A mentőcsónak

|

Rőhrig Eszter írása

Alkonyodik. Háromnegyed hét. A csónakos ember már nem kukkerezik. Talán meggyőződött róla, hogy elmúlt a veszélyhelyzet, mert a nő elindult Buda irányába. Igen, a nő megelégelte, hogy nem láthat többet…

Arles,Pont Van Gogh,pasztell,papir,35,8x48 cm. 2014 II.vált

Kohán Ferenc: Arles, Pont Van Gogh (2014) pasztell, papír, 35,8×48 cm., II. vált.

A híd közepére érve mindig ott találja a kis kék testű csónakot. A teteje és az oldala nejlonponyva, mint amilyeneket kávéházak teraszán látni télen vagy rossz idő esetén. Kétoldalt rolószerűen föltekerhető az átlátszó fólia. Innen, a hídról alig látni a részleteket. Egy ember ül odabent, deréktól lefelé beszorulva. Hosszas megfigyelés után veszi csak észre, hogy a nejlonkabin bal oldalán piros keresztet ábrázoló műanyaglapot emelget a szél.

Estefelé megszaporodnak a sétahajók. A szovjet gyártmányú egykori békávé járatok jobbról-balról kerülgetve a csónakot felverik a vizet. A tákolmány egyensúlyát vesztve ide-oda hajlik a hepehupásan domborodó víz tetején, mintha követné a sétahajókról kihallatszó valcer ritmusát. A kajütben ülő férfi unatkozik: karját a tarkójára fonva nézi a nőt. A nő észreveszi, hogy a látóterébe került. A nő mozdulatlanul áll, könnyű szoknyáját lebegteti a szél. Az ember most kézbe veszi a látcsövét. Pásztáz. Természetes férfiúi kíváncsiság. Ilyen messziről is kivehető a két fekete cső körvonala. A hídon álló női alak integet, mosolyog, reméli, ezzel eloszlatja az esetleges gyanút. Mert a nő fejében most villanásszerűen összekapcsolódott a piros kereszt és a távcső. Megértette, hogy a férfi nem kukkol, hanem dolgozik. És felkeltette az éberségét.

A csónak a híd felújítási munkálatai óta posztol itt egy sárga és egy kék bója közé kikötve. Mindig ugyanott, mindig bizonytalanul imbolyogva a vízen. A nő akárhányszor meglátta, mindig azt kívánta, csak ne essék baja. Még egy mentőöv sincs a kis hajó oldalán.

Az eleinte építőanyagokat, most már öntöttvas díszítőelemeket, mészkőből faragott szentkoronákat és az IFJ feliratot körülölelő girlandos mellvédeket őrző munkásoktól megtudta, hogy ez egy mentőcsónak.

– Igen? És mitől mentőcsónak?

A két megtermett alkalmi hídőr egyike emelt hangon válaszol:

– Arra az esetre, ha valaki munka közben beleesik a vízbe, a hajó odamegy és kimenti.

A híd felújítása téli hidegben, nyári melegben sem szünetelt. Védősisak, Toi Toi vécé volt, télen forró tea, nyáron hűsítő hidegvíz nem volt. A számkijelzős hőmérő harmincnkilenc fokot mutatott. A Toi Toi felirat mögött bomló szerves anyag orrfacsaró bűzt terjesztett. A nő visszatartott lélegzettel meredt a kék plasztikkabinsorra és eszébe jutott a delphoi jósda talányos mondatának idétlen francia fordítása „Connais-toi toi-même“ amit a tudósok így értelmeztek: „ismerd fel, hogy ember vagy – aminek ez volt a folytatása: és e helyütt az Isten elé lépsz“.

A munkások között hallott lengyel és más, ismeretlen nyelven beszélőket. Ha valaki a vízbe esik, ez a rozzant lélekvesztő fogja kimenteni?

Arles,Pont Van Gogh,szén,papir,27x36 cm. 2014 II

Kohán Ferenc: Arles, Pont Van Gogh (2014) szén, papír, 27×36 cm, II.

Alkonyodik. Háromnegyed hét. A csónakos ember már nem kukkerezik. Talán meggyőződött róla, hogy elmúlt a veszélyhelyzet, mert a nő elindult Buda irányába. Igen, a nő megelégelte, hogy nem láthat többet, túl nagy köztük a távolság, a férfi teste, arcvonásai kivehetetlenek maradtak. Mielőtt elérte volna a túlpartot, visszapillantott a csónakra. Az ember éppen kilépett a kabinból. Kirázta a melegítőfelsőjét, a csónak orrához ment és eloldotta magát a sárga bójától. Tarajos hullámokat vetett a csónak hangtalanul beinduló motorja, élesen hasította a vizet, könnyedén, kecsesen siklott előre és néhány pillanat múlva eltűnt a híd alatt, visszatért a szigeti kikötőbe.

CÍMKÉK: