Add tovább a verset – 45. hét – Purosz Leonidasz
2019-ben, a magyar költészet napján versláncot indítottunk az ART7 művészeti portálon.
Purosz Leonidasz
A #verstag menete: a kiválasztott költőt felkérjük, hogy a következő hétre egy másik fiatal költőtől (aki 1984. január 1. után született) ajánlja az olvasóközönségnek kedvenc versét, és írjon róla pár rövid, akár kulcsszavakkal is kifejezhető gondolatot, egyben ezzel adja át a stafétát.
Élő Csenge Enikő, előző heti verstageltünk, Purosz Leonidasztól választott szöveget.
Purosz Leonidasz: Valójában milyen
1
Több mint három éve, hogy kivágtalak a valóságból,
és szerkesztettem köréd egy bolygót —
olyan lett, amilyennek képzeltem.
Szép voltál, csak az élet hiányzott belőled:
hiába vágtalak ki a valóságból,
a valóságot nem vághattam ki veled együtt.
Elég, mondtam, úgysem vagy más, csak Anna, a fikció:
elárasztalak. Negyven nap, hadd essen.
Néztem, hogyan tűnnek el a hegyek.
2
De pont ezért, mert Anna vagy, a fikció, mindegy,
minek nevezlek; csak önmagaddal pusztíthatlak:
feketével festek át feketét.
Föld vagy, ellep az eső, mondtam.
Eső vagy, elleped a földet, gondoltam.
3
Aztán, ahogy a dolgoknak rendje van,
a viharnak vége lett. Bokáig ért az óceán.
Bakancsban-kabátban, de újra megtanultam élni.
Dolgoztam: élelmet gyűjtöttem, a hideg ellen
tüzet gyújtottam, és renováltam a bárkát —
nincs isten, aki ne félne egy özönvíz után.
4
Most: nyár van — az első igazi nyaram.
Óvatosan leveszem a kabátot,
és érzem: nem fázom. Cipőm beázott: leveszem.
Ami a legfurcsább: felemelni a fejem. Olyan sokáig
figyeltem a víz tükrében a világot,
hogy elfelejtettem, valójában milyen.
(Megjelent: A városnak meg kell épülnie. Fiatal Írók Szövetsége, 2016)
Tessék megkövezni – a „tisztelt publikum” mintapéldánya, a haverja versét idézi. Pedig én megpróbáltam, tényleg megpróbáltam mást ide tenni, hiszen rengeteg a 35 év alatti szerző tollából származó jó szöveg. Volt, akit már idéztek, pedig én akartam (pl. Seres LiliHanna: Intelmeink), és volt, aki még nem közölte csodás versét (Bende Tamás), ami olyan mély nyomot hagyott bennem, amilyet az elmúlt években csak egy-két műalkotásnak sikerült, például Purosz Leó Valójában milyen című versének. Szóval úgy döntöttem, ezt a régi kedvencemet hozom, és tojok rá, hogy mennyire gáz a haver versét választani. Évekkel ezelőtt pecsételődött be. Talán nem is lenne jó, ha pontosan tudnám, miért. Azért próbálkozom: valami olyasmit foglal össze, amire szükségem volt (van?). A vers számomra a felépülés fázisainak óvatos lefestése, látszólagosan fájdalommentes hiánypótlás, könnyen nem múló sebek hátrahagyása, de el nem felejtése. Tinédzser szerelem, kortalan problémák, önmagukat ismétlő folyamatok, amikre egyre kevesebbet gondolunk, amiknek már csak néhanapján adjuk oda magunkat, mert lássuk be, azért veszélyes a már fix elmúlás pozíciójából visszatekinteni, hovatovább (megengedni magunknak) újra átélni, hogy valójában milyen, aztán elkezdeni, mindig elölről.
Élő Csenge Enikő
#verstag #art7 #valojabanmilyen #mindigelolrol #puroszleonidasz
