#verstag

|

Add tovább a verset – 42. hét – Csillik Kristóf

2019-ben, a magyar költészet napján versláncot indítottunk az ART7 művészeti portálon.

Csillik Kristóf

A #verstag menete: a kiválasztott költőt felkérjük, hogy a következő hétre egy másik fiatal költőtől (aki 1984. január 1. után született) ajánlja az olvasóközönségnek kedvenc versét, és írjon róla pár rövid, akár kulcsszavakkal is kifejezhető gondolatot, egyben ezzel adja át a stafétát.

Csillik Kristóf versét választotta Kemény Gabriella a #verstag e heti állomásának.

Csillik Kristóf: Csak velem nem

Akkor még nem untuk egymást
azzal a tucatnyi gyerekkel, sőt,
minden este, ha tehettük, elmentünk
valahová, legalább lábat hűteni a
tavakhoz, vagy habot locsolni szét
a körúti házak kapujában, vagy
autókat meghúzni kulccsal, szigorúan
a drágákat. Szóval szép idők voltak,
amíg egy este fel nem jött,
de aztán persze már feljött,
és onnantól mindig feljött,
hogy ki volt és ki nem volt
a Kingával, és büszke voltam
az elején még, hogy én egyszer
sötétben négy éve megsimogattam
a melleit, és aztán sorra mindenki
elmondta, hogy hol és hányszor
szopatta le, mintha sport lett volna,
tényleg, és én minden este onnantól
elmentem hányni, és vonszoltam
magam estétől reggelig, az alagút
szájánál visszafordultam mégis.
Inkább fekszem hanyatt az ég alatt
hányadéknyálkás szájjal, inkább
tépjen meg kicsit az orkán,
mint hallgassam, megint mennyi
sperma folyt le régi szerelmem torkán.

(Megjelent: Hüllők időszaka, Fiatal Írók szövetsége, 2017)

A legelső szerelmem, aki, mint megtudtam, nem csak velem, hanem a fél gimivel lefeküdt, közömbös hangon kérdezte egyszer tőlem: „Miért gondolják a lányok, hogy a szex olyan nagy dolog?” Innen is üzenem a nyolc évvel ezelőtti M.-nek hogy nem csak a lányok, a fiúk is azt gondolják, hogy a szex nagy dolog, főleg pedig akkor, amikor még csak nagyon kevés jut belőle, és hogy az a fura, amikor feszengő félfelnőttek (meg igazi felnőttek) úgy viselkednek, mintha nem lenne nagy dolog. Miért van, hogy ezek a korai élmények, ezek az épületes kudarcok rendezik be az életünket? Azért néha jó szembesülni azzal, hogy van olyan jó szex, ami megvigasztalja bennünk a hányásízű, kielégületlen éveket.

Kemény Gabriella

#verstag #art7 #meghuznikulccsal #hanyadeknyalka #csillik

CÍMKÉK: