Albert Zsolt versei
Verseny utca
Lassan és szürkén folyt haza az út
fáradt autók lassú tükrében.
Párhuzamos cédrusok
íratlan ágai levelekre várva,
halkan és tompán fújt bele a szél.
A Verseny utca sajgó térdízület,
ponyvaszárnyú ménesek
hazafelé dobogó vágtatása.
Lángnak tűnik
Emlékezetből rajzol az ősz
a térképszárnyú madár.
Élve hagyott parkok felett vonul.
Lángnak tűnik, ahogy lombokhoz nyúl ujjaival.
Úgy jön, mint aki túlélte a háborút
és az üdvözlő családi ölelés közben
halkan zihálva összecsuklik.
Földet érés után mesélni kezd.
A levelek mind lejönnek, hogy hallgassák,
inkább a zuhanást választják,
először talpa nyomát,
majd mellkasát takarva hullanak.
Végül egész testén nyugalom,
sárgásbarna avar, mozdulatlanság.
Sirály számoló
Úgy futnak ki a hajók mintha szívná a távolság
és a nehézkedés vonzaná fehérre mázolt testeit.
A sirályokat valaki felteszi az égre minden reggel,
de ki az, aki tudja számukat és összegyűjti éjjelente?
Valaki alkonyatkor meghallgatja az összes kagylót
amik talpaink alatt az iszapban nyugszanak,
majd a kecskekörmökre írt ősregék dallamain hízva
feltápászkodik a nagy egysejtű sárga tűzkorong.
Olajos felhők
összezárt egek tartják
köztünk a hallgatást
le kell mennem a partra
mielőtt megszólalsz
közelebb hogy értselek
a tó pont úgy figyel
mint az előszobai tükör
lassan beszél rólunk
rejtett nádasok mögül
olajos felhők fénylenek
