Nemzi egyéb éra

|

Irodalmi tercett

Bereményi Géza Magyar Copperfieldje ürügyén

Kelecsényi László Először is bemutatom a beszélgetésünk résztvevőit: Binder Zenóbia ironikus hangvételű írásairól híres színházi kritikus és Aranyossi Katapán esztéta, főzőműsorok bírálója. Mindhárman elég gyors ütemben olvastuk el a regényt. Nem tudom, kinek mennyire tetszett, el fogjátok, el fogjuk mondani. Mi nem osztályozunk, se egytől ötig, se egytől tízig, nem vagyunk az iskolában. Olvasók vagyunk, néha rajongók, néha szigorúbbak. Kezdjük el.

Binder Zenóbia Sok jegyzetet készítettem, ne ijedjetek meg, nem fogom felolvasni. Csak élveztem, hogy a színházi előadásokkal ellentétben, firkálhattam közben is, alá is húzogattam a könyvben a fontosabb mondatokat.

Aranyossi Katapán Én is ceruzáztam. Nem szoktam könyvekbe így belerondítani, de nagyon sűrű a történet, sok az esemény, muszáj emlékeztetnem magam a pár száz oldallal korábbi históriákra.

KL Súlyos a kötet. Nem lehet ágyban olvasni, se folyton kézben tartani.

AK Mindenképpen az. Azt mondta valaki évekkel ezelőtt, egy író, nem tudom már a nevét, hogy olyan könyvet kell írni, ami alatt beszakad az asztal.

BZ  Nahát, ez alatt tényleg beszakadhat. Nem tudtam kézben tartani, minduntalan le kellett tennem, pedig vittem mindenhová magammal a lakásban, a férjem nem értette, mivel viaskodom a konyhaasztalon.

KL Én meg folyton a lemezjátszóhoz rohantam, és olvasás közben rakosgattam föl a fekete vinil-korongokat, de aztán rájöttem, hogy a Cseh Tamás dalszövegek elvonják a figyelmemet.

AK Tényleg, ha már szóba hoztad a dalokat, összegezni kéne Bereményi kiterjedt irodalmi munkásságát.

BZ Nem lesz könnyű, de tényleg ide tartozik.

KL Próbáljuk meg. Először voltak a novellák, a Svéd király című kötet…

BZ Színdarabok, Halmi, Légköbméter…

AK Filmforgatókönyvek, nagyon sok, leghíresebb a Megáll az idő…

KL Aztán elkezdett rendezni, A tanítványok, Eldorádó…

AK Ne feledkezz meg A hídemberről. Akörül lett egy kis botrány. Eperjes Károly miatt…

KL Nos, ideje volna végre irodalomról, azaz pontosabban erről a regényről beszélni.

AK Nekem vannak fenntartásaim, de alapjában véve tetszett. Kellett ez nagyon, nemcsak azért, hogy megkoronázzon egy hosszú és sikeres írói pályát, de ha jól emlékszem, az előzmény, a Vadnai Bébi nem aratott egyértelmű sikert.

BZ Egyszerűen elfelejtették. De most a Magvető nagyon megcsinálta a reménybeli sikert. Többhetes előzetes kampány, könyvbemutató egy moziban, másfélórás dedikálás…

KL Még mindig nem a regényről beszélünk.

AK Eleinte nem értettem, miért ezt a címet akarja a regénye élére. De olvasván kiderül, ez a gyereksors tényleg egy magyar Copperfield Dávid életútja. Szökevény apa, majdnem kiskorú anya, rabiátus nevelőapa, a piac, a pénz vezérelte nagyapa, a Teleki tér kiskirálya. Én is láttam az Eldorádót, Eperjes zseniális volt a szerepben, de egy regény más.

BZ Nem tudom, szerencse-e vagy szerencsétlenség, hogy miközben olvastam a könyvet, filmszínészek képe lebegett előttem, hiszen sok epizódot már láttunk a filmvásznon.

KL Részben rásegít az élményre, de ugyanakkor el is veszi a mi alkotó fantáziánk működésének lehetőségét.

AK Van egypár kulcsszó a regényben. Ilyen például a kampány. A piacos nagyapa adja azt az élettanácsot az unokájának, hogy ne vegyen részt, ne keveredjen bele semmilyen kampányba. Ezen lényegében a történelmet érti, a folyton rendszert váltó, diktátorokat cserélgető magyar történelmet. Hagyni kell zajlani a folyamatokat, nem belépni semmibe, pártba, szervezetbe, bandákba. A nagyapa a nagy kívülálló, csak az aranyban meg a dollárban hisz. Mégis kivert kutyaként pusztul el…

BZ Ez nincs benne ebben a regényben.

AK Persze, hogy nincs, ez az Eldorádó végén történik, a filmben, amikor aranyért sem talál orvost, aki kivegye a vakbelét, mert épp forradalom van, az emberek pár napig éppen történelmet írnak, azaz nagyon benne vannak egy újabb kampányban.

KL Aztán bukik a kampány. Visszatér a történelmi kussolás hosszú éjszakája. Csak az egyik lakásszomszéd mutogatja a nyíló értelmű fiúcskának a közeli temető hőseit és antihőseit.

BZ Nekem az tetszett különösen, ahogy ez a gyerek beköltözik a regényekbe, elolvas mindent, ami a keze ügyébe kerül.

AK Azt becsülöm benne, mármint nem a főszereplőben, hanem az írójában, hogy nem mutatható ki a munkáiban semmiféle külső hatás, idegen élmény, rátelepedő másik írói világ. Sokszor váltott, fordított a pályáján, vagy hallgatott, ha úgy hozta az élete, de megmaradt önmagának. Minden dolgában föl-földob valami különösséget. Stupor-hatással dolgozik, meg tud lepni új kihívásokkal.

Bereményi Géza          Fotó: Magvető Könyvkiadó

KL Említetted a kulcsszavakat, hogy bedob egy-egy fogalmat, ami aztán lendít egyet a történeten. Nekem ilyen lelemény a fejek. Nem jó fejek, csak fejek. Akik különböznek, nagyon különböznek a többiektől, először is nem vesznek részt ugye kampányokban. Még ha nem is tudják pontosan, mit akarnak, azt tudják és jelzik, mit nem akarnak. Így is lehet, sőt, igazán csak így lehet átvészelni a vészkorszakokat. Így talán nem vész el az emberből az ember. Elég a szójátékokból. Mondjátok, találtatok kifogásolni valót a regényben? Ami nem tetszett? Vagy ami gyönge dolog a 636 oldalon?

BZ Talán az, hogy külön darabokként is lehet olvasni ez egyes fejezeteket. Néha előreszaladtam, siettem az olvasással, de így is megállt a lábán. Ez mégsem baj. A kisgyerek rakja egymásra az építőkockáit. Nem dől le. Egyben látom a képet, amit összerakott, s ha véletlenül ledől, vissza tudom én is építeni.

AK Majd a posztmodernek, ha akadnak még efféle szerzetek, keresnek hibákat. Nekik az egész mű egy nagy hiba, mert története van a regénynek. Történet van – nem köldöknézés, se világvége disztópia. De hagyjuk őket a saját levükben. Minden műnek, így egy regénynek is, lehetnek valószínűtlenségi pontjai, uram bocsá’, hibái, amit a műegész elfogadtat a nézővel, olvasóval. Ennek a valószínűtlenségi pontja maga az, hogy elkészült, hogy írója nem süllyedt, züllött bele a magyar televénybe, nem vált csavargóvá, disszidenssé, belső emigránssá. Itt maradt, dolgozott egy életen át, remélem, reméljük, mert megígérte nyilvánosan, fog is még…

KL Ez akár zárszónak is szép lenne, de nem engedlek el titeket ilyen egyszerűen.

BZ Van egy nagyon fontos mondatom a regényből, meg is van a cédulám, amire kiírtam. „Egyedül az olvasás az, ami rám tartozik. Minden mást elhárítok magamtól.”

KL Ez mindjárt két mondat, de nem baj. Emlékszem rá, tényleg alapvető gondolat, az is, amit utána ír, hogy így tudja elkülöníteni magát a külvilágtól, így tud igazán szabad lenni, belül legalábbis, de hát a belső szabadság a legfontosabb.

AK Nekem olvasás után kedvem lett volna végigjárni azokat a helyeket, címeket, ahol a könyv játszódott, de sejtem, a házak többsége nem lenne már meg. Csak belül van meg, ott nem lehet lebontani az emlékeket.

KL Azért az a balatoni bambis-üveg rendőri csapda, külön írói bravúr, még akkor is, ha a valóságban is így történhetett. Egy beépített spicli figura beugrasztja a kamasz srácot, hogy lopjanak az őrizetlenül hagyott üres palackokból, s váltsák vissza a közértekben. Röviden ennyi a história – azok kedvéért mesélem, akik még nem olvasták a regényt. Aztán jön a megfélemlítő kihallgatás-sorozat.

AK A hatvanas években tetőzött az ifjúsági probléma…

KL Hajóval mentünk át Almádiból Siófokra…

BZ Mi ez, fiúk? Cseh Tamás dalest?

KL Megérdemelné. De ő nem szerepel a regényben, csak tán a szelleme.

AK Talán a folytatásban, abban biztosan benne lesz.

BZ Nem tudom eldönteni, hogy a tízéves nem is kamasz, még majdnem kisgyerek sétája a Kossuth téren, 1956. október 25-én, a véres sortűz után, fikció-e vagy valós Bereményi-emlék.

KL Én sem tudom, lehet így is, úgy is. Hitelesnek viszont hiteles, elhiszem a srácról, hogy odatévedt. Legfeljebb azon lehet csodálkozni, az író miért hallgatott eddig erről a döbbenetes élményéről. Erre a regényre tartogatta?

AK Én elfogadom azt a feltevést, hogy valóban arra sétált. Az ő akkori életkorában, a Corvin közben meg másutt, akadtak olyanok, akik csatlakoztak a felkelőkhöz.

KL Végül is, mi ez a regény? Történelemóra hiányos műveltségű diákoknak? Élvezetes história a sokat látott és olvasott hetveneseknek? Emészteni való munkafeladat negyvenes, dekonstrukción edzett szakmumusoknak?

BZ Ez is, az is.

AK Valakiknek úgyis a torkukon akad.

KL Csak egy jó regény – maradhatunk ennyiben?

AK – BZ A próféta beszéljen belőled.

(2020. március 10-én, egy írószoba mélyén.)

CÍMKÉK: