Hogy ne legyek hálátlan
Az ablakban álltam
és éreztem, hogy ideje volna
(esetleg) köszönetet mondani.
Nem tudtam kinek, bevallom,
pontosan azt sem, hogy miért.
Talán, hogy ne legyek hálátlan,
hiszen valahogy eltűnt
minden ok a panaszra,
és kikopott minden vágy –
ezért állhattam szótlanul,
kissé görnyedt háttal, kényelmesen.
Megszűnt minden erő, ami régebben
ilyenkor lökni akart előre,
kiegyenesíteni törzset, nyakat –
hagytam mozdulni a kezet,
becsukódni az ablakot
(egy denevér körözött előtte),
figyeltem, az üvegen túl,
ahogy kizáródik a zúgó kerület,
és nem mozdul a száj,
nem formálódnak szavak,
betölt, mint egy üresen maradt peront
az elhunyó vonatzaj utáni fülzúgás.
Végrendeleti passzus
elengedett adósságról
egy messzi-messzi rokontól.
A cirkusz bezár
A lakótelepen, ahová születtem,
a kerítés mögött park van és sportpálya.
Azokban az években óriásplakátok
és Zsigulik megafonjai cirkuszt
ígértek minden nyárra.
Oroszlánszag terjengett,
a változás szele vitte szét,
de a sátrakat csak messziről láthattuk,
mint később kiderült,
túl kicsik voltunk hozzá.
Városról városra terjedt a híre,
felszedték a kerítést végre,
ötven éve, mondták, mindenki erre vár,
azt hihették, hogy aki a túloldalról nézi
az is majd visszajön és csodájára jár.
*
Fenn, a foszladozó kötélen
egy kivénhedt légtornász egyensúlyoz.
Régi trükkje a salto mortale,
ezt gyakorolja újra és újra,
unja már ő is talán, de nem kezd újhoz.
*
A bohóc előránt lufikat, trombitát és madarat,
és a vízből bort csinál, körbeugrál a porondon,
az első sorban ülőkre spriccel vele.
Este lemossa sminkjét, leveszi parókáját.
Alatta kopasz, és az arca szürke,
a tükörnek mondja: van másik – aztán
vicceket mormol, míg a többiek alszanak.
*
Színes sátrakat láttunk egyszer régen;
elefántot, oroszlánt, nagy zászlókat.
A sátrak helyén vártunk minden héten,
míg a melegben az ingünk ránk olvadt.
*
A sátor teteje magas, mint az ég.
Nagy viharokban felszakadtak csíkos vásznai.
A padsorokban elrepedt pár műanyagszék.
A bohócnak messziről még nem látszanak ráncai.
*
A légtornász látszólag az égben lebeg.
Sokan jöttek, fele annyi most minden helyár.
Még nem érti senki, miért.
Erre a zavarra értünk ide mi is.
A bohóc lent észbe kap
a figyelmünket elterelni kész,
fent remeg a kötél,
a nézőkben elnémul
egy kósza felismerés,
megint a régi trükk, aztán
a cirkusz bezár.
Részlet a szerző Könyvhétre megjelenő Semmi zsoltár című első kötetéből.