#verstag

|

Add tovább a verset – 40. hét – Nagy Rita

2019-ben, a magyar költészet napján versláncot indítottunk az ART7 művészeti portálon.

Nagy Rita

A #verstag menete: a kiválasztott költőt felkérjük, hogy a következő hétre egy másik fiatal költőtől (aki 1984. január 1. után született) ajánlja az olvasóközönségnek kedvenc versét, és írjon róla pár rövid, akár kulcsszavakkal is kifejezhető gondolatot, egyben ezzel adja át a stafétát.

Nagy Rita versét választotta előző heti jelöltünk, Fekete Anna.

Nagy Rita: és akkor azt mesélte

Hogy úgy érezte magát,
mint a lány, aki késő este
a Mese utcában egy asztalon ült,
és a régi szeretői nevét sorolta magában,
egyszer csak ideges lett,
mert nem jutott eszébe az a fiú,
aki a kilencediken lakott,
és emiatt tíznél elakadt,
pedig többre emlékezett.
Hogy aztán üljön ott, nézzék betörőnek,
miközben a szemben lévő házba belépő nő kezét figyeli,
aki a kapukódot beüti,
negyvenegy-kulcs-harmincöt-harmincvalamennyi –,
és bár nem látja az utolsó számjegyet,
de még a két kezén megszámlálható keretek között kitalálhatná,
hogy mi is volt pontosan,
csak már nincsen kedve

Eredetileg megjelent: az Ambroozia 2019/4 számában.

Ha születésem napját és hónapját összeszoroznám anyám napjával és hónapjával, apám napjával és hónapjával, érdekes eredményt kapnék. Mindig megnyugtat, ha valamit „számon tarthatok“. Ha számolgatok, úgy érzem, jelen vagyok. De nem tudom pontosan apám születésnapját, akkor léptek be Komáromba az oroszok, és a szomszédasszonyok nem sokat törődtek, hogy egy csecsemő éjfél előtt két perccel vagy éjfél után félórával sír fel először. És a saját születésnapomban mért vagyok olyan biztos? Egyáltalán miben lehetek biztos? És ha mindenben biztos vagyok, ha az idők végezetéig a legnagyobb lelki nyugalommal szorozhatok és oszthatok bármit bármivel, akkor én én vagyok? De mi kéne ahhoz, hogy én én legyek? Visszavonhatatlanul azonos azzal, akinek képzelem magam. Akinek szeretném képzelni magam.

A saját esetlegességünkkel számot vetni – létezhet-e ennél nyomasztóbb költői feladat?

Fekete Anna

#verstag #art7 #meseutca #szamontart #nincsenkedve

CÍMKÉK: