Egy felejtett dátum és feledett lélek
A kártyázók feje felett, a csilláron ott röhög a halál …
’56 november 4: mikor beindultak az orosz tankok szétlőni a várost…
Ha valaki meg akarja érteni, mi volt a korabeli értelmiség lelkében, a forradalom bukása, az orosz tankok és a megtorlás első évei nyomán, akkor azoknak két művet ajánlanék.
Benjámin László 1915-1985
Az egyik Benjámin László pár sora:
Előbb az 56-oson,
aztán a 63-ason
viszem álmos rosszkedvemet
keresztül a fél városon,
a Vadaskerti úttól a
Kálvin térig háromnegyed
óra hosszat most folytatom
tegnapi töprengésemet,
ahogy majd holnap a mait.
Mellettem elkésett diák
toporog, batyuik felett
trónoló solymári kofák
(…)
előbb az 56-oson,
aztán a 63-ason. (Részlet)
Vadaskerti úttól a Kálvin térig
Nincs benne semmi a forradalomról, és mégis annak visszhangja zenél a sorok közötti – a már megszokott szomorúságban. A villamosok számozása valós: az 56-os tényleg kiment a Hűvösvölgyig és a 63-sal tényleg el lehetett jutni a Kálvin térre… (Ebben az évben némi szilencium után, ekkor jelent meg ez a verse…) De „áthallása” mindkét számnak van… Nem is ez a fontos, az „álmos rosszkedvemet” (eredetiben „fáradt rosszkedvemet”… vagyis a lélek sóhaja) a lényeg. (Idézem, mert BL-t is elfelejtették, pedig ’57 után jó verseket írt…) Az igaz viszont, hogy 56 előtt a komcsi rendszer pátyolgatta – munkásköltőként be is simult a rendszerbe – két Kossuth-díjat is kapott, de 56-ban felébredt, valamit csinált is benne, aminek következtében félre is tolták, és lett egypár jó verse.
A másik, amit súgva említek, Csurka István Póker című darabja (1961-ből, amit később az író átnevezett Ki lesz a bálanya címűre…) Szoba, középen asztal, Czifra, a főszereplő – egyébként álnéven jelent meg épp könyve, mert feketeseggű lett, letiltották forradalmi szereplése miatt. Szóval a házigazda kirakja a lapokat-zsetonokat, és jön a három pókerjátékos (az egyik tanár, a rábízott úttörőpénztárat veri el, mert nagy pénzben játszanak, „minden mindegy” alapon…)
Négyen játszanak és a lapjárás közben marhulnak. ’56 után mind a négy lebukott, valahonnan, innen a téteket kísérő cinizmus, de ez nem vicces, ezt a cinizmust a totális kilátástalanság, önfeladás és halálvágy szövi át. (A darab végén Czifra, a főhős – szinte alig észrevehetően – egy szappanba belenyom egy borotvapengét és tudjuk/sejtjük, hogy gőzfürdőbe menet, voltaképp öngyilkolódni indul.)
Csurka darabja sokáig fiókban volt, Kazimir Károly vette elő és 1969-ben a Thália Stúdiója (Léner Péter rendezésében) mutatta be, a forradalom évfordulója előtt pár nappal (október 18-án). Négyen, akik a színen pókereznek: Czifra: Inke László, Fény: Keres Emil, Abonyi: Szilágyi Tibor, Csüllögh: Harsányi Gábor.
Csurka ekkor még „komoly író” volt, még nem politizált, és ez a darab visszatekintve is tán a legjobbja.)
A kártyázók feje felett, a csilláron ott röhög a halál …
