#verstag

|

Add tovább a verset – 22. hét – Gergely Borbála

2019-ben, a magyar költészet napján versláncot indítottunk az ART7 művészeti portálon.

Gergely Borbála

A #verstag menete: a kiválasztott költőt felkérjük, hogy a következő hétre egy másik fiatal költőtől (aki 1984. január 1. után született) ajánlja az olvasóközönségnek kedvenc versét, és írjon róla pár rövid, akár kulcsszavakkal is kifejezhető gondolatot, egyben ezzel adja át a stafétát.

Juhász Tibor Gergely Borbála versét választotta a következő láncszemnek.

 

Gergely Borbála: Évszakváltás

A vitorlásokkal kezdték. Napról napra
kevesebbet takartak ki a túlpart kiképzőtáborából.
Aztán jöttek a lószállítók, a csökkenő munkaidő,
egyre ízetlenebb ételek, elnagyolt utasítások,
szülők, akik nem tudnak arról, milyen a mosoda
sötétedés után, a csónakházban egyedül,
kisgyerek után ugrani az óceánba,
aki haza szeretne úszni, a becsapódás előtti
tizedmásodpercről, amikor úgy tűnik,
a víz fodrozódása megmunkált kőfelület.

Füvet nem nyírtak többé.
Fogytak a zajok, muszáj volt felébredni
a harkályra, amit egyikünk sem látott,
de reméljük, az kopogtatott
a szobánk falán éjszakánként.

A látkép hadihajókkal töltődik fel,
mire minket is elszállítanak.

Napfelkelte előtt, egy busz mellett
piszkos bőröndök.
Megzavarodott utasok egymást megérteni
képtelen nyelveken szűkölnek.

(Megjelent a Műút 2015050-es számában.)

***

Arra gondoltam, vicces lenne Halmi Tibor remek versére, A részvétlen körzetre reflektálni (amit egyébként azóta is irigylek a költőtől), hiszen a sorozat szabályai szerint akkor ismét neki kellene választania egy szöveget. Hahaha. De mindennek van határa, és ha már az illendőség miatt csak nem eshetett a választásom az imént említett műre, kutakodtam kicsit az emlékezetemben. Mely versek voltak azok, amik hosszú időn keresztül velem maradtak? Nem kellett sokáig gondolkodnom. Egyből eszembe jutott az Évszakváltás. Amikor az első kötetemet, az Ez nem az a környéket írtam, sokszor visszatértem Gergely Borbála költeményeihez. Strófáit, mondatait, sorait, hasonlatait elemeztem, mert tudni akartam, hogyan teremtődik ilyen megrázó atmoszféra egy ennyire gazdaságos elemkészletből. Sokat köszönhetek az ART7 szerkesztőségének, mert a felkérésnek hála, újra beléphettem ebbe a félelmetes és csodálatos világba.

Juhász Tibor

#verstag #art7 #vitorlas #hadihajok #harkaly #csonakhaz #gergelyborbala

CÍMKÉK: