Takáts Gyula és a Fonyódi Helikon
Kovács Dezső a Balaton szerelmese volt, tanulmányomat az ő emlékének ajánlom.
A déli Balaton-part legjelentősebb irodalmi rendezvénye, a Fonyódi Helikonok (1981-2004) története ma alapvetően három forrásból ismerhető meg: a korabeli sajtó és média kapcsolódó anyagaiból, az egykori résztvevők feljegyzéseiből (például a levelezésekből vagy Fodor András naplójából) és visszaemlékezéseiből, valamint az 1985 és 2004 között megjelent húsz kisantológiából. Ám számolni kell azzal, hogy hiába fordul együttesükhöz is akár, teljes képet úgysem nyerhet a múltat faggató érdeklődő, ismeretei szükségszerűen töredékesek maradnak. Törekvéseimet ennek megfelelően magam is kisebb célra szorítottam, mégpedig annak áttekintésére, hogy miként tűnik fel és szerepel Takáts Gyula a találkozókat összegző füzetekben, „Fonyód folyóiratá”-ban. A kötődő szövegek három fajtáját különböztethetjük meg: a saját vagy személyét is érintő prózai emlékezésekét, a helikoni doyen verseiét, egyéb szövegeiét és a neki ajánlott, főként kerek-félkerek születési évfordulói alkalmából tisztelgő írásokét.
Az első egységbe tartozók a Helikon történeti előzményeit is feltárják. Laczkó András már az 1985-ben megjelent, korábbi éveket is összegző, nyitó kötet szerkesztői bevezetőjében említést tesz arról az 1957-es irodalmi estről, amelyre a helyi járási könyvtár és az idegenforgalmi hivatal három dunántúli alkotót hívott vendégül: Fejérből Jankovich Ferencet, Veszprém megyéből Füsi Józsefet és Somogy képviseletében Takáts Gyulát.[1]
A következő esztendei kiadványban ezt még azzal is kiegészíti, hogy a rendezvényen Jankovich Zrínyi Miklósról szóló regénytrilógiájáról beszélt, Füsi egy általa fordított Pirandello-elbeszélést, Takáts pedig balatoni verseiből olvasott fel. (Minden bizonnyal az Egry Józseffel közösen összeállított, 1955-ös Vízitükör kötetből.) Időben még inkább visszalépve, Takáts Gyulát azért is fontos szereplőnek tartja, mert a ’30-as évek közepétől fonyódi nyaralójukat a művész-, köztük íróbarátok találkozóhelyévé téve, létrehozta a helikoni kezdeményezés csíráját.[2] Minderről és általánosan helyi kötődéseiről a hetedik kisantológia élére emelt esszéjében az érintett is vallott.
Fodor András (balra) és Takáts Gyula a Fonyódi Helikon két alapítója
A Fonyódi Helikon kezdeteiről című szövegben kitér rá, hogy Fonyód már a családi kempingezések és az egyetemi diplomadolgozat témájaként szolgáló Nagyberek bebarangolása alkalmaival fő támaszpontjaként szolgált (ezek az élmények első verseskönyve, a Kút jelentős ihletői is voltak), s a Sándor utcai, nyaranta bérelt Kelemen-lakban és később, a Basch Lóránttól vásárolt Rákóczi úti telken felépített saját villában, ahogyan az itteni művelt gyógyszerészkisasszony, Gallé Cornélia szalonjában is, valóban megfordult az akkori művészeti és tudományos élet színe-java, Németh Lászlótól, Kassáktól, Weöres Sándortól a „fonyódi iskola” festőin át a két pécsi mesterig, Fülep Lajosig és Várkonyi Nándorig. Miután 1947-ben Kaposvár városa alkotóként „örökbe fogadta”, életvitelszerűen is ide költözött és amint írja: a „horgászás és versírás 1949-ig egész évi szenvedély lett a tavon, berken, hajón, hegyen. Bármilyen nehezek is voltak ezek az évek, de gyönyörűek voltak, tiszta reménnyel, sok írással és nagy és nagyszerű barátokkal.”[3] Ott intézte az újrainduló Berzsenyi Társaság ügyeit, tervezték Egry Józseffel az említett Vízitükör könyvet, onnan járt át hozzájuk vagy Tatayékhoz az északi partra, ahol – éppen a tördemici Rodostó Turistaházban – az első dunántúli írótalálkozót szervezték és noha az ’50-es évek közepén Györökre cserélte fel, sohasem szűnt meg fonyódi illetékessége, otthonossága.[4]
Az 1981. március 20-án rendezett első költői összejövetellel kapcsolatban Laczkó András nem mulasztotta el megjegyezni, hogy azon Fodor András, Bertók László, Papp Árpád, Kerék Imre, Berta Árpád és Simon Ottó vettek még részt, névadója Takáts Gyula volt és azt is ő javasolta, hogy tegyék az eseményeket rendszeressé.[5] A Helikonra keresztelést annak tükrében szinte magától értetődőnek tarthatjuk, hogy Takáts Gyula számára a Festetics György-féle, 1817 és 1819 közötti öt keszthelyi Helikoni Ünnepség bevallottan követendő mintának számított (ezért szorgalmazta például emlékfa ültetését is), illetve Csokonai Vitéz Mihály, Pálóczi Horváth Ádám és Sárközy István körét ő nevezte el Bajomi Helikonnak,[6] s később a Berzsenyi Társaság éves keszthelyi (újabban kaposvári) találkozói is a Berzsenyi Helikon nevet kapták. A szerkesztői írás azért is fontos, mert bemutatja az első öt rendezvény programját, amelyeken a névadó nemcsak versei szokásos felolvasásával szerepelt, de volt olyan alkalom, amikor illusztrátora és barátja, Würtz Ádám kiállítását is megnyitotta.[7] A helikoni alapítók emlékét ma tábla őrzi a fonyódi gimnáziumban, amelynek felirata: „A hazahívó szülőföld szellemét gazdagítandó elhatároztuk, hogy minden tavasszal találkozunk itt egymással és közönségünkkel; Somogy költői, a magyar írók, a szállást adó iskola nevében: Takáts Gyula, Fodor András, Bertók László, Csoóri Sándor, Papp Árpád, Laczkó András, Simon Ottó a Fonyódi Helikon alapítói 1981-1991”.[8]
Az életkorából adódóan legkorábbi és legerősebb helyi kötődéssel bíróként, legteljesebb, legnagyobb életműve és tekintélye okán is (Fodor András haláláig) általában Takáts Gyula verseivel kezdődik a kisantológiák szépirodalmi anyaga. Az elsőben (1985) két korábbi költeménye jelent meg, a ’40-es évek derekán fogant Egy kikötésre használt fűzfánál szövegében a régi, lápi világot, letűnt somogyi Atlantiszát ábrázolja, a még élő szemtanú hitelességével és nosztalgikus szeretetével, a Piktor születésének 1983-as centenáriumára, az évfordulónak szentelt Helikonra írt és a Somogy folyóirat ünnepi összeállításában is helyet kapott Egry Józsefet idézve soraiban pedig a Fonyódi hegyek című ajándékfestmény nyomán emlékezik meg a túlparti barátról, rajzolással és szemlélődéssel töltött hajóútjait, biliárdozás iránti szenvedélyét, sajátos világlátását is felelevenítve.[9]
A második füzetben (1986) négy Csu Fu-verssel és négy „Styxen túlra” szánt szonettel jelentkezett. A pannon orfika szép darabjaiban (Két életrajzi adat – Csu Fu és a kökénybokrok, Csu Fu titka; Csu Fu Nikla alatt; Csu Fu kő alá tett verseiből; A zöld babér – Csu Fu) egy idillibb, teljesebb világba enged betekintést, az Oly kontinensben az emlékek-álmok személyes térképén kalauzol, az Átnőtt már régben a tűnt hitvessel közös múltat siratja el, a Hófehér betűket írban a méltó megőrzés nehézségéről, nyomasztó súlyáról vall, s az Akár a rend korpuszában a kert színeváltozásában is a Másik nyomát fedezi fel.[10] A harmadik kiadványban (1987) öt költeménnyel szerepel, amelyek azután az újabb termést közreadó Kövül az idő kötetbe (1989) is bekerültek.
Közülük a Betűm tövén ott régtől a korábban is nosztalgiával említett, mára elsüllyedt, régi balatoni világ képeit hívja elő, a Valami másba vetíti mind az egyre világosabb utat mutató őszi fény dicsérete, az Írok az innen és a túl az idősíkokat összekötő, s alkotásra ösztönző festői-költői tájé, az És látod-e? napban fürdő sárga házat lényegít álomivá, az És jött a szombat (a kötetben a szonett utolsó tercinája eltér és Nyissad ki verseid a címe) a hajnal beköszöntének szakrális élményét tükrözi.[11]
A negyedik kisantológia (1988) élén négy Takáts-vers áll. 1987-ben lett volna 85 esztendős Illyés Gyula, így természetes az ifjabb pályatárs lírai tiszteletadása – e szép gesztust az évfordulós Tiszatáj-számban (1987/11.) és aztán itt is a Becéről Illyés Gyulának Tihanyba és (a fiókáit tápláló madár találó jelképével) a Míg csipog és tátogat c. költeményekkel tette meg. Mellettük A Minotaurusz kora a Rossz mindenütt-jelenvalóságát mutatja be, a Tudása titkon ehhez nőve pedig a „rejtett Egész”-t villantja fel.[12] Az ötödik, szépirodalmi anyagával Nagy László halálának 10. évfordulójára emlékező kötetkében (1989) nem publikált és a következőben (szintén 1989) sem verset, hanem a baráttá lett egykori gimnáziumi tanítvány, Fodor András emberi-költői méltatását.
Az eredetileg a kaposvári megyei könyvtárban tartott 60. születésnapi ünnepségre készült Fodor Andrást fél évszázada ismerem című írásban,[13] hogy ehelyütt csak az alkotó iránti figyelmét emeljem ki, így összegez: „Lírájában a világ ’őstitka’ és a ’bitangolt univerzum’ idézésére magas a mérceállítása. Egy életre szóló költői-emberi cél és lírai vágy. Álmot is mondhatnék, de Fodor András egyéniségétől ez az álomvilág áll a legmesszebb. Ő egyszerűen a közösségi és személyes feladatok, a szerelem, barátság és emberi bizalom idézésével méri egymásra az ’eget a földdel’.”[14]
A hetedik füzet (1991) a már idézett visszatekintő esszé (A Fonyódi Helikon kezdeteiről) mellett a lokális kötődésű régebbi versekből ötöt tartalmaz. A Kútból (1935) a könyv megjelenését segítő kaposvári leánygimnáziumi tanárnak, Biczó Ferencnek ajánlott, kis tavi irodalomtörténetet is kínáló Fonyód-hegyi est… és a szent tájjal egybeforrottságot érzékeltető Lápi remete-zsoltár, a Kakuk a dombonból (1937) a Vén halász szomorú portréja, a Családfa helyettből (1941) az idillt barbár pusztítás látványára váltó Erdőirtás után, a Se ég, se földből (1947) a „jellel és lánggal terhes” világban az ünnep kiüresedését konstatáló Még árvább kerültek be.[15] Az 1992-es kiadványba a kaposvári Széchenyi-szobor avatására írt lírai szövegét és három – a Versek Drangalagból (1991) kötetben is egymás mellé került – Csu Fu-verset helyezett el Takáts Gyula.[16] Utóbbiak közül a Csu Fu lejött a hegyről és a Palotai fogadáson is közel hozzák e különös alakot és univerzumát, azonban a Drangalagban él Csu Fu igazi olvasói beavató:
„És Drangalagban él Csu Fu.
– De hol? … És merre Drangalag? …
Szomszédja sincs, csupán ege,
kiszabva egy kicsi darab
s alatta mindig ugyanaza a van? –
… És mosolyával válaszolt Csu Fu,
mert ragyogott, s ő szólt neki
a nap alatt, itt is,
a mindig ugyanaz a van.”[17]
A kilencedik kisantológiában (1993) folytatja ezt a sort a szerző, a bölcs egyre munkáló jelenlétét, erős, termékenyítő hatását megvalló Csu Fu álmaiból és a fénylő sötétről szóló tanítását megosztó Esti beszélgetés is utóbbi kötetében, az előző évi költemények szomszédságában jelentek meg eredetileg, onnan vette át őket.[18] A következőben (szintén 1993) ugyancsak két szöveget publikált, ám ezek már újabbak (majd csak a 2001-es Már Drangalag viszi című könyvben kapnak helyet), a Magyar orfikus versek közül-sorozat darabjai. Az Egy fügefát rajzoltak a korábban is kedvvel idézett, letűnt berki pásztorvilágot, a Mint óceán tartja pedig a tavi ifjúságét ábrázolja chagalli látomásossággal és avatja mitikussá.[19]
Az Egry Józseffel közös Vízitükör kötet (1955) évfordulója indokolta, hogy a tizenegyedik füzetben (1995) abba is beillesztett, ’40-es, ’50-es években született balatoni versek újraközlésével szerepeljen. A Csukázó téli horgászat élményét örökíti meg, a Vízi templom a tó – a Piktor által is kinyilvánított – szentségét mutatja fel, míg a Balatonpartonban japán-kínai ecsettel festi a kedves tájat.[20] A tizenkettedikben (1996) a Zuhog reám ma issal még egyszer visszatért Egryhez (és Kassákhoz, Fülep Lajoshoz), a közös (szinte szimbolikussá emelt) csónakázás, halfogás apropóján, tisztelgett Vörösmarty emléke előtt (Idézve újra őt), s köréjük-közéjük újra Csu Fu-írásait szőtte (ezúttal a frissen összeállított Csu és Drangalag kötetből).
Az És vannak-e oda utak azt írja le, lakója hogyan rajzolja Drangalagot, az Oly összetetten egyszerű a „lombon túli kert és a kerten túli Mind” titkába tekintő verselőt, a Zsombékok titkán az újra halakat varsázó beavatottat állítja elénk.[21] Az 1997-es antológiát kezdő öt Takáts-vers is a Csu és Drangalagból válogatottak: a Csak így a vannal tartott testvériséget artikulálja, a Mert mindig velünk amazt a ninccsel teljesíti ki, az Ekként is írja a lényeglátás és megértés alkotáshoz nélkülözhetetlenségét hangsúlyozza, a Hogy az ragyogjon ügyesen poétikává egyesíti mindezeket és a kő (barlang és hegyek) szerepéről szól a Mindig ők.[22] A következő két esztendő kiadványai Fodor Andrást búcsúztatják el, illetve rá emlékeznek, anyagukba ennek megfelelően hozzá kapcsolódó írásokat szánt a szerző.
A tizenötödikben (1998) az utolsóként kapott képeslapra felelve már odaátra, Egrynek is üzen (Válasz Fodor András június 27-én érkezett képeslapjára), Csu Fu múlandóról és örökről (Sötét a fügefa), volt és van egybeolvadásáról (Akárcsak régi két barát) való töprengéseit osztja meg,[23] a tizenhatodikban (1999) egy régebbi, ajánlott „berki románc”-cal tiszteleg (Hattyú és halfogók).[24] Az ezredfordulós periodikumban is csupán egy korai, eredetileg József Attila emlékének szentelt szöveggel szerepel (az antológiában közölt változat dedikáció nélküli), zárlatában a nem múló vággyal (és reménnyel):
„Az ember lelje végre meg
az eszmék s népek közt az egy utat,
amely a jóság fái közt
ez őrült bolygón igazra mutat.”
(Az emberekhez).[25]
A tizenhetedik füzetben (2001) négy, az ebben az évben megjelent Már Drangalag viszi kötetbe is felvett Csu Fu-verset közölt. A pincebéli magányban látott jelek, kapott üzenetek jegyzésének belső kötelessége, vállalt felelőssége (Amit a van sziklája és a hegy), a kertbe a voltból és „mindentúli” szférából érkező látogatók (Az árnyék üszkibe), az időtlen és határtalan Drangalagba szervesülés (Teremtve kék helyett) és az álmok és szavak titkait elhozó út (Így jön velük) tűnnek elő soraikból.[26] A 2002-es kiadvány a(z előző esztendőben) 90 éves Takáts Gyulát köszönti, így (könyvtári vendégkönyvi rajza és dedikációja mellett) magától értetődő módon több, ezúttal hét saját költeménye kapott benne helyet.
Közülük az Egy és Van faggatásában társul szegődött barátot váró Vele indult, a bölcs „munkamódszerét” feltáró Akárcsak a világ és az őszbe lépést szép, tündéri szimbolikával festő A legszebb völgyre tár kaput szintúgy a Már Drangalag viszinek is darabjai, az égi költemény varázsos hatását leíró Egy vers előtt egészen korai (az 1947-es Se ég, se föld c. kötetben látott napvilágot), ahogyan a szakrális szüretünnepet ábrázoló Hozzák a derű képletét (az 1958-as Mézöntőből), a múlt roppant súlyát megvalló Csónak, ház, idő és vers (az 1989-es Kövül az időből) és a bölcset bemutató Csu Fu (ugyancsak a Kövül az időből, a Csu Fu összegyűjtött töredékeiből meghúzásával) is az életmű régebbi értékeiből válogatottak.[27]
A következő évi – Illyésre emlékező – kisantológiabéli anyagnál azonban visszatért a korábbi elvhez és a Már Drangalag viszi könyvből keresett három illeszkedő verset: az otthonos táj műalkotássá lényegüléséről-lényegítéséről szóló Önarckép lenne ez?-t, a tizenkettedik füzetben már közölt, Fülepet, Kassákot és Egryt megidéző Zuhog reám ma ist és a diót hordó szajkóval, a szárnnyal és a maggal kapott jeleket fejtő Tüzes karsztunkon túl üzent.[28] Az utolsó, huszadik helikoni kiadványban (2004) öt szövege olvasható, közülük Az árnyék üszkibe szintén szerepelt már 2001-ben, s a többi Csu Fu-írással együtt az az évi kötetben is. Amazok sorában az Egyszerre mintha világát a mindent elöntő, Egészt elhozó ragyogás, A század pincefaláráét az elveszett írószerszám, a Hová, mely mégis itt?-ét a burjánzó gazzal dacoló értékfelmutatási vágy és törekvés, a Rianáson átét a veszteség, fenyegetettség határozzák meg.[29]
Érdekes, hogy a verseken, az említett fonyódi-helikoni vallomásokon és Fodor András köszöntésén kívül más jellegű szövegekkel nem jelentkezett az antológiákban Takáts Gyula, pedig akár tapasztalata, akár a Berzsenyi Társaságban vagy a Somogy folyóiratnál viselt tisztségei indokolttá tehették volna, hogy a tanácskozásokon is megnyilvánuljon. Ezt a bölcs távolságtartást talán annak is betudhatjuk, hogy nem akarta túlszerepelni a rendezvényeket, s azokat – az eredeti alapító szándéknak megfelelően – elsősorban inkább költőtalálkozóknak tekintette.
Ennek ellenére ugyanakkor természetesen nem kerülhette el, hogy az előadások, felszólalások anyagát szerkesztett formában közreadó írásokban se jelenjen meg neve, szerepe, tevékenysége. Fodor András helikoni érdemei mellett a folyóirat ösztönzőjeként is méltatta: „Tudjuk, mert nyíltan föltártuk: a feladat nehéz, de van esély a hagyomány folytatására, sőt új hagyomány teremtésére is. Ez utóbbira példa éppen a mai találkozás, mely nem jöhetett volna létre Takáts Gyula nélkül. Persze nem csak az ő öt év előtti, a Fonyódi Helikont életre hívó névadására gondolok, hanem arra a szép rögeszméjére, hogy a művészetben a szűkebb táj, a szülőföld is válhat egyetemes eszmékig és teljesítményekig röpítő pályává.
Az ő teremtő példája nélkül aligha válhatott volna rendszeresen megjelenő folyóirattá a kaposvári Somogy.”[30] Laczkó András Fodor András alkotói indulására, fejlődésére, fonyódi meggyökerezésére gyakorolt hatását emelte ki,[31] másutt fontos adalékként említette, hogy az 1991-es Helikonon nemcsak a 80. születési évforduló, de a frissen odaítélt Kossuth-díj és Fonyódért emlékplakett is alkalmat kínáltak az ünnepelt köszöntésére,[32] vagy Horváth Gábor polgármesterrel készített beszélgetésében a költő helikoni liget kialakítására vonatkozó javaslatát ismételte meg.[33]
Szita Ferenc megyei könyvtárigazgató az intézmény kiadói tevékenységét bemutatva kitért a 70 és 80 éves Takáts Gyula bibliográfiáinak összeállítására, e könyvek és Csányi László Takáts Gyula világa című tanulmánykötetének (1991) megjelentetésére is.[34] Szirtes Gábor, a Pro Pannónia Kiadói Alapítvány ügyvezetője Csorba Győző mellett az alapítók közé sorolta,[35] amihez hozzátehetjük még, hogy költőként és naplóíróként is a pécsi műhely fontos szerzője volt, ahol halála után sem feledkeztek meg róla és több posztumusz könyvét (levelezéseket, naplójegyzeteket) napvilágra segítettek.
Tüskés Tibor egy hatvan évvel korábban, 1931-ben létrejött baranyai egyesület, a Janus Pannonius Irodalmi Társaság tagjaként is említést tesz Takáts Gyuláról, a könyvsorozatukban megjelent Május c. verseskönyvre (1939) utalva,[36] illetve az eltávozott Fodor Andrásra emlékezve ugyancsak felvillantja, hányszor keresztezték egymást (Fonyódon is) a két alkotó, mester és tanítvány útjai.[37] S Németh István Péter versekkel átszőtt interjújában Fonay Tibor is immár barátként, mindig szívesen látott vendégként beszél egykori kedves tanáráról.[38]
Természetes, hogy a helikoni közösség tagjai kerek-félkerek évfordulóihoz kötődően ünnepi írásokkal-összeállításokkal is köszöntötték a doyent, Takáts Gyulát, nem mintha külön alkalom szükségeltetett volna az őt megillető kiemelt figyelemhez. 75. születésnapjához kapcsolódóan a harmadik kisantológiában Laczkó András esszével (Keressük a Hesperisek kertjét? – ez a változat később az 1996-os, Keressük a Heszperidák kertjét! Pályaképvázlat Takáts Gyuláról c. könyvvé bővült),[39] Bertók László akrosztikonos verssel tisztelte meg:
„Tab, Becehegy, Pannónia, Hellász, Kötcse, Kaposvár,
Athén, Róma, Fonyód, Thermopülé, Nagyatád,
Knósszosz, Nikla, Sümeg, Kupadomb, Árkádia, Párizs,
Ádánd, Delphi, Zselic, Csönge, Csobánc, Soumi,
Tóti, Catania, Munkács, Heszperidák csodakertje,
Styx, Tiberis, Duna, Sár, Dráva, Sió, Balaton.
Gyöngyöz a versből a versbe szülőfalu, fölnevelő táj,
Ugrik Itália, Pécs, hegy, vizek és poliszok,
Lám, így lesz Európa Somogy, lesz pontos a térkép,
Angyali kézben a toll, írja a földet az ég.”
(Nevek Takáts Gyula nevére).[40]
Az említett, Kossuth-díjat és fonyódi elismerést is elhozó 80. születési évfordulóra írt szövegek a nyolcadik füzetben kaptak helyet. Fodor András költeményei közül az Egry arcáról Takáts Gyula mondja a közös barátot is megidézi, a Takáts Gyulában a mester magabízó vidámságát és immár elvehetetlen, életműnyi vagyonát emeli ki,[41] Berta Péter kamaszos-szép szonettet szentelt neki (Szabálytalan szonett Takáts Gyulának),[42] Simon Ottó ügyesen építette verslevele szövegébe a Takáts-líra kulcsfogalmait (Ember és magyar),[43] míg Laczkó András dolgozatában a Versek Drangalagból kötetet vizsgálta (Démoni üzenetek).[44]
A tizenegyedik helikoni kiadványban az Egry alakját versbe is hívó (Régi hajó) Fodor András esszéje a megjelenés jubileuma apropóján festő és költő közös művének hátterébe enged betekintést (A Vízitükör világa).[45] S a tizenharmadikban is ő, a hűséges tanítvány az, aki a 85. évnapi köszöntők sorát kezdi. Takáts Gyula költészete és Fonyód című írása nemcsak a lokális kötődés, a kapcsolódó életmű összegző bemutatása miatt fontos, de benne egy, Takáts itteni verseit, kisprózáit, esszéit tartalmazó, a déli part irodalmi rangját is emelő gyűjteményes könyv egybeszerkesztésének szükségességét is felveti.[46] (Az elképzelés sajnos eddig nem valósult meg, ám a jövőre nézve szép feladatot kínálhat.)
Hozzá csatlakozott Szirmay Endre az ár ellenében a művek győztes igazát hangsúlyozó (Töretlen hittel),[47] Pék Pál mottóválasztással is tisztelgő (Bábu)[48] és Simon Ottó becei teljességet idéző (Csu Fu szemléli e tájat)[49] költeményeivel. A Fodor Andrásra emlékező, tizenötödik helikoni kiadványban az idősebb pályatársnak ajánlott Szomjúság is helyet kapott,[50] illetve Dr. Komáromi József (Fodor Andrásra emlékezik az ihlető-rendelő „múzsa”),[51] Domokos Mátyás (Gens una sumus?),[52] Vekerdi László (Szülőföld és (nagy)világ(ok))[53] és Tüskés Tibor (A kezdetek és a folytatás)[54] egyaránt említést tettek kettejük szoros kapcsolatáról. Végül a tizennyolcadik, 90 éves Takáts Gyulát köszöntő füzet sokszínű és gazdag anyagához Dr. Gyenesei István[55] megyei közgyűlési elnök Somogy polgárai nevében tett ünnepi üdvözlése mellett a később a prózaírói teljesítményt behatóbban is vizsgáló Varga István („Mintha több oldalról kapnám a fényt…” című könyve 2007-ben jelent meg) „félig képzelt riporttal” (Drangalagi naplójegyzetek),[56], Laczkó András egy 1982-es jegyzet közreadásával (Naplórészlet Takáts Gyula köszöntésére),[57]
Lőrincz Sándor újságíró pedig gondos interjúval-portréval (Takáts Gyula Pannóniája)[58] járult hozzá. S mellettük a pályatársak sorában Bertók László az újraközölt Nevek Takáts Gyula nevére c. verset három továbbival, a Zöld Niagara „megtartó látomás”-ával, valamint a Csu Fu világába(n) avatottan vezető Összegyűlik benne a fénnyel és Mézöntővel egészítette ki,[59] Tornai József A Kentaur-csillagképe máris mitikussá emeli az ünnepeltet,[60] Szirmay Endre az életéből sugárzó békét hangsúlyozza (Velünk Lehetsz),[61] az ifjabb nemzedéket képviselő Karafiáth Orsolya csonkolt szonett-formában küldi elégikus költői levelét (Jövő-szonett Takáts Gyulának),[62] míg Simon Ottó évtizedeken átívelő, képzelt fonyódi sétán szegődik társul-krónikásként (Séta).[63]
Ha Takáts Gyula fonyódi helikoni szerepvállalása mindezek alapján egészében nem is rekonstruálható, legalább – a lehetőségekhez képest – bizonyos mértékig megismerhető. A kisantológiák emlékező, személyes és tisztelgő írásaiból pedig jól érzékelhetően tűnik ki a legidősebb alapító atya, a korelnök különös súlya és szerepe, a szeretett, egykor otthonként is szolgáló, otthonosságát megőrző településhez, annak múlt és jelenbéli polgáraihoz és vendégeihez, valamint a találkozók közösségének tagjaihoz (különösen Fodor Andráshoz) fűződő kapcsolata. (Bizonyítva a füzetek nagyobb figyelmet és megbecsülést érdemlő irodalomtörténeti jelentőségét.)
Nem véletlen tehát, hogy amikor az indulás 45. évfordulóján idén újra felvettük a hagyomány hosszabb időre megszakadt fonalát, az első rendezvényen – és nemcsak a kettős, hármas évfordulók miatt – Berzsenyié mellett Takáts Gyula életművének vizsgálatát állítottuk a középpontba. Tudva: ahogy Fonyód és a Helikon nélkül nem lehet teljességében személyére és művére tekinteni, úgy nélkülük sincs, nem is lehet lokális kultúra, Fonyódi Helikon.
Szellemisége, amely a korabeli találkozókon gyakran említett genius loci fontos alkotója, immár örökre ott munkál, termékenyít és számunkra is követendő utat mutat a déli parton, a Sipos- és a Várhegy csúcsai alatt.
[1] Vö. Laczkó András: A Fonyódi Helikonról. In: A Fonyódi Helikon kisantológiája. Fonyódi Művelődési Ház, Fonyód, 1985. 8.p.
[2] Vö. Laczkó András: A Fonyódi Helikonról. In: A Fonyódi Helikon kisantológiája 2. – Vidék Magyarország. Fonyódi Művelődési Ház, Fonyód, 1986. 5-6.p.
[3] Takáts Gyula: A Fonyódi Helikon kezdeteiről. In: A Fonyódi Helikon kisantológiája 7. – Az irodalmi folyóiratok helyzete 1990-ben. Fonyódi Könyvtár, Fonyód, 1991. 6.p.
[4] Uo. 3-7.p.
[5] Vö. Laczkó András: A Fonyódi Helikonról. In: A Fonyódi Helikon kisantológiája 2. – Vidék Magyarország. Fonyódi Művelődési Ház, Fonyód, 1986. 5.p.
[6] Vö. Takáts Gyula: Csokonai Somogyban. A Bajomi Helikon. In: Uő: Egy kertre emlékezve. Szépirodalmi, Budapest, 1971. 118-121.p.
[7] Vö. Laczkó András: Id. mű 6-10.p.
[8] Visszaemlékezésében Simon Ottó utal rá, hogy a szöveg a helikoni alapítók írásban is rögzített hitvallásából származott. Vö. Simon Ottó: A hely szelleme. In: A Fonyódi Helikon kisantológiája 13. – Irodalomtanítás és irodalom. Eötvös Károly Városi Könyvtár, Fonyód, 1997. 51-52.p.
[9] Vö. A Fonyódi Helikon kisantológiája. Fonyódi Művelődési Ház, Fonyód, 1985. 9-11.p.
[10] Vö. A Fonyódi Helikon kisantológiája 2. – Vidék Magyarország. Fonyódi Művelődési Ház, Fonyód, 1986. 11-15.p.
[11] Vö. A Fonyódi Helikon kisantológiája 3. – Az irodalmi folyóiratok szerepéről. Fonyódi Művelődési Ház, Fonyód, 1987. 5-8.p.
[12] Vö. A Fonyódi Helikon kisantológiája 4. – A folyóiratok és a könyvkiadás. Fonyódi Művelődési Ház, Fonyód, 1988. 5-7.p.
[13] Vö. A Fonyódi Helikon kisantológiája 6. – Az irodalmi folyóiratok helyzetéről. Fonyódi Könyvtár, Fonyód, 1989. 9-11.p.
[14] Uo. 10.p.
[15] Vö. A Fonyódi Helikon kisantológiája 7. – Az irodalmi folyóiratok helyzete 1990-ben. Fonyódi Könyvtár, Fonyód, 1991. 8-10.p.
[16] Vö. A Fonyódi Helikon kisantológiája 8. – Európaiság a Duna völgyében. Fonyódi Könyvtár, Fonyód, 1992. 5-8.p.
[17] Uo. 7.p.
[18] Vö. A Fonyódi Helikon kisantológiája 9. – Irodalom és mecénatúra. Fonyódi Könyvtár, Fonyód, 1993. 5.p.
[19] Vö. A Fonyódi Helikon kisantológiája 10. – Folyóiratok a változó időben. Fonyódi Könyvtár, Fonyód, 1993. 5-7.p.
[20] Vö. A Fonyódi Helikon kisantológiája 11. – A folyóiratok és az irodalmi társaságok. Eötvös Károly Városi Könyvtár, Fonyód, 1995. 5-7.p.
[21] Vö. A Fonyódi Helikon kisantológiája 12. – A hely szelleme. Eötvös Károly Városi Könyvtár, Fonyód, 1996. 5-8.p.
[22] Vö. A Fonyódi Helikon kisantológiája 13. – Irodalomtanítás és irodalom. Eötvös Károly Városi Könyvtár, Fonyód, 1997. 3-5.p.
[23] Vö. A Fonyódi Helikon kisantológiája 14. – A nemzeti kultúra védelme. Eötvös Károly Városi Könyvtár, Fonyód, 1998. 14-20.p.
[24] Vö. A Fonyódi Helikon kisantológiája 15. – Emlékezés Fodor Andrásra. Eötvös Károly Városi Könyvtár, Fonyód, 1999. 21-23.p.
[25] Takáts Gyula: Az emberekhez. (Részlet). In: A Fonyódi Helikon kisantológiája 16. – A vers születése. Eötvös Károly Városi Könyvtár, Fonyód, 2000. 11.p.
[26] Vö. A Fonyódi Helikon kisantológiája 17. – Húsz éves a Fonyódi Helikon. Eötvös Károly Városi Könyvtár, Fonyód, 2001. 7-11.p.
[27] Vö. A Fonyódi Helikon kisantológiája 18. – Takáts Gyula 90 éves. Eötvös Károly Városi Könyvtár, Fonyód, 2002. 32-38.p.
[28] Vö. A Fonyódi Helikon kisantológiája 19. – Emlékezés Illyés Gyulára. Eötvös Károly Városi Könyvtár, Fonyód, 2003. 30-32.p.
[29] Vö. A Fonyódi Helikon kisantológiája 20. – Fél évtized a barátság dalnoka nélkül. Eötvös Károly Városi Könyvtár, Fonyód, 2004. 23-29.p.
[30] Fodor András: Zárszó helyett. In: A Fonyódi Helikon kisantológiája 2. – Vidéki Magyarország. Fonyódi Művelődési Ház, Fonyód, 1986. 77.p.
[31] Vö. Laczkó András: A lendítőerő. In: A Fonyódi Helikon kisantológiája 6. – Az irodalmi folyóiratok helyzetéről. Fonyódi Könyvtár, Fonyód, 1989. 18-23.p.
[32] Vö. Laczkó András: Fények a Sipos-hegy alatt. In: A Fonyódi Helikon kisantológiája 8. – Európaiság a Duna völgyében. Fonyódi Könyvtár, Fonyód, 1992. 68.p.
[33] Vö. Laczkó András: A Helikon háttere. In: A Fonyódi Helikon kisantológiája 9. – Irodalom és mecenatúra. Fonyódi Könyvtár, Fonyód, 1993. 75.
[34] Vö. Szita Ferenc: A Somogy Megyei Könyvtár, mint könyvkiadó műhely. In: Uo. 41-43.p.
[35] Vö. Szirtes Gábor: A Pro Pannónia Kiadói Alapítványról. In: Uo. 66.p.
[36] Vö. Tüskés Tibor: A tapasztalatcserét elindító gondolatok. In: A Fonyódi Helikon kisantológiája 11. – A folyóiratok és az irodalmi társaságok. Eötvös Károly Városi Könyvtár, Fonyód, 1995. 42.p.
[37] Vö. Tüskés Tibor: A kezdetek és a folytatás. In: A Fonyódi Helikon kisantológiája 15. – Emlékezés Fodor Andrásra. Eötvös Károly Városi Könyvtár, Fonyód, 1999. 76-78.p.
[38] Vö. Németh István Péter: Tapolcai beszélgetés Fonay Tiborral Somogyországról. In: A Fonyódi Helikon kisantológiája 17. – Húsz éves a Fonyódi Helikon. Eötvös Károly Városi Könyvtár, Fonyód, 2001. 47-55.p.
[39] Vö. Laczkó András: Keressük a Hesperisek kertjét? In: A Fonyódi Helikon kisantológiája 3. – Az irodalmi folyóiratok szerepéről. Fonyódi Művelődési Ház, Fonyód, 1987. 21-27.p.
[40] Bertók László: Nevek Takáts Gyula nevére. In: Uo. 18.p.
[41] Vö. A Fonyódi Helikon kisantológiája 8. – Európaiság a Duna völgyében. Fonyódi Könyvtár, Fonyód, 1992. 13-14.p.
[42] Vö. Uo. 20.p.
[43] Vö. Uo. 23-24.p.
[44] Vö. Uo. 26-30.p.
[45] Vö. A Fonyódi Helikon kisantológiája 11. – A folyóiratok és az irodalmi társaságok. Eötvös Károly Városi Könyvtár, Fonyód, 1995. 12-15.p.
[46] Vö. Fodor András: Takáts Gyula költészete és Fonyód. In: A Fonyódi Helikon kisantológiája 13. – Irodalomtanítás és irodalom. Eötvös Károly Városi Könyvtár, Fonyód, 1997. 6-13.p.
[47] Vö. Uo. 19.p.
[48] Vö. Uo. 23.p.
[49] Vö. Uo. 30-31.p.
[50] Vö. A Fonyódi Helikon kisantológiája 15. – Emlékezés Fodor Andrásra. Eötvös Károly Városi Könyvtár, Fonyód, 1999. 15-16.p.
[51] Vö. Uo. 19.p.
[52] Vö. Uo. 45-46.p.
[53] Vö. Uo. 50.p.
[54] Vö. Uo. 76-78.p.
[55] Vö. A Fonyódi Helikon kisantológiája 18. – Takáts Gyula 90 éves. Eötvös Károly Városi Könyvtár, Fonyód, 2002. 17-19.p.
[56] Vö. Uo. 20-23.p.
[57] Vö. Uo. 24-26.p.
[58] Vö. Uo. 27-31.p.
[59] Vö. Uo. 39-43.p.
[60] Vö. Uo. 44.p.
[61] Vö. Uo. 52.p.
[62] Vö. Uo. 62.p.
[63] Vö. Uo. 63-64.p.
