Pethő Balázs: Az utolsó évek első embere
Pethő Balázs első kötete egyben egy transzgenerációs szorongás lenyomata is. Az öngyilkos gondolatokkal küzdő Kővári Bálint története egyrészt tükröt állít a fiatal korosztály életében a 2000-es évek óta egyre jobban elhatalmasodó videójáték-függőség okozta személyiségtorzulásnak; másrészt a lelki sebek felfedésével az író keretbe zárja az egyén, egy család és egy gimnáziumi osztály kortörténetét. A regény a Holnap Magazin gondozásában 2024-ben jelent meg.
Az első kötetes szerző regénye egy tizenhét éves kamasz fiú mindennapjain át vezet minket a videójáték-függőség útvesztőibe. Az író az egymásra rakódó finom rétegek lehámozásával példázza az olvasónak, miképp juthat el egy eminens tanuló – a család feldolgozatlan traumái által – az egyre gyötrő rémálmoktól és kialvatlanságtól, a mániákus hazudozásig, valamint a mesterséges világ és más drogok fogyasztásáig. A valóság határainak tényleges érzékelése fénysebeséggel mosódik el a fiatal életében. A függőség olyan méreteket ölt, hogy az nem csak a fiú erkölcsi normáit, de még a fiziológiai szükségleteit is felülírja.
A regény a játékfüggőség bugyrai mellett komplex csomagot ajándékoz az olvasónak. A közel 250 oldalas történet többek között egy lenyomat is a középiskolákban zajló bullyingról; példázata annak, hogy a lappangó, fel nem dolgozott szorongásból, elnyomásból, szélsőséges tiltásból miképp alakulhat ki bárminemű függőség; továbbá bemutatja az elzüllés folyamatát is. Feltárja egy gimnáziumi osztály fő archetípusait, valamint jellemrajzot készít a játékfüggő füvesekről, a játéktermek sötét szobáiban megbújó drogdílerekről és bűnözőkről, illetve a Nyugati aluljáró körül hemzsegő alkoholistákról is. Az olvasó a történet által az első csalódások, barátságok és szerelmek köttetését, széthullását is újraélheti. Mindezeken túl a regény emlékeztet, mennyire sebezhető ebben a korban egy kamasz.
A transzgenerációs csomag
A regény a 2000-es évek elején, Budapesten játszódik. Főszereplője a 17 éves Bálint, kitűnő tanuló, aki anyai oldalról egy rendkívül vagyonos, sznob, szentendrei család örököse, apai oldalról viszont egy nihilista, függő író és irodalmár sarja. A nárcisztikus nagyszülői nyomás ott gyökeredzik anyja – Emese – vérében, aki úgy érzi, szülei előtt fia kimagasló tanulmányi eredményeivel tudja kompenzálni első elhibázott házasságát, valamint megmenteni fiát vér szerinti apja balsorsától.
Apja, Miklós ugyanis első regénye után – amely kritikai és közönségsiker tárgya lett – mély apátiába zuhant, amelyből többé már nem tudott kilábalni. Tizen órákat ült a TV képernyője előtt és csak meredten nézett maga elé, sört ivott, dohányzott. Mentális leépülése nem csak Emesével való házasságának vetett véget; veszekedéseik olyannyira elfajultak, hogy azokat fizikai erőszak követte. A férfit a bíróságon mind a nőtől, mind Bálinttól eltiltották.
Emese innentől kényszeresen félti fiát az elektronikai eszközöktől, berögződése, hogy azok – a mélységesen gyűlölt tárgyak – elvonhatják Bálint figyelmét a tanulástól. Kortársaival ellentétben a kamasznak egész nyáron tanulnia kell; külön zongora-, német-, angol-, és matekórákra jár. Már ekkor kezdi elveszíteni a kapcsolatot a külvilággal. „Magát kezdte el vizslatni, a szerepébe beleerőltetett eminenst, aki semmit nem tud az osztály mozgatórugóiról: sport, tömegkultúra, bulik vagy autók, mind fehér volt a térképen.”
A fiú ezzel a transzgenerációs csomaggal él – láthatatlanként – osztályközösségében, keresi a kiutat az elnyomásból, próbál a saját dimenziójában levegőhöz jutni.
Rémálom, a rémálomban
Történetünk Bálint rémálmával kezdődik, aki saját osztályközösségében – a 11.B-ben – lesz szemtanúja egy vérontásnak. Habár rövid időn belül felocsúdunk, hogy kezdetben „csak” a kamasz sötét álomképeit látjuk, mindaz megágyaz a regény teljes hangulatának.
Az álomból felébredve a főszereplő gondolatvilágába csöppenünk, akin egyre inkább elhatalmasodik a játék iránti szenvedélye. A fiú a számítógépet – pár hónappal történetünk kezdete előtt kapta – édesanyja második férjének, Endrének testvérétől. Emese – múltjuk fényében – rendkívül szigorú keretek között, napi 30 perc játékidővel, és kitűnő jegyek fenntartásával nagy nehezen engedélyezi, hogy a gép a fiú szobájában maradhasson. Azonban egy függő személyiség esetében az addikció megjelenése egy időzített bomba, a vágy tárgya pedig mindent felülír. Így történt ez Bálint esetében is.
Először tanárai kezdik észrevenni a kamaszon, hogy augusztus óta valami megváltozott, de ők – részben jogosan – csak családi problémákra gyanakodnak. A fiú kezdetben csak az édességet nem kívánja, majd egyre agresszívabb és feledékenyebb lesz, jegyei az idő előrehaladtával rohamosan romlanak, fiziológiai szükségleteit felülírja a játékszenvedély. A lányok helyett a játékot választja. Először teljesen kimarad a szociális életből, később egy a Nyugati aluljáróban felfedezett játékteremben egyre veszélyesebb társaságba keveredik. Az idő múlásával mániákus hazudozó lesz. Szüleit, nagyszüleit meglopja, becsapja. Tanárait átveri, manipulálja, lefizeti. Kezdetben csak energiaitallal és kávéval, később fűvel, majd szintetikus drogokkal is kompenzálja fáradtságát, amelyek még inkább megágyaznak rémálmainak és szorongásainak. A tömeggyilkosság mellett, képzeletében néha megfullad a villamoson a tömegnyomortól, máskor ő maga ábrándozik arról, ha kihal az emberiség, és ő egyedül marad a Földön, betörhet és kirabolhat egy játékboltot. Nem csak gondolatai, az éjszaka melléktermékei is a virtuális világról szólnak.
A függőség anatómiája
Ahogy az lenni szokott a függőség kezdetben – a fogyasztó számára – mámoros pillanatokat tartogat. Nem volt ez másképp Bálint esetében sem. Eleinte minden sikerül, amit eltervez. Példás tanulóként tanárai, szülei – mit sem sejtve hazugságairól – hisznek benne, illetve neki. A játék által először társaságra lel a játékteremben, egy alter közösségben. Úgy érzi, vannak barátai, tartozik valahová. A napi több órás „edzés” miatt egyre sikeresebb lesz a pályán, amelyre a szakma – Gaáli Property Kft. – is felfigyel; személyesen hívják meg a WAR2025 magyar bajnokságára.
Egy függő azonban nem érzékeli, méri fel a valóság eseményit, hisz „látása” és tudata csupán a vágyott tárgyra, eszközre összpontosul.
„Bálint pedig, miközben mozdulni sem bírt, a fájdalom olyan erővel kezdte szorongatni a mellkasát, mintha minden szuszt ki akarna préselni belőle, és közben egyre inkább eluralkodott az érzés és gondolat, hogy annak a bizonyos lejtőnek, melyet tanárai és szülei oly gyakran emlegettek, fenyegetően negatív példaként, ő végérvényesen a legeslegaljára került.”
“A regény célja felhívni a figyelmet egy viszonylag újkeletű és egyre inkább terjedő szenvedélybetegségre, amelyet 2018-ban a WHO is annak nyilvánított.” olvashatjuk a könyv borítóján. Véleményem mindezzel megegyezik; a nyelvezetében könnyen fogyasztható mű nélkülözhetetlen. Fontos lenne, hogy Kővári Bálint története minél szélesebb körbe, a lehető legtöbb szülőhöz, pedagógushoz és diákhoz eljusson, hogy az érintettek közeli környezete olvashasson a harsány, árulkodó jelekből.
