Ha csábít bora…

|

Báthori Csaba – Füleki Gábor: Szó szerint minden I-II.

Irodalmi tercett 3.

Báthori Csaba         Fotó: Szépírók Társasága

Kelecsényi László Harmadszor is hárman beszélgetünk, és harmadjára sem adunk semmiféle osztályzatot vagy pontokat. Az irodalom nem verseny, mi pedig nem vagyunk pontozóbírók. Azt hiszem, itt kezdődnek a bajok, hogy van például 37 pontos magyar író, meg van 33 pontos, a kevesebbet számítókról ne is beszéljünk. Egyáltalán, ilyesmiről ne beszélgessünk. Megint van egy könyvünk, amiről érdemes szólni, vitázni, írni. A nyár közepén hívtam erre a feladatra újra Binder Zenóbiát és Aranyossi Katapánt, immár megszokott beszélgetőtársaimat. Kissé nehezen álltak kötélnek. A tárgy valóságos könyvtárgy: Báthori Csaba életútkötetei, két vaskos tomus. Nem vettétek jó néven, hogy ezzel a feladattal zavartam meg kánikulai nyugalmatokat.

Aranyossi Katapán Csodálkoztam is, mi lehet ebben a könyvhét nélküli szellemi sivatagban olyan érdekes újdonság?

Binder Zenóbia Telefonálgattam példány után, de fel kellett adnom a keresést. Amikor kölcsönkaptam, sietősen kellett olvasnom, pedig a gyorsolvasás nem illik ehhez a tartalomhoz.

KL Csapdát állítottam magamnak, mert összevissza kezdtem lapozni és olvasni, így aztán nem lehetek biztos abban, hogy mindegyik betűjét ismerem.

BZ Én pedig féltem, hogy nem érek a végére, mire a tőled kölcsönkapott kötetekről beszélgetni fogunk. Szerencsére segítettek az aláhúzásaid.

AK 583 meg 580 oldalnyi főszöveg, összesen 1163, ha jól adom össze. Egy nagyregény.

KL És egyúttal nagy regény.

BZ De nem regény. Vallomás. Egy irodalmi tettes beismerő vallomása.

KL Szó szerint minden. Ez a címe. S tényleg benne lehet minden, amit a szerző eddigi hatvannégy éve során megélt. S ne feledjük, hogy Báthori Csabának van egy beszélgető- vagy inkább szerzőtársa, Füleki Gábor.

AK Kérdezni is akarom, ki ez az ember? Mit tudhatunk róla?

KL Csak azt ismételhetem, amit a szűkszavú fülszöveg mond. Egy emberöltővel ifjabb a vallomástevőnél, szociográfus és esszéista.

BZ Pimasz leszek: kicsoda Báthori Csaba?

KL Pimasz választ is adhatok: el kell olvasni a könyvét, s az megadja a pontos feleletet. Megpróbálom körülírni. Végzett jogász, ügyvéd, emigráns, költő, műfordító, irodalmi úriember, kevéssé értékelt szerző, nagy visszatérő, Rilke szellemi nagykövete, szabadfoglalkozású író. Ez utóbbival mindent elmondtam, legalábbis jeleztem. Két nagy, vagy inkább hatalmas irodalmi tette: a teljes Rilke-levelezés magyarítása és a németre fordított József Attila-összes. Illetve abban nem vagyok biztos, hogy mennyire összes, utána kellene néznem.

AK Eléggé impozáns ez a felsorolás.

BZ Egyúttal eléggé szomorú. Ha csak a két nagy fordítói teljesítményt nézzük, ott lenne a helye…

KL Ki ne mondd, hogy hol! Ott, igen, ott lenne a helye. De nincs ott, nincs a helyén. Éppen erről szól ez a megnevezhetetlen műfajú főkönyv. Nekem nemcsak vallomás, sokkal inkább önéletrajzi regény, kicsit irodalomtörténet, jó értelemben vett pletykakönyv, panaszolkodás.

AK Mindezzel egyetértve, engem az is izgat, hogyan készült. Azt olvashatjuk a fülön, hogy többéves, több évtizedes munka eredménye. Nem is képzelem, hogy pár hónap alatt össze lehetett hozni. De hogyan csinálták? Összeköltöztek hónapokra? Vagy számítógépen jöttek-mentek a kérdések és a válaszok? Vagy mindkettő? A kérdések olykor kisesszéként hatnak. Itt két író találkozott, és biztosan barátok is, mert anélkül nem ment volna.

KL Igazad lehet. Füleki Gábor – hosszú kérdések ide vagy oda – mégis háttérben tudott maradni, sosem akart interjúalanya fölé nőni. Pontosítok: szó sincs interjúról, sem a fogalom jó, s főképp nem a rossz értelmében. Beszélgetőtárs, ez a rang illeti őt.

BZ Bennem nagy hiányérzetet keltett az egész. Meglehet, mert sietve olvastam. Ha befejeztük ezt a beszélgetést, feltétlenül újraolvasom.

KL Ha az elismerés hiányára gondolsz, maradéktalanul egyetértek.

AK Statisztikus kedvem vagyok. Striguláznom kellett volna, kinek a neve szerepel legtöbbször a kötetek lapjain? Réz Pál, Tandori Dezső, Ördögh Szilveszter…

BZ Szerintem Shakespeare.

KL Valóban ő, már azért is tűnik így, mert nemcsak a neve emlegetésével van jelen, hanem állandó idézetekkel.

BZ És ha idéz, akkor a saját fordításában idéz, egyik-másik szöveghelyet ellenőriztem, nem Arany, nem is Nádasdy, sem mások. Báthori Csaba. Bizalomgerjesztő magabiztosság.

AK Ennyire benne él Shakespeare-ben. Színházi emberek nem tudnának, vagy nem is akarnának ilyen sokszor hivatkozni.

KL Azt hiszem, ilyenkor a költő mozdul meg benne. Mert azt hiszem végül is – ha önmagát kellene meghatároznia – nem műfordítónak, hanem költőnek vallaná magát. Prózaírónak meg végképp nem. Ha figyeltetek a stílusára, olyan, a magyarban nem vagy alig használatos irodalmi fordulatokat használ, melyek elsőre meglepőek, másodjára szokatlanok, de végül eredetiek és helytállóak. S nem utánoz senkit, nem látok mintát, elődöt. Talán a sok Rilke-olvasás? Nem volt időm a kutatásra, de annyira szervesen bukkan fel egy-egy új jelzős szerkezet nála, hogy mint olvasót, azonnal levesz a lábamról, és eszemben sincs filologizálni.

BZ Engem Shakespeare-rel ütött ki. Hegedűs Géza bácsi arra tanított a Főiskolán, a Vas utcában, hogy két nagy könyv van, a Biblia és Arisztotelész Poétikája. Harmadiknak felvenném a teljes Shakespeare-t vagy éppen Arisztotelész helyett is, aki már kicsit poros. Nem szabálykönyv kell talán, hanem olyan velem járó szerző, akinél mindenre találok valamiféle magyarázatot.

KL Ahhoz képest, hogy hosszú évek munkájával lefordította a teljes Rilke-levelezést, ami óriási, emberpróbáló munka lehetett, mégis az avoni hattyú az ő szentje. Ez is egy üzenet. Rilke csak a keveseké lehet, vele nem lehet sokra jutni, vagy egyáltalán élni – nem a megélhetésről beszélek – Shakespeare viszont mindennapi kenyér.

AK Ebben nem vitatkozom veletek. Engem is lenyűgözött ez az imponáló szavakészség, mintha mindenre lenne recept benne. Talán az idegenben létezés a magyarázata, hiszen szerzőnk hosszú ideig, ha jól számolom, majdnem két évtizedig élt Ausztriában, előbb Linzben, aztán Bécsben, és jogászként dolgozott, nem irodalmárként.

KL A „bécsi ügyvéd”, ahogy Réz Pál aposztrofálta.

BZ Helyben vagyunk. Sokat ír róla és a Holmiról, ahol hellyel-közzel megjelentek az írásai, de érzése szerint soha nem fogadták be igazán.

KL Mindenki másképp emlékezik. Rézről, aki pedig folyóiratával a rendszerváltás utáni irodalmi élet meghatározó személyisége volt – ő is és a lap is – nem tud jót mondani. Most akkor nekem restellnem kellene magam, mert engem elfogadtak, s egy különös, atyai barátságba kerültem vele.

AK Miért kellene restellned magad? Más hangok, más szobák…

KL Truman Capote-t ne hozzuk most ide, van elég szerző, aki szóba kerülhet. Itt van például mindjárt Ördögh Szilveszter, egy másik szerkesztő (s mellesleg jó író), akinek a folyóirata és elsősorban a személye abszolút pozitív és követendő példaként szerepel a könyvben. Tanúsíthatom, hogy Szilveszter lapja, a Tekintet a legnyitottabb és legdemokratikusabb módon készült. A kilencvenes évek elején hosszú gépelt – írógépelt! – levelekkel tájékoztatta a szerzőit kézirataik sorsáról.

BZ A dolgok sűrűjében járunk. Milyen a jó szerkesztő, hogyan működik egy jó szerkesztőség. Azt hiszem, nincs objektív magyarázat, még kevésbé objektív ítélet. Minden szerző a saját tapasztalatai szerint formál véleményt.

KL Igen, a sűrűjében, de nem pusztán a dolgoknak, hanem egy darázsfészeknek. A kánonnak.

AK Ami mindenkinek csípi a szemét valamiképp. Nem találkoztam, nem beszéltem olyan emberrel, aki egyetértene a magyar irodalmi élet szereplőinek rangsorát meghatározó ki nem mondott, le nem írt listával.

BZ Csak azért mondod ezt, mert nem találkozol, nem beszélsz a lista éllovasaival. Ők biztosan nem kárhoztatják a helyezési számukat.

KL Néha úgy éreztem magam, mintha egy panaszkönyvet olvasnék, de legtöbbször igazat kellett adjak a szerzőnek. Találomra lapozok, ilyesmiket húztam alá: „nem bírom tovább, olyan gyalázatos lett a kor és bennem a kor, hogy nem tudok díszesen beszélni többé. Ha senki sem olvas, akkor is csak azt lehet már írni, ami lehetővé teszi a következő napot. […] Miközben süllyedek, mégis úgy érzem, megmentek magamból annyit, ami erre az oldalra ráfér. Szép volna, ha tudnék hallgatni. A baromi emberek kora jött el, és előre és hátrafelé egyaránt megsemmisül, aki nézője a kornak. Ebben az országban, ebben a korban, ezen a nyelven senkit nem lehet megtalálni. Ha meg tudnék találni valakit, az megláthatna bennem valakit. Micsoda félreértés volt az irodalomban boldogulást keresni. […] Lehet, az tévesztett meg, hogy egykor ebben az országban értelmes emberek éltek.” (II. kötet, 435-436. old.) Számos hasonló szöveghelyet tudnék még idézni.

AK Totális csőd.

BZ Felmerül a kérdés, hogy mégis miért ír? Miért közli ezt a terjedelmes önvallomást? Mégis bízik valamiben, vagy valakiben, hogy akad értő olvasója.

KL Kicsit mindnyájan így vagyunk. Nem kérdez senki, mégis válaszolunk.

AK Elárulom, néha majdnem odacsaptam a kötetet, csak nem akartam balesetet okozni. Aztán elszégyelltem magam: neki ez megélt tapasztalat. Ha mi, te vagy én, nem szembesültünk ezzel, az a mi szerencsénk.

KL Az a gond, hogy ez a – szó mindenféle értelmében – monstrum keveseknek szól. A rózsaszín irodalom kedvelői – gondoljatok olyan szerzőkre és olvasókra, akikre akartok – ugyanúgy a sarokba hajítják, miként a lilák, s itt nem a dózsásokra gondolok.

BZ Minket hová sorolsz? Remélem egyik csapatba se…

KL Na, látod, ez a baj. Hogy csapatok jutnak az eszünkbe. Ne szégyelld; nekem is. Legszívesebben kivonatolnék belőle egy vékonyka füzetre valót, hogy többekhez eljuthasson.

AK Nomen est omen. A szerzőnk bátor ember. Amit a második kötet elején Tandori Dezsőről ír, attól sokaknak leeshet az álla. Egy fordító-szentbe, egy gombfocibajnokságot költőbe, egy verébetetőbe, egy versszemléleti fordulatot hozó, az idők során kultikus irodalmi figurává növő friss halottba… hogy is fogalmazzak árnyaltan…

BZ Amíg megtalálod a megfelelő igét, amit sejtek, mondom én, hogy ezt a részt kétszer is végigolvastam, mert nem akartam hinni a szememnek. Azt érzem, hogy nincs a szövegezésben semmiféle negatív elfogultság. Hiszek Báthorinak, nem azért, mert nagyon bátornak tűnik, hanem mert egy költő-műfordító írja ezeket a mondatokat. Vajha minden írósztárunkról ilyen bátran mondanának véleményt!

KL Lehet, hogy ezután páran nem köszönnek vissza neki. Különben is – a Tandoriról szóló részeken kívül – állandó harcban áll, illetve nem ez a jó szó, mert nem harcos természet, nagyon negatív véleményt fogalmaz meg a létező és működő honi irodalmi kánonról. Öt-tíz oldalanként föltör benne egy-egy, nem is mindig rejtett tiltakozás: ez nincsen jól így. És tényleg nincsen jól.

AK Örülök, hogy olvasásra késztettél ebben a hőgutában.

BZ Én meg megpróbálok saját példányt szerezni.

KL Úgy érzem, befejezzük a beszélgetést.

AK Ha a témát nem egészen, de egymást kimerítettük. Jól fog esni egy hideg sör.

BZ Csattanósat szoktál mondani a végén.

KL Aki veszít – nyer. Jobb most nem jut eszembe.

(Budapesten, 2020. augusztus 15-én)

Báthori Csaba: Szó szerint minden I-II. Cédrus Művészeti Alapítvány, 2020, 583 + 580 old. 4450 Ft

CÍMKÉK: