Hemző és a Hemző-díjasok a Műcsarnokban
A Műcsarnok a hetvenes években számos fotóművész kiállításának helyt adott.
Mindez azt jelezte, hogy a kortás képzőművészet sorába beemelődtek alkotók, akik művészi rangra emelték a fotográfitát, így Féner Tamás, Korniss Péter, Ács Irén, Molnár Edit és Hemző Károly. Ők, – bár különböző utakon jártak -, a poézist hangsúlyozták a fénykép realitásában.
Hemző Károly kiállítása éppen ötven éve, 1976-ban nyílt meg. Ezért a cím, az Újabb találkozásaink. A tárlat módot ad arra, hogy a gazdag hemzői életmű megidéződjön. Legendás fotóriporter volt – itt a világot megjárt Emil Zátopek-portréja -, de más témákban is jelentőset alkotott. A szerző saját kezűleg nagyított vintázsképeit láthatjuk, amelyeket az ötven év előtti kiállításhoz készített és még számos mást is, portrékat, gyönyörű zsánerképeket és nem maradhatott ki az ételfotó sem, amelynek első igazi mestere volt. A rendezői koncepciónak megfelelően – Szarka Klára remek munkája, – nem fotográfiák sorát látjuk, hanem találkozásokat, amelyek megidézik a fotóművész személyiségét, a rendelkezésre álló három teremben mindenütt máshogy.
Az első teremben Hemző-képeket helyeztek el a szervezők. Az életöröm iránti elkötelezettség harmóniája, a jóra való igény figyelhetők meg a képeken. Az előbbiek nemcsak a művész fotográfiáit, de emberi kapcsolatait is jellemezték. A második teremben azoknak a képeit gyűjtötték össze, akikkel lelki rokonságban alkotott. Ilyenek a fiatalkori barátok, Korniss Péter és Féner Tamás, akikkel a Stúdió Nadart létrehozták. „Valljuk, hogy a fotográfia nem a statikus, hideg formai elemekre épül. Szemben a sokszor látott öncélú formahalmozással valljuk, hogy a kép technikai, formai, alaki része csak hangsúlyozója lehet az eszmei mondanivalónak, nem pedig célja. Hisszük és valljuk, hogy a fotográfiának, mint minden művészetnek, csak egy célja lehet: az ember. Elvetjük az öncélú formai játékokat, de valljuk mindenki jogát ahhoz, hogy a világról, az emberről alkotott véleményét a maga sajátos egyéni módján, saját stílusával mondja el.”
Itt kapott helyet a „tanítvány” Bánkúti András is pár fotóval. A hemzői igényesség Bácsi Róbert László kimutatható munkásságában is, akinek koránál fogva nem lehetett kapcsolata Hemzővel, de ő annak a nemzedéknek tagja, amely a huszonegyedik századra megváltoztatta a dokumentarista fotográfiát. Képeiken a tárgyiasságon átüt a fotóművész személyisége, érzelmi azonosulása tárgyával.
A harmadik terem a Hemző-díjasoké. A fotóművész halála után felesége, Lajos Mari, a sikeres szakácskönyvek szerzője, díjat alapított azzal a céllal, hogy a művész szellemiségének ápolása mellett támogassa a fiatal, harmincöt év alatti tehetségeket. Ez nem nyílt pályázat, a fotósokat támogató mentorok küldik be a műveket, amelyekből a zsűri – Lajos Mari, Szalvai Zsófia, a művész nevelt lánya, Korniss Péter, Bánkúti András és Bácsi Róbert László, illetve az Alapítvány titkára, Szarka Klára – választja ki a legjobbakat, a finalistákat, akikből az adott év győztese kerül ki. A döntés nem egyszerű. A díjra javaslók nyilvános prezentáción mutatják be jelöltjeik – ők a finalisták – alkotásait a zsűrinek. Az idén Mohos Zsófia nyerte a díjat, aki mind elmélyültebben és egyedibben bontja ki témáit.
Bár Hemző nem tanította a fotográfiát, mégis nagy hatással volt a következő nemzedékekre. A 2013-ban alapított Hemző Károly-díj nyertesei, Hajdú D. András, Móricz-Sabján Simon, Mohai Balázs, Pályi Zsófia, Bielik István, Csudai Sándor, Végh László, Mónus Márton, Ruprech Judit, Melegh Noémi Napsugár, Szajki Bálint, Zoltai András és Mohos Zsófia. Munkáik arról adnak bizonyságot, hogy ők a huszonegyedik századi magyar fotográfia meghatározó nemzedékének tagjai.
Újabb találkozásaink | 1976–2026 | Hemző és a Hemző-díjasok, megtekinthető 2026. szeptember 20-ig a Műcsarnokban.
