámló platánra, míg megy   odafönt, megy-megy a délután? Van odaföntöd? Van neked fölötted?

Egy szót se szóltam.”

(Nemes Nagy Ágnes)

x

Én itt hagynék mindent, a völgyeket, a dombokat, az ösvényeket és a szajkókat a kertből, én itt hagynék csapot és papot, eget és földet, tavaszt és őszt, itt hagynám a kivezető utakat, az éjszakákat a konyhában, az utolsó szerelmes pillantást, s a városok felé vezető összes borzongató irányt, itt hagynám a tájra ereszkedő sűrű alkonyt, a súlyt, a reményt, a bűvöletet és a nyugalmat, itt hagynék szeretettet és közelit, mindent, ami meghatott, megrendített, magával ragadott és felemelt, itt hagynám a nemest, a jóakaratút, a kellemest, s a démonian szépet, itt hagynék minden rügyfakadást, minden születést és létet, itt hagynám a varázslatot, a rejtélyt, a messzeségek, a kimeríthetetlenségek s az örökkévalóságok kábulatát: mert itt hagynám ezt a földet és ezeket a csillagokat, mert nem vinnék semmit magammal innen, mert belenéztem abba, ami jön, és nem kell innen semmi. (Krasznahorkai László)

x

Köszönöm, hogy számos zöldnövény közül
engem választott. (…)

Huzatos helyen leveleim lehullanak, ezért hálásan
veszem, ha szellőztetés előtt a légáramlás irányá-
ból gondos kezek elvesznek, és arra a rövid időre,
amíg a légcsere tart, valahol huzatmentes helyen
meghúzhatom magam. Nyári időszakban azonban az ár-
nyékot kedvelem. Szeretném, ha a kedves Növénybarát
a tűző naptól is megvédene. Nagy örömem telik ab-
ban, ha a leveleimet vízzel megpermetezik. Hálás
növény leszek, ha olyan földkeverékben élhetek, mely-
nek összetétele lombföld, trágyaföld, tőzeg és homok.

T.D.

CÍMKÉK: