MANK Galéria, Szentendre, Régi Művésztelep
Táncot fotózni mindig izgalmas feladat, mert a lépést, a tartást, a mozdulat energiáját, az ugrás elillanó pillanatát kell érzelemgazdagon megragadni.
A nagy hagyományú színházi fotográfiának külön rubrikája jegyzi a táncművészetét. Nincs annál megragadóbb, mint amikor fehér leplek libbennek extázisban. Legyőzetett a gravitáció, minden csupa lendület és belső kifejező erő. Tánc, a zene lüktetése, s ott a kép, ami csupa lemerevedettség két dimenzióban, s hangtalan. Vagy mégsem? A fotográfia rögzít. Két dimenzióban. Így sok mindent lehet rögzíteni. Itt a példa, hogy még a mozgást is.
A MANK Galéria (Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft, Szentendrei Régi Művésztelep, Bogdáni út 51) a kortárs fotográfusok táncművészeti munkáiból rendezett kiállítást. Kurátornak nem mást választottak, mint Eifert Jánost, aki maga is táncolt, mielőtt fotográfiáival nemzetközi dicsőséget nem szerzett, s azóta is ebben a művészeti ágban az egyik legjelentékenyebb. Segítségére volt a táncművészet professzor-asszonya, Lőrinc Katalin. A kilencszáz beérkezettből, a három fordulós válogatásból kettőt vállaltak, s százharmincegy képet adtak át a galériásoknak a végső döntéshez.
TÁncKépek Kulcsár Noémi Tellabor Petruska
Negyvenöt fotóstól hetvennégy kép került a falakra, s a képernyőről szemlélhetik az érdeklődők a falakról kimaradók alkotásait. A főkurátor szempontja az volt, hogy a tánc minden műfaja és többféle együttese megmutatkozzon, a balett-től a néptáncon át a kortárs tánc sokféle variációjáig. Nem az döntött, hogy ki küldte a felvételt, hanem az, hogy látsszék a belső kifejező erő. Egy színházi előadásnak egy-egy kifejező fotón keresztül fel lehet mutatni a hangulatát (Miller: Az ügynök halála, Tímár József, Keleti Éva képén), de ez kivételes. A tánckép nem az előadást, hanem a táncost, a táncképet tudja megragadni – ha tehetséges. Táncot fotózni izgalmas feladat, mert a lépést, a tartást, a mozdulat energiáját, az ugrás elillanó pillanatát kell érzelemgazdagon megragadni. Ne legyen „halott” arc, érzelem nélküli tekintet, statikus a tartás. Tánckép az is, ha csak egy felkart látunk, vagy egy verejtékes arcot, ha az kifejező.
Táncképek, Szentendre
Ezért van az, hogy a fotós és a táncos is sokat köszönhetnek egymásnak. A fotós hálás a témáért, a táncos pedig megkapja azt az élményt, amivel az illanó művészetének egy villanását megörökítették. Akármilyen változatos és gazdag a téma, igazi kép akkor születik, ha a fotós hozzátesz magából is. Nem a fényképezőgép technikai tudása dönt, hanem a fotós szeme és érzékenysége, amely abból a legtöbbször erősen alulvilágított látványból értelmezhetőt teremt. A táncos tánca a fotós számára eszköz önmaga kifejezésére.
A tánc érzelem, zenével, időbeni történéssel. S mi a fotó? Abban a pillanat rögzül. Az emberben ott a kényszer, dokumentálni akar. De mit lehet dokumentálni: lehet-e dokumentálni a csupa zene, csupa mozgás élményét két dimenzióban? Nem. A tánckép dokumentál, de nem a táncot dokumentálja. Azt nem teheti, A tánc a zenében az érzelemben és folyamatban (időben) zajlik, a fotós pedig csak egy másodpercet merevít. Mit tud akkor a táncról a fénykép? Rögzítheti azt, amit a fotós lát abban a pillanatban.
Gyönyörű képek sorakoznak a falakon, ahány fotós, annyiféle érzelem, hangulat, megjelenítés.
A kiállítás megnyitóján a tánc különféle stílusaiból kaphattunk ízelítőt. Zenei improvizáció: Lőrinszky Attila nagybőgő. Tánc improvizáció: Pirók Zsófi, Bacsó Gabriella, Hoffmann Luca, Rácz Réka, Lukács Levente, Lőrinc Katalin, Horváth Attila, Taba Benjámin. A performanszot összeállította Lőrinc Katalin.
A TáncKépek – Táncművészet a magyar fotográfiában című kiállítás szeptember 25-ig tekinthető meg a Szentendrei Régi Művésztelepen, a MANK Galériában (Bogdáni u. 51.)
