Nyerges András: Reciprok
Amatőr szexelők, dilettáns írók, presszókultúra a börtönök árnyékában. Nyerges András bevilágít az egykori irodalmi alvilágba.
Azzal nyer, hogy a magyar irodalomban eddig fekete foltként szereplő intervallumba ereszkedett le: 1960-62-ben vagyunk – a megtorlás vége felé, de még a rémes idők tartanak. (Déry meg Zelk kb. akkor jött ki a sittről…) Az eszpresszókultúra virágzik: a letiltottak, vagy az éppen szabadultak, meg a sztrájkoló írók tárgyalják, hogy mi van, mi lesz. Ebbe az alvilágba – amiről ma már szinte semmit se tudunk – vezetnek be a regény indító fejezetei: felfedezés..
E dokumentum értékű jelenetek ellenére Nyerges regénye kicsit nehézkesen indul, de az eszpresszókultúra pillanatképe találó: akkor még alig volt tévé, a lehervasztott értelmiség esténként ilyen helyeken verődött össze, persze csoportokra osztva, egymást szapulva – aki a Luxorban szürcsölt, az szidta a New Yorkban ülőket, vagy Nyergesnél (az egyébként tényleg létezett) Brazil caféban mindenkit, inkluzíve a rendszert. Nyerges felfedez egy mulatságos figurát – Sunyó névvel –, ez a manus „bekávézza” magát az irodalomba: addig dörgölőzik a volt újságíróhoz, a volt operaénekeshez, a volt íróhoz, míg befogadják – aztán tényleg lett belőle, valami pótíró. (Valós figura ez is…)
E ráfutás után jön a regény magva, a szatíra: a főszereplő, egy őskomcsi, nevet cserél és átprofilírozza magát íróvá: tegnap még kulákokra vadászott, ma regényben utazik. Mit tesz isten – meg Nyerges archívuma – ilyen is volt: az „idők előtti” kor átalakulásában valóban volt egy ilyen fazon: ripsz-ropsz sikeres ponyvaszerző lett, százezres példányszámmal. Itt a regényben e figurától persze elemelődik a sztori: ez a hirtelen íróra keresztelkedő figura – Granicsári névvel – elsőre befut, menő lesz. Mert mázlija van: a kiadónál – egy ugyancsak lebukott – lektor azzal szórakozik, hogy átírja a szerkesztésre kapott kéziratokat, Granicsári könyvéből pazar szatírát gyúr.
Nyerges könyve innen lesz igazi szatíra: a lektor révén pofásított regény siker lesz, de az írónak nem tetszik a rendszer és maoista lesz, bejár az akkor kínai követségre, belegabalyodik egy mafla értelmiségi-maoista (szélsőbalos) csoportba. (Ilyen is volt, ma jeles neveket lehetne említeni az akkori ultra-komcsi csoportból…) A mű-írót persze figyelik, tudnak a faramuci „összeesküvésről” – ezért aztán nem kapja meg azt a díjat „Bajusztól”, amire díszbe vágta magát. Következő regényét viszont már nem tudja rendbe rakni, mert a csodatevő lektor közben meghal, ő meg tehetségtelen, mint egy betonkeverő…
Na és a szex: a főszereplő, egy kétbalkezes filosz rástartol a híressé rajzolt író nőjére, de nagyon lassan halad, az elvtársak olykor prűdek, itt meg „húzd meg, ereszd meg” játék következik, a nő kékharisnya és komszomolka keveréke, képzelheted (nem tudod elképzelni), milyen szemináriumi fecsegés jön, mikor ágyra kerül a sor. Azért mindent nem mesélek el belőle, bár van benne bájos kutya is, és én kutyás vagyok, vagyis részrehajló…
A Voltomiglan című Nyerges-regény a magyar irodalom egyik fontos darabja volt, három kiadásban kapkodták szét (az utolsót 2010-ben). Zseniális karaktere, a Nagyi vérfagyasztó telitalálat a családi diktatúra főnöknőjéről. Meg egyáltalán: egy gyerekszemmel írott, szinte mesebeli múltidézés. A Reciprokot, akár akarod, akár nem, ehhez méred – ami igazságtalanság –, mert így lepontozódik, azt a csúcsot nem veri. Pedig ebben a regényében fedezte fel, hogy a történelem önmagát parodizálja, ha csak a puszta tényeket sorolod, negyven év múltán hasadat fogod a röhögéstől: ezt a mechanizmust használja a regényépítéséhez. Ezért is érdekes ez a regény: olyan irodalmi alvilágot láthatsz, amiről csak rendőrségi jegyzőkönyvekből tudhatunk valamit. Nímandok villogása, tehetségek megfojtása, szélsőbal nyomulása (mit tudunk a később – 1968-ban – perré érett maoistákról?), no meg trükközésekről, éhező művészekről, lébecoló szélhámosokról? Kb. ugyanígy semmit a no sex jelszó mögötti zaftos kefélésekről – te se tudtál ilyen dolgokról. Pedig voltak. És nemcsak a sötét alvilágban. Feljegyezte, regénybe foglalta Nyerges András, életművében nem csúcs, de istenem, a pole positiont nem lehet állandóra kibérelni.
Nyerges András: Reciprok. L’Harmattan Kiadó, 2016, 223 oldal, 1990 forint
