1964 – Weöres
A hatvanas évek elején-közepén az erotika irodalmi ábrázolása még tiltott tárgy volt.
Weöres Sándor 1913-1989 Fotó: Wikipédia, Móser Zoltán
„Az Antik eklogát hagyjuk – ne említsük föl a vitát.”
Weöres Sándor[1]
Ez a rezignált mondat hagyta el Weöres Sándor száját, amikor az 1964-ben az Új Írásban megjelent Antik ekloga[2] című verse és a Párizsban kiadott Tűzkút[3] című kötete szóba került egy Réz Pállal folytatott beszélgetésben. A vers és a kötet körül kialakult helyzet megviselte Weörest, hiszen támadások kereszttűzében élt, érthető, hogy nem szívesen bolygatta a kellemetlen eseményeket. A majdnem a költő megbélyegzésével induló – aztán idővel elcsillapuló – vitáról, és a Tűzkút kettős kiadásáról azonban utólag is érdemes röviden szólni.
Az Antik ekloga című vers 1964 februárjában jelent meg az Új Írásban, egyebek mellett ezekkel a merész sorokkal:
„Mint akit ölnek, törzse hanyatt dűlt, lába kalimpált,
csontos mellem alá gömbölyű keble szorult
(…) táncos térde közé csúszva kerestem a rést,
s vágyam nedve szökellt combjára.”
Ekkor, a hatvanas évek elején-közepén az erotika irodalmi ábrázolása még tiltott tárgy volt, mert a Rákosi-korszak nagy botrányköve, Örkény István Lila tintája után, sokan gondolták továbbra is úgy, hogy az erotika puszta megjelenése az irodalomban rombolja a közerkölcsöt. A vita kezdetben Weöres Sándor megbélyegzését ígérte: a szócsata – mondani sem kell – nem a költői munka minősége fölött folyt, hanem a Weöres-vers tartalma fölött. A kérdés voltaképpen kimondatlanul is az volt, hogy vajon az erotika integrálható-e a szocialista korban írott művekbe, vagy sem; ez állt az Antik ekloga-vita középpontjában, továbbá az, hogy a kultúrpolitika vagy az irodalomtörténészek közössége (és az olvasó) merrefelé hajlik. A vitában kikezdett Weöres-költészet állta a sarat, és voltaképpen a cenzurális határokat mozgatta; az eredménye az lett, hogy az erotikus ábrázolás, ha sokáig még periférikusan is, de polgárjogot nyert a szocialista magas kultúrában.
Az e vitához szorosan nem, de a szerző személyéhez szervesen kapcsolódó másik ügy, mintegy mellékszála az Antik ekloga körüli bonyodalomnak, azonban nemhogy megmozgatta volna, hanem egyenesen tágított a magyarországi cenzurális viszonyokon. Az Antik ekloga miatt a támadások kereszttüzébe került költő az Élet és Irodalom március 21-i számában Tiltakozás egy kalózkiadás ellen című levelében határolta el magát Tűzkút című verses kötetének párizsi, úgymond kalózkiadásától: „Meglepetéssel és megdöbbenéssel értesültem, hogy a párizsi és hollandiai fiatal magyar írók társasága, a Magyar Műhely, kiadta új verseim gyűjteményét, anélkül, hogy szerződést kötöttünk volna. A könyvön nincs copyright-jelzés, se a nyomda megnevezése, azt sem tudom, melyik országban készült és hány példányban. (…) Lehet, hogy a kiadással örömet és meglepetést akartak szerezni: talán úgy vélték, hogy a könyv itthon nem juthat a nyilvánosság elé. Azonban a kötet sajtó alatt van a Magvető Könyvkiadónál, szabályos szerződés alapján, melynek a jogtalan külföldi edíció váratlan és törvénytelen konkurenciát jelent”[4]
A könyv kéziratát azonban maga Weöres Sándor csempészte ki Nyugatra. A nyilvános „bűnbánat” azt a célt szolgálta, hogy elhárítsa az akadályokat a kötet – az ekloga-botrány miatt még inkább kétségessé vált – hazai megjelenése elől. Ezért történhetett meg az a példátlan eset, hogy a Magvető hivatalos Tűzkút-kiadása szinte egy időben látott napvilágot a párizsi kalózváltozattal.
Weöres Sándor személyéhez az 1964-es évben a magyar kultúra jelentős eseményei köthetők.
[1] Látogatóban. Réz Pál beszélgetése Weöres Sándorral. In: Weöres Sándor: Egyedül mindenkivel. Weöres Sándor beszélgetései, nyilatkozatai, vallomásai. Budapest, 1993. 54. o.
[2] Weöres Sándor: Antik ekloga. Új Írás, 1964. 2. szám. 148. o.
[3] Weöres Sándor: Tűzkút. Magyar Műhely, Párizs, 1964. és Magvető Kiadó, Budapest, 1964.
[4] Weöres Sándor: Tiltakozás egy kalózkiadás ellen. Élet és Irodalom. 1964. március 21. 3. o.
