#verstag

|

Add tovább a verset – 41. hét – Kemény Gabriella

2019-ben, a magyar költészet napján versláncot indítottunk az ART7 művészeti portálon.

Kemény Gabriella

A #verstag menete: a kiválasztott költőt felkérjük, hogy a következő hétre egy másik fiatal költőtől (aki 1984. január 1. után született) ajánlja az olvasóközönségnek kedvenc versét, és írjon róla pár rövid, akár kulcsszavakkal is kifejezhető gondolatot, egyben ezzel adja át a stafétát.

Kemény Gabriella első kötetéből ajánl szöveget előző heti #verstageltünk, Nagy Rita.

Kemény Gabriella: Gépvirág

A nagynéném órákon át bújta
a leleteidet: nehéz megérteni, hogyan
merülhet le egy olyan ember teste,
akinek nem volt halálos betegsége.
Egyszerűen elhervadtál, Mama,
mint egy préselt virágfej,
olyan halkan és tehetetlenül.
Bárcsak kicserélhettük volna
benned az elemet,
vagy elmondanád, mi történt.

(Megjelent: Zsebuniverzum, Fiatal Írók Szövetsége, 2018)

A gyermek nem tudja, mi a halál, így hát viszonyítási pontokat keres: ha lemerül a játéka, csak ki kell cserélni benne az elemet, azt sem neki, a szüleinek, és folytathatja a játékot, ami számára az élet. Ebben a versben nő fel a lírai én. Az okokat keresi, ahogy mi is tesszük szeretteink elvesztésekor. Felnőni fájdalmas, elveszteni valakit fájdalmas. És sose kapjuk meg a válaszokat.

Nagy Rita

#verstag #art7 #elem #mama #preseltvirag

CÍMKÉK: