Add tovább a verset – 6. hét – Vida Kamilla
2019-ben, a magyar költészet napján versláncot indítottunk az ART7 művészeti portálon.
Vida Kamilla Fotó: Bokor Krisztián (A szerző Facebook-oldaláról)
A #verstag menete: a kiválasztott költőt felkérjük, hogy a következő hétre egy másik fiatal költőtől (aki 1984. január 1. után született) ajánlja az olvasóközönségnek kedvenc versét, és írjon róla pár rövid, akár kulcsszavakkal is kifejezhető gondolatot, egyben ezzel adja át a stafétát.
Vida Kamilla versét választotta az előző heti verstag-elt, Imre Ábris.
Próza és vers határán. Vers és slam poetry határán. Politikai és személyes költészet határán. Két diktatúra határán. Civil és aktivista, polgár és lázadó. Fiatal és öreg. Nagypapa és Kádár. Fogja-e valaki a ’90-es évek elején születettek kezét? Mit zár a záróveidó? Forradalom-e a kokárdában hintázás?
Vida Kamilla: lakosság
In memoriam V. Zs.
I.
regnálása idején vezették be a faluban a kábeltévét.
szerette a nép.
nemzeti ünnepeken lelkesítő beszédet mondott a játszótér mellett.
kokárdában hintázni már majdnem olyan, mint forradalmat csinálni,
gondoltam magamban nyolcévesen.
„a lakosság érdeke” — így kezdte, amikor leestem a mászókáról.
gyorsan felálltam és hősies tekintettel kerestem nagyapám pillantását,
hogy lássa, életemet és véremet a hazáért, vagy a lakosságért,
vagy amiért éppen. nem nézett oda, intett a rezesbandának,
hogy jöhet a szózat.
kilenckor bebújtam az ágyamba és vártam az esti mesét,
anyám boszorkányok, királyfiak történetét olvasta, de untam.
nagyapám a konyhában beszélgetett apámmal a rendszerváltásról,
meg az európai unióról, amit egy ezerszínű, csillogó, kattogó gépnek képzeltem.
mennyit gondoltam erre, hogy bárcsak megérinthetném.
születésnapomra is azokat a gyönyörű, színes pártbrosúrákat és szórólapokat kértem
a választási maradékból.
papa, kérlek, mesélj nekem még az MDF-ről.
de nem mesélt persze, elment, csók a homlokomra, maradtak a boszorkányok.
II.
sokkal később természetesen megtudtam a mese végét,
és már hallgatózni sem akartam.
hiányoztak a barátnőim, akiket régen mindig át tudtam hívni,
népszavazásost játszani a barbie-jaimmal.
anyám kertészkedés közben titokban egy százszorszép szirmait tépkedte,
és zokogott; koalíció, szuverenitás, koalíció, szuverenitás.
III.
felhívtak, hogy menjek haza pár nappal a temetés előtt
a gyászvideót effektelni.
a — már — városi sportcsarnokban levetítik
a megemlékezésen.
a textilzsebkendőbe síró nénik közül nem lehet tudni,
melyik gondol a feltámadásra, melyik a kábeltévére.
a záróképen egy szoboravatón állunk, egyik kezemben vattacukor,
másikban a keze. aznap súgtam neki először:
papa, ha nagy leszek, ígérem, lakosság leszek.
(Megjelent: a Műút 2016056-os számában)
„20. Gy. B. minél kevesebbet ért annál tisztábban lát.” (Erdély Miklós: Jegyzetlapok egy soha el nem készülő gyagyaista kiáltványból)
“[…] a történelem képzeletgyakorlattá való átalakítása olyan téridőzavart hoz létre, mely megnyitja a magyar táj jelenébe való beavatkozást – a fiktív múlt és a fiktív jövő felől egyszerre. “ (Nemes Z. Márió, Miklósvölgyi Zsolt: Hungarofuturista kiáltvány)
“Addig jár a gyermekded hit az életre, arra, ami a legbizonytalanabb az életben, természetesen a való életre gondolok, amíg eltörik.” (André Breton: A szürrealizmus kiáltványa)
“Not being stucked in a tenured teaching positon. Seeing your ideas live on in the works of others.” // Nem beleragadni egy birtokolt tanító pozícióba. Látni az ötleteidet tovább élni mások munkáiban. (Guerilla Girls: The Advantages of Being a Woman Artist)
Imre Ábris
#verstag #art7 #nepszavazosbarbi #kabelteve #mdf #vidakamilla #semioticsofthekitchen #nagyapa #textilzsebkendo #gyaszvideoeffekteles #lakossag
