Gordon Eszter fotókiállítása Gödöllőn
Nem volt könnyű paravánokra rendezni a nagy térben a kiállítást, hogy a képek érzelmi kontextusba is helyeződjenek. Szarka Klárának sikerült.
A fényképen megörökített – bármennyire is a valóságot megörökítő – csak látszatvilág, írja Susan Sontag, s azt is, hogy a fénykép feltalálásával megkettőződött a világ. Van egy folyamatosan történő és van egy olyan, aminek lenyomatai nem változnak az idők végezetéig, mert ahogy elkészült, úgy marad. Ez a fénykép. Azt írja, hogy megkettőződésével a világnak az a része, amelyik mögöttünk van, akárcsak egy perccel is, tanulmányozhatóvá válik. Minden fotókiállítás ezért rácsodálkozás a megállított időre.
Gödöllő kivételes városa ennek az országnak, több szempontból is. Ebből most csak a minőségre törekvést és a művészetpártolást említem, amit szeretnek és áldoznak rá. A Művészetek Háza mindig igényes programokat kínál. Otthonra talált itt a fotográfia, ahol is a Keleti Éva teremben (Keleti Évának több kiállítása is volt itt) Gordon Eszter Képbe zárt pillanatok kiállítása látható. Keleti Évát ő mentorának tekinti, és Keleti Éva kezdte el a képek válogatását, amit aztán Szarka Klára fejezett be és ő is volt a tárlatrendező.
Gordon Eszter színházi képeiből a Klebelsberg Kulturkúriában látható a Takarásban című kiállítása, amelyben a Jurányi Ház felkérésére készített színészportréi és előadásplakátjai látható. Ismeri jól a színházak világát, tizenöt évig az Örkény Színház előadásainak művészi dokumentációját készítette, de fotózott több színház (Nemzeti, Bárka, Operett, Gólem, Rózsavölgyi Szalon) számára, valamint számos film standfotósaként jól ismeri ezt a világot.
Itt most művészportréiból látunk többet, színházi előadások képeit: Molnár Piroska, Udvaros Dorottya, Alföldi Róbert alakításainak pillanatát megörökítő fotókat, de civil képeket is, amelyeken Jancsó Miklós és Szabó István hajol egymáshoz. Egy másik képen Cserhalmi György mosolyog, a harmadikon Béres Ilona szembesül évtizedekkel korábbi arcvonásaival. Bánfalvi Eszter is különös pózban, mókás kék parókában, terhesen. Paul McCartney-sorozata ott a falon, és Mick Jagger 2007-es, Puskás Stadionban készült képe is. Vagyis, nemcsak színházi fotók, de láthatunk a lakótelepi sorozatból jó pár képet, és írók (Parti Nagy Lajos, Esterházy Péter) zeneművészek (Kocsis Zoltán) fotóit. Sok-sok szép, csupa szeretem ember szeretem arca.
Nem volt könnyű dolog paravánokra rendezni a nagy térben – ez tulajdonképpen aula – a kiállítást, hogy a képek érzelmi kontextusba is helyeződjenek. Szarka Klárának sikerült. A kiállított fotók tulajdonképpen nyomatok, s a nyomdai igyekezet nem mindig tudta visszaadni azt a színárnyalatot, amelyet a valóság-képezés megkövetel. Ez nem von le semmit a tekintetek és az arckifejezések szépségéből.
A kiállítást Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus nyitotta volna meg, de ezt betegsége nem engedte. A szöveget Péterfi Csaba, a Gödöllői önkormányzat kommunikációs- és polgármesteri kabinetvezetője olvasta fel.