Kállai Katalin naplója
A tényen, miszerint a világ úgy változik, hogy közben semmit nem változik, elgondolkodik.
Paál László képe
…az a baj, hogy emberi szokásaink és eszméink nem változnak egyidejűleg az eseményekkel.
(G.B.Shaw)
(egy korszak vége) …egy korszak úgy is véget érhet, hogy nincs vége. A bezártság is. A ránk erőltetett globális otthoni létet ezúttal az egészséges populáció önkéntes elvonulása helyettesíti. Vagyis a pszichés és egzisztenciális gondok függvényében ki-ki maga választ. Mész vagy maradsz otthon. Annó, a nyíltan bevállalt cenzúra idején az volt a mondás, hogy az öncenzúránál nincs kegyetlenebb. Tessék, most dönthetsz.
x
A barátinak álcázott könyörtelen és diktatórikus önkényuralom azt jelenti, hogy adok neked enni, cserébe elveszem a szabad akaratod. Nap mint nap gyakorlod. A macskaformájú űrlények ugyan megkísérlik kivívni a szabságjogaikat, de a közjó nevében leversz minden lázadást. Sőt. Jól átgondolt és pontosan kivitelezett manipulációkkal – az étel kiosztásától a területek önkényes kisajátításáig – igyekszel azt csírájában elfojtani.
x
…három macska egy szép őszi hajnalon elindul a szabad világba. Megjárják már rögtön az első napon. Slattyognak vissza a jó meleg házba. Nevüket nem jegyezte föl senki, tanításuk belevész az idők homályába.. Hogy mi?!
Hát, ez van, barátom. Vissza a szolgaságba!
x
(selejtezés) Gyűlnek a könyvek. Egyre több és több kerül ide. Hozzák. Miközben a print haláltusája folyik, egész könyvmenhely lesz itt. Mert fogynak a terek. Egyre inkább csak azt őrzik, amit virtuálisan meg lehet őrizni. Így lett megint valami jobbra hivatottból (digitális helymegtakarítás) valami nem éppen jóra hivatott. A sok könyvárva pedig majd hiába várja, hogy egyszer elolvasod…
x
Az általános zseni, a közel kilencven éves George Bernard Shaw mindentudását összegző Politikai ábécé (Everybody’s Political What’s What?, 1944) az ügyesebbek közül való. A szelektív papírgyűjtőből kéredzkedett vissza démoni korunkba, és ha már így, szemérmetlenül fölkínálkozott.
x
„Nem elég legyőzni a világot: a legyőzöttet ki is kell békíteni a sorsával. Éreztetni kell vele, hogy a hódító alatt jobb dolga van, mint azelőtt.“
x
Anyja kiszállt a autóból és a szó szoros értelmében megcsókolta a földet, mikor ’89 után először hazajött. Nevezhetnénk teátrálisnak is a gesztust, de a nyílvánvaló látványtól eltekintve, (ha más nem is, ő maga tudta) nem volt teátrális. Őszinte volt. Pedig nem vettek el földet tőle, nem kínozták meg, nem telepítették ki a családját, épp ellenkezőleg, fölvették az orvosi egyetemre. Mégis. Munkált benne valami visszafojthatatlan, mindig robbanásra kész szabadságvágy, amit az épp aktuális társadalmi rend nem tűrt meg, s amitől nem csupán ő maga, de, többnyire reflektálatlanul, az egész családja szenvedett. El is hagyta az országot végül. Negyvenhét évesen, mikor más kezd az öregkorra bevackolni.
x
(A szabadságvágy beteljesülése, bármennyire is fáj, hatalmi harc. Gondolj bele. Létezik szabadság hatalmi helyzeten kívül?)
x
Pedig voltak vicces jelenetek is. A klinikán, ahol a szép, szőke, törékeny doktornő egyetlen női orvosként az intenzívosztályt vezette, nagy kultusza volt a teljes orvosi kar jelenlétében zajló napindító értekezleteknek. Férfiasan kaján tekintetektől övezve (mint akik a kákán is csomót keresnek) épp az orvosnő referált az osztályán fekvő betegről, mikor a professzor félbeszakította és egy meglehetősen hosszúra nyúlt előadást tartott a szóba került esetről. A tudományos fejtegetés végén a következő kérdést szegezte a szőkeségnek.
- És hogy van?
- Én?
- A beteg.
Mondani sem kell. A sok kaján férfiarc sátáni vigyorba torzult.
x
A közösségi média önkényuralmát is megdönti valami egyszer, de ahogy a németből fordított magyar mondja, soha nem jön egy jobb. (Nie kommt etwas besseres nach…) Önkényuralom ide vagy oda, már most sem könnyű a helyzete. Nehezen tudja visszaszorítani az új kor magától értetődő őszinteséggel megnyilvánuló szabadságharcosait. Egy kósza poszt az óceánon túli valóságból…
x
“Ma reggel találtam egy skorpiót a tűzhelyemen. Pár nappal ezelőtt az unokatestvérem posztolt képeket Kentuckyból egy rézfejű kígyóról. Vannak alligátorok Floridában, óriásszúnyogok Minnesotában, bandatagok Kaliforniában és politikusok Washingtonban. Bárhová mész, mindenütt meg akarnak ölni. Addig élvezd az életet, amíg az egyik közölük el nem kap.”
x
Száz évig fogunk élni, közli világégéskor vagy más egyéb, hasonlóan kilátástalan szituációban a nénikéd, és akkor, ott el is hiszitek. Pedig pontosan tudjátok, hogy a mennyinél sokszor fontosabb az ahogy.
x
Soha nem hittél a számmágiában. Ám úgy tűnik, a világ igen. Lezárult egy évezred. (Húsz év ide vagy oda.) Kolumbusz Kristóf és más konföderációsok szobrait döntögetik, rabszolgatartók, évszázadok óta körbehájpolt, történelmi léptékű tömeggyilkosok nimbusza hullik a porba. Amerika és Nagy-Britannia szerte bálványrombolás folyik. Megint újra kell írni a történelmet. Eszedbe jut Altman Grosford parkja, ami után tömegesen jöttek a hasonlók. A 20. század vége felé (2001) eljutottunk oda, hogy bár a hasonló témákon szocializálódott nézőket az érdekli, mi történik a kastély magasabban fekvő, elegánsabb fertályán, de legyen az bármi is, az alant zajló fojtogató drámák nélkül nem lehet értelmezni. (Talán Paál László csempészte be így jó száz évvel előtte az univerzum emberi léptékű figuráit a tájképeibe.)
Hogy az embereket a jövőben is ugyanígy fogja-e érdekelni a Netflix sikersorozata, a The Crown, (negyedik évad november 15-től), illetve más olyan művészeti alkotás, amelyet a látszólag izgalmasabb életet élő, mintának kikiáltott legfelső rétegek (legalábbis megkérdőjelezhető) erkölcsi rendszere határoz meg, az sok mindentől függ. Például a nézők újragondolt erkölcsi rendszerétől.
x
“Mind ez idáig túlságosan sokat foglalkozott a történelem királyok, bitorlók, hódítók egyéni zsarnokságával és a forradalmak rémuralmi korszakával. Amit róluk mondani lehetne, elmondták ezerszer.”
(még mindig a 88 esztendős G. B. Shaw 1944-ből)
x
A tényen, miszerint a világ úgy változik, hogy közben semmit nem változik, elgondolkodik. Mit szólna az anyja.
