Lugosi Lugo László fotói Berlinben és a Műcsarnokban
A berlini Collegium Hungaricumban online látható Lugosi Lugo László graffiti-sorozata.
Budapesti képek, budapesti kerítések, palánkok, házfalak, ahol a graffitifestők, -rajzolók üzennek a világnak magukról. Nem mindig képzőművészetileg míves munkák ezek, nem is az a funkciójuk. „Illegálisan” születnek, ezért lehet erős az, amit kifejeznek. Amikor megszületett ez a műfaj, akkor csupa dac volt, önkifejezés és lázadás. Mára maradt valamiféle dekoráció és virtus.
Virtus, mert titokban kell művelni, és virtus úgy is, hogy sokszor a leglehetetlenebb helyeken, négy-öt emelet magas tűzfalakon. Lugo nem úgy fényképez, hogy géppel a nyakában járja a várost, ő előre tudja, hogy mit akar fényképezni. Amikor ez eldől, akkor odamegy, és kitalálja a technológiát és kivárja a megfelelő időpontot, fényt. A graffitis képek 1985-től születtek, és öt év alatt készült belőlük háromezer-ötszáz technikailag használható. Kurdy Fehér János, a berlini online kiállítás kurátora ismerte ezt az anyagot, és ő rendezte a berlini bemutatót.
Lugo gyönyörű, mívesen fotografált képei inkább a városról írnak valamiféle látleletet. Még csak nem is hitetlenség, apátia, üresség, kilátástalanság árad belőlük, míves és kevésbé míves vonalakkal, színekkel kifejezve. Szívszorítóan ütős.
A Műcsarnokban, még úgy is, hogy épp zárva van, nagyon sok kiállítás nyílik. Szerencsére, gondoskodnak arról, hogy online mindegyiket bejárhatjuk. A Művészportrék az idő görbületében című tárlatuk azért izgalmas, mert önarcképeken felvonultatja a múlt század jelentős művészeit, s aztán jelentős fotóművészek felvezetésében a valós arcukat is megjelenítik. Itt látható Lugo kortárs írókat-művészeket ábrázoló sorozata.
1985-től kezdett portrékat fotózni. Azokat, akiknek alkotásait nagyra tartotta.
„Azt gondolom, hogy amikor én elmegyek valakihez fényképezni ismerősen vagy ismeretlenül, akkor keletkezik egy kommunikációs helyzet. A portrék kilencvenkilenc százaléka olyan fénygépekkel készül, amelyek kinézetükkel felhívják magukra a figyelmet. Szeretek például a fekete klottos-bebújós, nagy, filmes gépekkel dolgozni. Ma is szeretem a filmet használni. Ezek a gépek nagyok, olyanok, mint a XIX. századi masinák voltak. Valami olyan különlegesség van bennük, ami felhívja önmagában arra a figyelmet, hogy most valami történik. Egy kommunikációs helyzet jön létre a fényképész és alanya között. Ilyenkor a legtöbbször megkérdezik, hogy most mit csináljak? Erre azt szoktam mondani, hogy semmit. Én azért ültetem le a modelleket, mert hosszú expozíciókat csinálok, és nehogy véletlenül bemozduljanak. Ettől is keletkezik egy viszony. Én nem szoktam elkapott pillanatokat csinálni. Az én képeim döntő többségén belenéznek a gépbe. Mit csináljak? Ne csináljon semmit, nézzen bele a gépbe…”
CHB – Collegium Hungaricum Berlin. LUGO: Archäologie. Graffiti. Budapest MÁRC. 25., 12:00 UTC+01 – ÁPR. 8., 13:00 UTC+01
Műcsarnok, Kik vagyunk.
Mindkét tárlat online tekinthető meg.