Kállai Katalin naplója
Ha a saját érzelmeidet nyelvi elemként fogod fel, könnyebben bánsz a szavakkal.
Turner képe
Az ember nem arra született, hogy…
Mielőtt befejeznéd a sokat citált mondatot, saját magadban próbálod tisztázni, mire nem. A boldogtalanságra például biztosan nem… Csakhogy ebben az őrült ritmusban váltakozó öröm-bánat örvényben mi az, hogy boldogtalanság. Boldogtalanság-e, amit az univerzum leheletnyi bolygóján véghez vitt születésed pillanatában rád rótt a sors. Betegség, ciklikus magány, szülők elvesztése… Vagy az eleve elrendeltetett, „természetes” tragédiák nem tartoznak a boldogtalanság morózus kategóriájába? Ki meri ezt mondani? S ha igen, nem tetézi-e a helyzetet a boldogtalanság Borges-i bűne. A legnagyobb, amit ember elkövethet…
xxx
„nem voltam boldog…“
xxx
A 13-as számú cédulahalmaz a maga számmágiájával fenyegető ugyan, a másik oldalról viszont némi szerencsével kecsegtet. És ennek, így év eleje táján, könnyebb bedőlni… Kezdjük a kezdeteknél. Miután megtudtuk, milyen törékenyek vagyunk (milyen törékeny a világunk), eljött az idő, hogy mindent felülvizsgáljunk. Az elmúlt ezer, kétezer, százezer évet. Át kell írni a teljes emberi történelmet. Mintha épp most égne le az alexandriai könyvtár.
xxx
…Példának okáért az alattvalók száma sem mindegy. Ha összesen egy alattvalód van, rendszerszinten kevésbé érdekes, hogy demokratikusan vagy diktatórikusan viszonyulsz hozzá. Szereted, nem szereted, kész. (Jóérzésű inkább az előbbire hajlik.) Ám minél több van, annál nehezebb a dolgod. Mondjuk, van három macskafejű űrlény, akiket éjszakára ki kell zárnod. Ellenkező esetben te magad leszel a háborús felvonulási terület. Eggyel még valahogy elbírnál. Max kettő. De a három sok. Neked kell eldöntened, ki megy, ki marad. Hiába próbálsz politikailag korrekt lenni, a játszma előre le van játszva. Itt ez a Bill nevű megveszekedett multikulti. Elhúzza a szekrény tolóajtaját, hangyaszorgalommal kirámolja az összes polcot. A padlóra egy kupacba. Nem sokkal utána addig csapkodja a mancsával a nyomtatót, amíg az el nem indul. Bár nem vágytál rá, lesz tizenkét példány használati utasításod. Bill tehát a hatalmadra tör. Önreflektált ellenséged. Este nyilván őt zárod ki elsőre. Ily módon már csak kettő van melletted. El kell bánnod azokkal is valahogy. Ráadásul, ha nem vigyázol, alattvaló nélkül maradsz.
xxx
némán tűrte, hogy
visszanyessük, többé nem
hozott levelet
(Ez már volt a japán akácról?)
xxx
Amikor erdészként megkezdtem szakmai pályafutásomat, nagyjából annyit tudtam a fák titkos életéről, mint egy mészáros az állatok érzelmeiről. Írja Peter Wohlleben (…), aki szerint, ha tisztában vagy azzal, hogy a fák éreznek fájdalmat, van emlékezetük, és a szülők együtt élnek utódaikkal, akkor nem vagy képes csak úgy kivágni őket.
xxx
A japán akácok súlyos sebhelyeit abban a gyerekkori utcában nem élte meg tragikusan. Csak azt látta, hogy az emberi találékonyság hatására a japán akácok minden évben ugyanakkorák maradnak. Csupán a gumó növekedett egyre nagyobbra és nagyobbra a törzsük tetején, ott, ahonnan minden ősszel levágták az összes águkat. Így nem akadályozták az embereket a napi teendőikben, nem nőtték túl a házakat, nem terebélyesedtek túl sűrűre, nem gabalyodtak össze a szomszédaikkal. Amelyik mindezt túlélte, tavaszra friss, egészséges ágakat növesztett a régiek helyére. A kép (óriási gumók a törzsek tetején) mégis megmaradt benne örökre…
xxx
A huszadik században élt egy Komlós Juci nevű színészlegenda, aki nem arra született, hogy a legnagyobbak között tartsák számon. Mégis ott volt valahol. A minap megelevenedett a képernyőn és minden gondolatával, minden gesztusával az emberi lét magától értetődő természetességét sugallta. Hagyjanak hinni, örüljenek velem – válaszolta a szakmai vágyait firtató kérdésre a negyven év előtti felvételen, te pedig hirtelen karnyújtásnyi közelségbe kerültél ahhoz a kérdéskörhöz, amely a létezés alapkérdéseit kutatja. Azaz (nagy általánosságban) választ kaptál arra, hogy mire születtünk.
xxx
Ha a saját érzelmeidet nyelvi elemként fogod fel, könnyebben bánsz a szavakkal. Nehezebben az érzelmeiddel.
xxx
“Fogalmam sincs, mi történik velünk… Vallotta be tizenkét éves korában elveszített nagyapja, mikor kedvenc szokásának hódolva a világpolitikai helyzet bizarr mivoltáról magyarázott neki. Érzelmi síkon sem jelentéktelen kijelentése ékes példaként szolgálhat arra, hogy az emberi nyelv – akár a világ egyéb történései – időtlen síkon létezik. Minden mozzanatában, mindig, mindenütt jelen van. NINCS semmi furcsa abban, hogy a jelen helyzet érzékeltetésére épp a nagyapja
xxx
Egyébként Hemingway úgy fejezi be Az öreg halász és a tengerből idézett mondatot: „Az ember nem arra született, hogy legyőzzék…” Még akkor se, ha legyőzik.
