Pethő Balázs regénye a videójáték-függőségről
Szépirodalom terén kevés mű született eddig a videojátékok iránti szenvedélyről, pedig egy olyan iparágról van szó, mely az utóbbi években már túlszárnyalta az egyéb művészeti ágak, médiumok bevételeit.
Az utolsó évek első embere
Az ezredforduló, azaz az online játékok berobbanása idején játszódó történet szerint, Bálint, az elitista család tizenéves sarja, a szülői szigor és túlzó elvárások elől egyre inkább a videojátékok mesterséges világába menekül. Mikor szenvedélye komolyabb kihívásokkal párosul, új lehetőségek nyílnak meg előtte és egyre növekvő elhivatottsága az e-sport professzionális irányába tereli. Azonban idővel a megfelelési kényszer transzgenerációs áramlása ott is utoléri és (ön)pusztító méreteket ölt. A kikapcsolódásból, játékszenvedélyből megélhetés lesz, a maximalizmus, perfekcionizmus, melyet szülei alaposan belénevelnek, átcsúszik a szórakozásba és abba, amivel a leginkább ki tudja zárni a valóságot maga körül. A folytonos útkeresés, megfelelni akarás és a valóság elől való menekülés nem egyedi dolog, digitalis jelenünkbe mind magunkra ismerhetünk.
Szépirodalom terén kevés mű született eddig a videojátékok iránti szenvedélyről pedig egy olyan iparágról van szó, mely az utóbbi években már túlszárnyalta az egyéb művészeti ágak, médiumok bevételeit. Persze az a vélemény, hogy lehet-e a videojáték esetében művészetről beszélni, nagyon megosztó, ahogyan a játékokról alkotott vélemény is. Vannak, akik szerint hasznosak és fontosak, például bizonyítottan fejlesztik a kognitív képességeket, mások viszont az egyre nagyobb intenzitású, addiktívabb élményekkel szolgáló virtuális világok veszélyeire hívják fel a figyelmet.
Az utolsó évek első embere válaszokat ugyan nem ad, de a kérdéskörről való kommunikáció fontosságát kellően hangsúlyozza, miközben átfogó képet ad a modern ember technikai függéséről és az ennek köszönhető generációs szakadékokról a főszereplő Bálint szemén keresztül, egy olyan változással teli korban, ahol már naponta kell szembenézni az innovációk újabb és újabb garmadájával.
Pethő Balázs
részletek:
I.
Bálint bement a szobájába, visszafeküdt az ágyba és eszébe jutott, ami a villamoson: milyen jó lenne, ha álmában tudna játszani. Aztán arra gondolt, hogy aznap éjjel biztosan nem fogja bekapcsolni a gépét, hiszen másnap történelem dolgozat lesz, fel kell kelnie előbb és tanulnia, szóval aludni fog rögvest.
Aztán megnézte az óráját. Nyugtázta, hogy éjfél múlt huszonhárom perccel és elkezdte más irányból megközelíteni a dolgot.
Vagy három órát aludt már, ha mégis játszik csak egy órácskát és alszik utána több mint hármat, az bőven elég. Az hat óra alvás, ami után simán fel fog tudni kelni ötkor.
Elképesztően jó kedve lett. Felspannolódva ült be a gép elé, a játékok ikonjai között bóklászva egerével, aminek a vége a Heroes of Might and Magic 2 lett.
Duplakattintás.
Folytatta kampányát a Necromancer csapattal. Múmiák, zombik, kerubok által védelmezett fa, arany vagy éppen drágakő bányákat foglalt el. Laboratory-t, Magic Gulid level 3-at, Skull Pile-t, Mausoleumot épített és fejlesztett várában. Elfoglalt más várakat, legyőzött ellenséges hősöket és végigvitte a negyedik, majd az ötödik pályát. A poligon világokban az volt a jó, hogy, mindig tudta mit kell csinálni, egyértelmű volt a feladat, nem úgy, mint a valódi életben.
Fél négy volt mire észbe kapott, de már képetlen volt abbahagyni. Úgy döntött ötig játszik, majd kikapcsolja a gépet és nekiáll tanulni.
Kibírja.
Végül fél hatig játszott, majd bedőlt az ágyba és aludt még egy órát.
A buszon és az első angol órán próbált valamit a fejébe verni, de nem sok sikerrel. Sírás kerülgette a történelem dolgozat fölött, mikor a tanár lediktálta az utolsó kérdést is. Fáradt volt és alig tudott valamit.
Demoklész kardja a B csoport kérdéseivel volt kifeszítve felette.
II.
Csöndben szívták a cigit, aminek a végére Bálint már határozottan betépve érezte magát. Enyhén zsibbadtak a végtagjai, a tudata és mozgáskoordinációja között mintha köszönőviszony sem lett volna, gondolatai meg, mint a földön elszórt üveggolyók, kuszák voltak, de színesek.
– Amúgy hogy keveredtél le a terembe? – kérdezte Sapi alaposan végigmérve Bálintot. – Nem éppen az ilyen arcokhoz szoktam errefelé.
Ez volt az első beszélgetésük, ami nem közvetlenül a játékokról szólt.
Bálint végignézett magán. Semmi extrát nem látott. Sárgásbarna velúr cipőt viselt, kék farmert, fekete kötött pulcsit és sötétkék őszi kabátot. Kissé elegáns volt, de a legkevésbé sem hivalkodó. Mikor visszanézett Sapira, megértette mire gondolt.
Próbált is válaszolni a kérdésre, de a fű megtette a hatását és nem tudott felelni, csak azt érezte, hogy hatalmas vigyora úgy terül szét az arcán, mint terítő az asztalon. Minden úgy festett, mintha önmaga karikatúrája lett volna.
– Sapi… – kezdett volna bele mondandójába, de annyira viccesnek találta az amúgy is szokatlan nevet, hogy a röhögő görcs tört ki belőle. – Sapi – ismételte újra és újra, amitől a név tulajdonosa is nevetni kezdett.
– Na, ilyet is rég láttam – mondta és újra Bálint felé nyújtotta az üveg kólát. – Igyál! A hidratálás fontos – közölte, meglepve Bálintot, hogy ilyen kifinomult kifejezést használt. – Amúgy hány éves vagy?
– Tizenhét. Te?
– Én is. Suliba jársz még?
– Aha. Tizenegyedikbe. Évvesztes vagyok – felelte elhalóan Bálint, mert a torka kiszáradt és rátört az érzés, hogy rögvest szomjan hal, elkérve a kólásüveget, hatalmas kortyokkal oltva szomját a cukros löttyel.
– Hagyj azért nekem is – mondta nevetve Sapi. – Amúgy van valamilyen géped otthon?
– Játék?
– Aha.
– Egy Pentium 60-asom. Kicsit régi, de nagyon szeretem. Csak most nem tudok játszani, mert anya elvette a monitorom.
– De miért?
– Mert hazavittem pár négyest és egy hármast.
III.
– Tanár úr! – találta meg másnap Andrást a folyosón újra – Kérnék egy szívességet.
– Hallgatlak.
– Szeretnék a tanár úrtól kérni egy állandó engedélyt az informatika teremhez, hogy többet tudjam gyakorolni az informatikát.
– Nem kell külön engedély – közölte a férfi kissé meghökkenve, amit Bálint pontosan tudott, csak valahogy fel kellett vezetnie a következő igencsak fontos kérést.
– Értem. Remek. Illetve van még valami. Azt szeretném kérni a tanár úrtól, hogy ne mondja el senkinek, legfőképp a szüleimnek, hogy délutánonként informatikát tanulok.
– De miért?
– Mert ők azt szeretnék, ha a közgázra vagy jogra mennék, de én azt hiszem, inkább informatikára akarok jelentkezni.
Mikor András még mindig kétkedve nézte Bálintot, a fiú röviden beszámolt családi helyzetükről. Hogy apja folyton a Tv-t nézte, emiatt anyja gyűlöl mindent, ami képernyő és még Tv-jük sincs otthon, nemhogy számítógépük. Így muszáj lenne a teremben gyakorolnia, az anyja tudta nélkül.
Nagyon fontos része volt a tervének, hogy András mindent elhiggyen, mert ha megemlíti Emesének, hogy a zongora és az angol helyett Bálint a képernyőt bámulja délutánonként, a nő kicsinálja. Szerencsére Emese már nem tudott megjelenni minden szülőin és fogadóórán Lili miatt, de így is kockázatos volt a dolog.
– Nézd – kezdett bele András –, én teljesen megértem a szándékaidat, de nem lenne jobb, ha mégis elmondanád otthon? Ha gondolod, közölheted úgy, hogy én is jelen legyek. Szívesen elmesélem nekik, hogy mennyire izgalmas szak az informatika és mekkora jövője van, de szerintem a titkolózás nem segít.
– Elmondom nekik, ha a már egészen biztosan az informatika mellett döntök, de csak akkor, ha már véglegesen elhatároztam magam. Addig nem akarom feleslegesen idegesíteni őket és kockáztatni az informatika szakot.
Bálint látta a férfi szemén, hogy mindent elhisz. Nem volt oka kételkedni, a fiú volt a legjobb tanuló az osztályban. Sosem volt semmi balhéja, pár késés év elején, de ennyi. Bálintnak azért volt némi lelkiismeret furdalása, hogy a legjobb fej tanár szemébe hazudik, de tudta, hogy senkinek nem árt vele, ha pár órát játszik délutánonként a teremben, ami pedig számára, ennél sokkal nagyobb áldozatokat is megért volna.
– Rendben. Egyezzünk meg, hogy év végéig nem mondom el a szüleidnek, de amikor úgy döntesz, hogy informatika szakra mész, akkor leülünk együtt és megbeszéljük velük a dolgot.
Bálint készséggel rábólintott.
Innentől kezdve a számítástechnika terem lett az új szentélye, ahol szabad délutánjait töltötte, hogy ott folytassa a WAR2025-öt, ahol abbahagyta. Illetve egészen pontosan az online játékban az volt a legszebb, hogy nem lehetett „ott” abbahagyni, mert egy végelláthatatlanak ígérkező kaland volt.
