Bereményi Géza: Azóta is élek
Az író nem éri be karakteres, gondosan kidolgozott szereplők megteremtésével, hanem történetek hordozóivá is képes tenni őket, ez pedig mindenképpen olyan teljesítmény, amely biztosítja Bereményi helyét a legkiválóbb magyar kortárs prózaírók között.
Bereményi Géza Fotó: Burger Barna
A Bereményi már ismert, nagy témáit feldolgozó szövegek néha többet, néha kevesebbet torzítva mutatják be az író életének epizódjait, különböző világlátással, társadalmi helyzettel bíró rokonait és persze azokat az eltérő családmodelleket, amelyekkel hol szorosabb, hol felületesebb kapcsolatba került a szerző.
Január végén, a szerző hetvenötödik születésnapja alkalmából jelent meg a több mint öt évtizede folyamatosan táguló Bereményi-univerzum elbeszéléseinek alapos, huszonegy írást tartalmazó válogatása. Az ötvenéves írói pálya prózai szövegeinek gyűjteménye joggal nevezhető életmű-válogatásnak, hiszen az olvasónak könnyen az a benyomása támadhat, hogy a felhasznált szövegek összeállításakor a szerző és a felelős szerkesztő, Szegő János tudatosan építkeztek az író-dalszerző-filmrendező alkotói pályájának sarokpontjaira. A kötet tartalomjegyzéke négy, római számokkal jelölt egységre osztja az összegyűjtött novellákat.
Az első modul az 1970-ben megjelent A svéd király novelláit tartalmazza, de itt szerepel az 1978-ban kiadott, Legendárium című családregény első szövege, az Előhang is, amely a válogatáskötetben ismét a bevezető elbeszélés szerepét kapta. Így az életmű-válogatás élére az a novella került, amelyben találkozik egymással az ötvenes évek riadt tekintetű Rózner Gézája és Bereményi, a családját többé-kevésbé már érett fejjel szemlélő író. A svéd király elbeszéléseiben megszólaló Dobrovics, „aki az induló tehetségek közé tartozott”, visszajelzésre sóvárogva mesél mindarról, ami huszonéves életét kitölti: illékony kapcsolatairól, tapasztalatairól a személyes szabadsággal kapcsolatban, vagy életművész barátjáról, aki szinte hivatásból űzi az ügyeskedést. A szerző által utóbb egy Cseh Tamás-dal szövegében mélyvízi életformának nevezett félszabadság-élmény határozza meg ezeknek a novelláknak a hangulatát. Nem nehéz felismerni, hogy az életmű későbbi, realisztikus, koncentráltnak nevezhető írásaival Bereményi első kötetének változatos témákat feldolgozó, párbeszédekben gazdag elbeszélései csak kevés rokonságot mutatnak.
A feltűnően gyakori, olykor hosszú oldalakon keresztül tartó (Utolsó kör a vízen) dialógusok szerepéről maga a szerző tájékoztatja az olvasót az első blokk Levelet Zs. asszonynak című, záró novellájában: „Gyerekkori rögeszmém, hogy bármiről ír az ember, valahová az elejére egy párbeszédet kell odacsempésznie.” (138.)
A római kettessel jelölt egység két írásában (A régi házban, Hóesés a vízivárosban) Bereményi a gyermekkor korai szakaszának két helyszínéhez kapcsolódó, gondosan elkülönített fogalmak hálózatát rajzolja meg. A körülbelül negyven oldalon felsorakoztatott emlékekből az ötvenes évek gyerekszemmel elkészített szociográfiája áll össze. A Teleki tériek esetében a szerző a meghatározó gyerekkori élmények mellett egy self-made man lehetőségeit vizsgálja az újonnan kialakuló rendszerben, a vízivárosiak bemutatásakor pedig a világháború által megtépázott polgárság és a szocializmus kapcsolatát írja le.
A harmadik íráscsoport hat novellájában Bereményi a családján belüli, egyszerűnek egyáltalán nem nevezhető viszonyok, ha nem is tisztázására, de legalábbis egy-egy villanás erejéig tartó megvilágítására tesz kísérletet. Bonyolult kapcsolatrendszerek láncolata ez, a szerző sajátos kifejezésekkel (például: apám apja) érzékelteti az őt egyes rokonaitól elválasztó távolságot.
Kissé kilóg a sorból az ebben a ciklusban elhelyezett Az anyai ág, amely a szerző egy távolabbi felmenője, a valós történelmi személyként is ismert Alexy Lajos, kassai puskaműves életével foglalkozik. Ebben az írásban Bereményi – szokatlan módon – hátrahagyja a huszadik századot, és egy, az 1848–49-es szabadságharc alatt, illetve után játszódó, személyes történet megörökítésére vállalkozik.
Az egység végén az Eldorádó áll, amely a maga hatvanoldalas terjedelmével az Azóta is élek leghosszabb elbeszélésének számít, jóllehet, a válogatáskötetbe csak az eredeti novella megnyirbált, lerövidített változata került be. A novellából kinőtt, kultikus film legendás képsorait persze így is felidézi a szöveg: az olvasó előtt megjelenik a fuldokolva köhögő, diftériás Imre, a piac egyik befolyásos kereskedőjeként is ismert, Teleki téri nagypapa és a kapcsolatok fontosságáról elmélkedő csapos is.
Az Azóta is élek egy-egy fontos mozzanatra és egyszerre mindig csak egy-két személyre koncentráló szövegei közül talán a negyedik blokk első novellája, a Családi gyász emlékeztet leginkább egy a szerző családjáról készített nagytotálra. Az elbeszélés a rokonság feltérképezése mellett a félcsaládok, féltestvérek kényszerű együttműködését is bemutatja a huszadik század váltakozó intenzitású önkényével szemben:
„A rádiók beszédeket harsogtak széjjel, fegyveresek, igazoltatók jöttek-mentek, s a rossz arról volt felismerhető, hogy a családi érdekeket is sértette, s ez az érdek csöndes együttesében tehetetlen, de mégis szívósan létező véd- és dacszövetségbe tömörítette az egész hálózatot…” (385.)
A Családi gyásszal azonban lezárul a családi legendárium darabkáinak, illetve a szerző különböző rokonokhoz fűződő viszonyainak szemléje. Míg az eddigi novellákban a személyes tapasztalat egyfajta erős ihletként volt jelen, a kötet utolsó három szövege már a hagyományosnak nevezhető önéletrajzi írásokra emlékeztet. Ezekben az elbeszélésékben Bereményi olyan konkrét, valós szereplőket vonultat fel, mint Cseh Tamás, Szentjóby Tamás vagy az az Ajtony Árpád, akire egy beszélgetés alkalmával mint korai mesterére hivatkozott.
Az Azóta is élekbe új, korábban még nem publikált elbeszélések nem kerültek be, azonban – ahogy a kötet belső borítóján is feltüntették –, a szerző olykor új címeket adott egyes írásoknak. Egy ilyen régi-új elbeszélés például a könyv harmadik blokkjában helyet kapó Ha férfi vagy, légy férfi, amely Bereményi novelláinak előző válogatásában még a cirkalmas Petőfi „Ha férfi vagy, légy férfi” c. költeményének elemzése címmel ellátva szerepelt.
A szövegek között akadnak olyanok is, amelyeknek saját történetük van, különféle helyeken, különféle módokon jelentek meg az első közlésük óta eltelt évek során. A filmként feldolgozott Hóesés a Vízivárosban és az Eldorádó mellett ilyen az Irén levele című, egy állandó, csendes hanyatlással együtt élni kényszerülő nő történetéről beszámoló írás is, amely eredetileg a Legendáriumban jelent meg, majd, nem sokkal később, a Cseh Tamás által előadott dalokban került feldolgozásra, 2017-ben pedig a novellát – zenés előadássá adaptálva – színpadra is állították a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban.
Hasonlóan változatos utat járt be az Azóta is élek utolsó novellája, a Jézus újságot olvas, amely többek között a Magyar epidemiológia című periodikában is megjelent, az író pedig ezt a szakfolyóiratbeli, lábjegyzettel is ellátott utánközlést emelte be új könyvébe.
Az elbeszélés csekély, nem egészen ötoldalas terjedelméhez képest igen fontos helyet foglal el a Bereményi-novellisztikában. Az író életének talán legmeghatározóbb élményét, az 1949-es budapesti diftériajárványt feldolgozó írás Bereményi Géza prózai szövegeinek előző, 2009-ben kiadott válogatásába egyenesen címadó darabként került be. Ez önmagában még nem meglepő, az azonban, hogy Bereményi a címadáskor ismét ehhez, az Azóta is élekbe kötetzáró elbeszélésként bekerülő novellához fordul, mindenképpen elgondolkodtató, ugyanis a kötet címéül szolgáló három szó a Jézus újságot olvas utolsó mondataként szerepel a könyvben.
1983-ban
Így az olvasó a könyv kézbevételekor, a borítón, majd a kötet utolsó oldalának aljára érve is ugyanazzal a kifejezéssel találkozik. Ezáltal az Azóta is élek olyan borítótól borítóig tartó utazássá változik, amelynek végén Bereményi-olvasmányélményünk is önmagába zárul. Méghozzá szabályos körutazás keretében, mert az eddigi életmű – bár még közel sem tekinthető lezártnak – kerek. A kötetben sorakozó Bereményi-novellák ugyanis egytől egyig azt bizonyítják, hogy az író nem éri be karakteres, gondosan kidolgozott szereplők megteremtésével, hanem ezen felül történetek hordozóivá is képes tenni őket, ez pedig mindenképpen olyan teljesítmény, amely biztosítja Bereményi helyét a legkiválóbb magyar kortárs prózaírók között.
Bereményi Géza: Azóta is élek. Összegyűjtött elbeszélések, Magvető Könyvkiadó, 2021, 437 oldal, 3999 Ft
