Álmodj egy régi gőzhajót

|

Péntek Imre versei

Átmenet

Fagylaltot nyaltak mind a ketten
a füredi fémes fák alatt,
s járták az utat önfeledten,
amíg már semmi sem maradt.

Milyen is volt a szoknya színe?
És mit bámult úgy a szemüveg?
Ki is volt akkor kinek a híve?
Kit hallgattak a vén füvek?

Hallani a lépések súlyát,
amint az őszbe mennek át…
S mint egy búcsúzás végén
fújják az olcsó trombitát.

Drámai  hang

Ma megint üres az éléskamra,
a helyzet ismét drámai,
i érzékeny ez álomi hangra,
ezt vonítással váltja ki.

Elől vonul a kéményseprő,
gyászos éjfeketében,
arcán alig látszik a szeplő.
szalutál, kabátja ében.

A macskakórus, a híres vokál
az erkélyen lép fel,
de felhangzik az anyagi kár
terítve űrszeméttel.

A gőzhajó

Álmodj egy régi gőzhajót,
melyen angyalok föl-le járnak,
már betemették a folyót,
nem kellett ehhez csak pár nap,

a szállítmány is elakadt,
mozdultak lomha gépek,
s vitték a rozsdás súlyokat,
mint megannyi vén kísértet.

A kormánynál a kapitány
régi kereket forgat,
az útirány súlyos talány,
amerre a bálnák loholnak…

CÍMKÉK: