Leukippé és Kleitophón története
A második-harmadik század táján élt Tatios regénye a görög művekkel mutat rokonságot, mégis vannak zavarba ejtő motívumai.
A klasszikus ókori irodalmak ma is népszerű, populáris műfaji csoportja volt (persze nem önálló kategóriaként) a ma jobb híján szerelmi regénynek nevezett néhány ránk maradt történet. Görög nyelven születtek az első művek, már a hellénizmus korában, a Kr. e. III. század után, s a karakterek, történetek elemzése révén nyilvánvalóvá vált, hogy az érzelmek rajzában egyfajta idealizmus hatja át ezeket, miközben a környezetrajz és az eseménytörténet tele van sorscsapással és zordabbnál zordabb körülményekkel. Mindezt persze föloldotta a menetrendszerűen bekövetkező happy ending. Ekkorra minden elrendeződik. És természetesen a lehető legjobban.
Szükség van olyan művekre, amelyek a szélesebb közönség számára is közelebb hozzák az antik kultúrák világát.
Közülük a legismertebb, s az európai irodalmi hagyományban már évszázadok óta jelen van a bukolikus költemények (sokszor csak látszólag) idealizált világában játszódó pásztorregény, a Daphnis és Cloé, a közelebbről nem ismert Longos műve. Goethe kedves olvasmányának tartotta, s népszerűsége nagyban hozzájárult a romantikus görögségkép XIX. századi formálódásához. A görög regények közül a nagyközönség jól ismeri a Szepessy Tibor kiváló fordításában népszerűvé lett, több kiadásban is napvilágot látott Sorsüldözött szerelmeseket Héliodórostól, s az elmúlt évtizedekben magyarul olvasható lett az ephesosi Xenophón karcsú regénye mellett Charitón regénye is. Héliodóros történeténél nagyobb ismertségre, már-már klasszikus rangra emelkedtek a görögökkel rokonságot mutató, de azoktól szatirikus ábrázolásmódjukban és naturális erotikájukban is különböző római regények: a madaurai Apuleius Aranyszamár című műve, és a csak töredékesen fönnmaradt vérbő szatíra: Petronius Arbiter Satyriconja, amelynek hexameteres magyar fordítása nemrég jelent meg Csehy Zoltán mesteri teljesítményének köszönhetően. A Kr. u. II-III. század táján élt Tatios regénye ugyan a görög művekkel mutat szorosabb rokonságot, mégis vannak igazán zavarba ejtő motívumai.
Ezek többségében persze alig találni újdonságot. Bonyolult családi viszonyok, kalandok, változatos helyszínek s azok leírása – szövegrokonaihoz hasonlóan – mind jellemzik a regényt. És közben igazán érdekes módon tárul föl előttünk az ókori világ illetve az ókori gondolkodás: olvashatunk leírást Alexandriáról és elmélkedést arról, milyen átvitt értelme van annak a mitológiai jelenséget ábrázoló képnek, amelyet a szereplők megpillantanak. És akad betéttörténetként állatmese, és hosszú, az ókoriaktól megszokott módon, számos hihetetlen valótlanságot tartalmazó természettudományos leírás az elefántokról.
Mindezek azonban csak színezik, kiegészítik a főalakok történetét. De talán nem is a főszereplők a legérdekesebb alakjai a regénynek. Bár az eseményeket Kleitophón szemszögéből látjuk, összetettségben mégis túltesz rajta Melité. Az asszony, aki szerelemre lobban a főhős iránt, s követi, ahová csak tudja. Kleitophón szívét ugyan Leukippének tartogatja, végül mégis enged az asszony könyörgő szavának, s egy éjszakát együtt töltenek. Ez Achilleus Tatios regényének kétségtelenül legizgalmasabb s egyben legkülönlegesebb epizódja: a főhős – más regényekkel ellentétben – itt veszíti el ártatlanságát, s ráadásul olyan Melitével közös titkuk marad ez Leukippével kötött házasságában is, amelyet sohasem vall be, s amely bizonyos fokig mindörökre az asszonyhoz köti. Talán e néhány tartalmi vonatkozás felvillantása is megerősíti, hogy érdemes elolvasni a művet, s főleg a többi regénnyel együtt, azokkal összevetve olvasni el.
Néhány kritikai megjegyzést azonban nem hallgathatunk el a kiadással kapcsolatban. Most, amikor újra a klasszikus műveltség, sőt már egyetemlegesen a bölcsészettudományok fontosságának és hasznának a kétségbe vonásáról hallunk úton-útfélen, különösen szükség van olyan művekre, amelyek a szélesebb közönség számára is közelebb hozzák az antik kultúrák világát. Achilleus Tatios regénye (de a többi ókori regény is!) ilyen, így talán szerencsésebb lett volna egy nagyobb kiadóval összefogni, hogy a kiváló fordítás és kísérő tanulmány nagyobb publicitást, vonzóbb külső megjelenést kapjon. Szellősebb és mívesebb szövegtükör, esetleges illusztrációk, jobb nyomdai kivitelezés, könyvesbolti terjesztés – ezek mind olyan kívánalmak, amelyeket megérdemelne ez a kötet. Ha most így jelent is meg, önállóan, talán érdemes lenne elgondolkodni a többi görög regénnyel való közös kiadásán, és akkor már valóban olyan formában, amely a művelődni vágyó művelt nagyközönséget (is) célozza.
Achilleus Tatios: Leukippé és Kleitophón története. Fordította és az utószót írta: Szepessy Tibor. Budapest, ELTE Eötvös József Collegium, 2014. (Antiquitas, Byzantium, Renascentia VI.) 154 o. á. n.
A kötet letölthető:
http://honlap.eotvos.elte.hu/uploads/documents/kiadvanyok/achilleus.pdf
