Orosz szépségek

|

Ősi Oroszország / Civil Közösségek Háza, Pécs

Az Uraltól a Kamcsatkáig követhetjük a hegységeket, a tavakat, a tótükröket, a virágokat, a folyómedreket, az ásványokat, a geográfiai képződményeket.

518362866faeb15cf876c2d0502f1ba4

Ötven tájat mutat be tucatnyi sztárfotós      Fotó: Alekszej Harin

Július 22-ig láthatták azt a fotókiállítást Pécsett, a Civil Közösségek Háza legnagyobb, néhány éve megnyílt oldalsó („konferencia”-) termében, amely a mai Oroszország területén található lenyűgöző természeti szépségekből válogat. Ötven tájat mutat be tucatnyi sztárfotós. A kiállítás Moszkvából indult, és az Orosz Központokba vándorol: itteni megjelenését a Pécsi Magyar-Orosz Társaság
koordinálja. Ők nyitották meg az alkalmat június 29-én zenével, szóval, egy új hagyomány celebrálásával s egy kis fogadással a végén.

A társaság elnöke, Borisz Jaksov kísérte zongorával Terézia Yazhyan énekét, ők moderálták is a programot. Kovács Gábor a finnugristák közelmúltbeli szibériai expedíciójáról számolt be legközelebbi nyelvrokonaink, a manysik között, elkezdett mesélni egy reggelről a tajgában – az estét pedig már két orosz dal képviselte. A szépszámú közönség csatlakozott volna a jól ismert Moszkva parti estékhez, érezhető volt az erős vágy a közös éneklésre, ezek a szívet szaggató orosz melódiák és szövegek pedig különösen alkalmasak arra, hogy együtt zengjük őket. Ám csak a bátrabbak engedték ki hangjukat…

Orosztanárok, volt orosztanárok, szlavista egyetemi hallgatók és a pécsi és környékbeli orosz kolónia tagjai voltak jelen, sőt még egy városi önkormányzati képviselő is feltűnt. Peter és Fevronia, a legendás ószláv szerelmespár napja alkalmából pedig azokat az orosz vagy vegyes házaspárokat díjazzák egy új szokás szerint Oroszországban – és most már Pécsett is az orosz és vegyes összetételű családokból –, akik a leghosszabb ideje vannak együtt a szeretet, a hűség, a kitartás jegyében – bár a minőségi kritériumokat nem ellenőrizték. Két házaspárt köszöntöttek most itt.

2597dc010829c9cab76d97a2c319bb64

Fotó: Szergej Dolja

Örültem volna, ha ez a kis ceremónia nem csak annyiból áll, hogy az érintettek átvesznek egy lapot, hanem mondanak is pár szót magukról az ünnepeltek. Például arról, hogy bírják ki egymást ennyi ideje. Vagy kapcsolatukról az orosz kultúrával. Életútjukról… bármiről. Oroszul, magyarul, mindegy.
Persze így is jópofán hatott a rendhagyó programpont. A szavakkal és a koreográfiával azonban kis gond volt: a nagy, hosszúkás terem elnyelte a megnyitó hangjait, a körben ülők nem láttak és nem hallottak sokat az előttük állóktól. Határozottabb rendezéssel le lehet ültetni az ott lévő székekre mindenkit, ahogyan az a második felvonásban meg is történt, amikor a porondon, a zongoránál zajlottak az események.

És most a képekről:

a kiállítás címének fordítása kissé megtévesztő. A „pervozdannij” nem annyira ősi, inkább eredeti (még a primitív szót is kiadja az egyik online szótár), elemi, én őseredetinek fordítanám. Nem az épített környezetet, például a híres fatemplomokat látjuk például, hanem fantasztikus tájakat, természeti csodákat, sziklákat, vulkánt, tajgát, növényeket, állatokat, hó- és jégtakarót: ember (legalábbis turista) által alig érintett vidékeket. Elvétve feltűnik távolból egy kolostor vagy faház. Ilyen „Az utolsó házikó” Alekszej Harin képén, mely eltörpül az ég és a fa alatt. Ugyanő jegyzi a „Templom, Hársak, temető és fény” című alkotást is. A „Znamenszki kolostor” fehérlő csipkeépületei kerítéssel körbevéve egy magasló zöld fennsíkon állnak, mögötte folyó. A „Névtelen fennsík” is Szergej Dolja alkotása. Kedvencem az „Amur elárasztott ártere” Borisz Maskovtól.

11066073_857114140992084_8668716963693944416_n

Fotó: Anton Petruszk

Az Uraltól a Kamcsatkáig követhetjük a hegységeket, tavakat, tótükröt (az egyiket megfordítva), virágokat, folyómedreket, változatos formájú ásványokat, geográfiai képződményeket. Jég, fa, kő, hó, víz, ég a legkülönfélébb perspektívából, konstellációkban, színekben, fényviszonyok és időjárási körülmények közepette. Nem hiányzik az északi fény, ahogy a névről ismert hegycsúcsok, vulkánok, tengernyi tavak, tószélességű folyamok sem. Napfelkeltékben és naplementékben pompáznak a nagyközönség által nem is hallott nevű tájak: folyók, fennsíkok, hegyek. Ilyen a „Napfelkelte a Vora felett” Alekszej Harintól, aki a „Kereszt naplementekor” című képének előterében már-már giccsbe hajló színpompában láttatja a szürke keresztet.

Anton Lange: „Kaukázus – tengertől tengerig” hajló hegygerinc-sorozata meglehetősen változatos oldalait mutatja be a hegységnek. Krím, Altaj, Csukcs-félsziget (Ida Rucsina), magasról zúduló vízesések, időnként megfagyva: „A Putoran-fennsík vízesései” Szergej Gorskovtól. Elámulunk a mesebeli kísértet- , óriásalakzatokon, melyek sziklák, vizek fölé magasodnak, fákkal feleselnek Mihail Szemjonov művein, miként „A mesék folyóján” is Viktor Novokresenovnál. Andrej Sztyepanov „Nyár az Aranyhegységben” című képének szín- és formavilága az eszméletlenül kék ég bárányfelhőivel, a kicsattanóan zöld fűvel, a barna sárrögökkel és a jeget éppen magába olvasztó folyóval egyedülállóan gazdag és harmonikus.

Az oroszországi alapkiállítás mottója mintegy reflektál fenti etimologizáló gondolatmenetemre természetről és kultúráról. A II. Összorosz Természetfesztivál néven futó projekt M. M. Prisvin szavaival így hirdeti magát: „A természet könnyen boldogul kultúra nélkül, / ám a kultúra természet nélkül hamar kimúlik.”

362485889aed21ee0c8ba33a127165e6

Alekszej Ebel: Altáji hercegnő

Az eredeti anyagban sok az állatfotó; nem mindegyikről mondanánk meg elsőre (másodikra sem), mit is ábrázol. Itt több építészeti emlék is látható, mint a pécsi válogatásban. Tudósításom érinti a fenti galéria anyagát ugyancsak.

A megnyitón családias volt a légkör, amint a Magyar-Orosz Társaság más programjain is. A csodálatos, közkedvelt helyszín, a város szívében minőségi rendezvényeket szervező, kínáló, befogadó Civil Közösségek Háza, a sokat látott volt arisztokrata palota pedig valódi Mekkája a kultúra napszámosainak, egyesületeknek, öntevékeny szervezeteknek, baráti társaságoknak. Jó időben (s most az volt) a belső udvar csobogóival, tavacskájával, padjaival, kis sétányaival, támfalaival idilli környezet kamaraeseményekhez és jóleső beszélgetésekhez programok között, után. Így most is: ide rajzottak ki, itt örültek egymásnak még sokáig egy pohár borral a kezükben s váltottak szót a terem körbejárását követően a rég látott ismerősök.

e094a1f95678b8a9358af9bedddbda95

Fotó: Gennagyij Juszin

Családok, gyerekek élvezték a kellemes helyszínt. Annak a számára, aki kívülről csöppent be, a kicsit heterogén témájú összejövetelt szervesebbé tehette volna, ha például többen is beszámolnak élményeikről a képeken látható tájak eredetijének némelyikén – ki tudja, az orosz résztvevők a földrésznyi ország mely tájáról származnak…

… na de a képek magukért is beszéltek, a jelenlévők pedig, ha akartak, találtak maguknak beszélgetőtársat az udvarban. Annak, aki még nem vetődött el ide s a Pécsre kirándulóknak mindenképpen javaslom (bármikor is jönnek városunkba): járják be a házat a Szent István tér 17 alatt. Az alsó udvarrészről elindulva a lépcsőzetes teraszokat követve a néhány éve még zárt Nyugati Várfalsétányon haladunk, ahonnan lenézve megdöbbentő Pécs mediterrán szépsége. Mintha a tenger hömpölyögne a nagyharsányi hegység vonalában…

1513191_855615057808659_2827121350432942934_n

Fotó: Danyiil Romogyin

Ősi Oroszország

Fotókiállítás a Pécsi Civil Közösségek Házában. Rendező: Pécsi Orosz-Magyar Társaság
2015. június 29. – július 22.

CÍMKÉK: