Alex Webb: A fény szenvedése / Műcsarnok
Alex Webb az amerikai kortárs fotográfia megkerülhetetlen, s a MAGNUM nemzetközi fotóügynökség kiemelkedő alakja.
PANAMA. Yaviza. 2004. Along the river
Miért pont a fotónak ne lenne fesztiválja, amikor abban aztán – nemzetközi megmérettetésben is – igazán sikeresek voltunk és vagyunk.
Az idei az első – ígérik, lesz jövőre is –, nemzetközi fotókiállításokkal, szakmai és közönségtalálkozókkal a különböző múzeumokban, kis galériákban, nemzetközi kulturális intézetekben. A gazdag programsorozat a szakmának és a közönségnek egyaránt szól. A fesztivál létrehívásával annak az érdemnek kívánnak hangsúlyt adni, amellyel a magyar az egyetemes fotóművészethez hozzájárult. S ezért szerepelnek klasszikus értékek, fotográfiai tradíciók, valamint a kortárs fotóművészet kiemelkedő tendenciái és alkotói egyaránt a bemutatókon.
A szerző felvételei
A kiállítások közül kiemelkedik Alex Webb The Suffering of Light (A fény szenvedése) kiállítása, amely a Műcsarnok patinás épületében látható. Alex Webb az amerikai kortárs fotográfia megkerülhetetlen, s a MAGNUM nemzetközi fotóügynökség kiemelkedő alakja. Ezt az ügynökséget hetven évvel ezelőtt öt fotográfus, Robert Capa (született Friedmann Endre), David Seymour, Henri Cartier-Bresson, George Rodger és William Vandivert alapította. Arra szövetkeztek, hogy fotótudósításaikkal fényképeket biztosítanak a sajtó, a kiadók, a hirdetések, a televízió, a galériák és a múzeumok számára. Az ügynökség azóta is teljes mértékben a tagok tulajdonában van, a szerzői jog a képek készítőié, nem pedig azoké a lapoké, amelyek leközölték. Robert Capa működtette az ügynökséget haláláig (1954), ezután Cornell Capa, az öccse (Friedmann Kornél, maga is jelentős fotóművész) vállalta ezt a feladatot.
Sokat változott a fotós újságírás és a képkészítés technikája az utóbbi évtizedekben, a magas színvonalú munkáik túllépnek az események sablonos megjelenítésén, s elsősorban a fotós tehetségét és egyéni látásmódját tükrözik.
Látásiskola nézni a képeit
Nincs ez másként az 1952-ben San Franciscóban született Webb esetében sem. Fényképei a legnagyobb magazinokban jelennek meg, többek között a New York Times-ban, a Life-ban, a Sternben, a GEO-ban és a National Geographicban. Megközelítési módja – mint vallja – sokkal inkább fotóírói, mint riporteri. Magyarországon az a fajta humanista, dokumentarista fotográfia, ami ugyanakkor művészi igénnyel készül – ahogy Webb képei is –, mindig nagyon erős volt. Igaz, hogy szinte mindig fekete-fehérben készültek ezek a képek, Webb pedig színesben is előhozza ezt a gazdagságot. Újító ő, mert megőrizte ennek a fajta dokumentarista, a spontán élet drámaiságát bemutató fényképezésnek minden jellegzetes vonását, és a színes felvételei még inkább képesek erősíteni ezeket a hatásokat. Nála a színek nem az édeskésséget, hanem a még intenzívebb drámai hatást fokozzák. A fotográfia története folyamatos eszközbeli újítás. A digitális képek megjelenésénél jelentékenyebb változást hozott a felvételek gyors megoszthatósága. Az a fajta elmélyült fotográfia, amely Webb munkáit jellemzi, győzi a versenyt. Hiába járkál most már minden ember képrögzítésre alkalmas eszközzel, ilyen látványokat nem képes felmutatni. Ő egyben képes az érzéki (illatokat, hangokat) és azt az életérzést is megjeleníteni.
Képhegyek vesznek körül bennünket
Isztambuli képein például felidéződik az a finom és édes melankólia, amely ott lebeg a város levegőjében. Webb képei komplex hatásúak, nemcsak az értelmünkre, de az érzelmeinkre is hatnak. Fotói bonyolultan rétegezettek, nemcsak a jelent mutatják, de bennük van a volt, és az is, ami majd lesz. Már első rápillantásra adnak egy érdekes benyomást, de van egy kis mozzanat, amely mindegyikben odaköt, és tikokat, rejtélyeket, kölcsönhatásukat felmutatja. A világ soha nem fekete-fehér, nagyon sokféle színe és árnyalata van, mint ahogy azt az előítéleteink előfeltételezik. Mindig titkok és rejtélyek vannak és mindez egyszerre fájdalmas és egyszerre kellemes, a szépséget és az örömöt is egyben rejtő. Egyfajta látásiskola nézni az ő képeit, meg lehet tanulni a lényeglátást, ha elmélyülünk a képeiben.
Képhegyek vesznek körül bennünket és mindenki riporter. Az igazán profik, az igazán tehetségesek nem félnek ettől, ugyanis felerősödött – és Alex Webb képei ezt bizonyítják – az ereje az egyéniségnek, az egyéni látásmódnak. Annak a sajátos, vizuális nyelvezetnek, ahogy csak ő tudja megmutatni a világot. Ehhez szakmai tudás is kell, de a legfontosabb, hogy formátumos ember legyen, aki a kamerát fölemeli, s bebizonyítsa, hogy érdemes-e az ő szemével látni. Ez az igazság pillanata. Alex Webbén mindenféleképpen, csodálatos világokkal gazdagodunk.
Alex Webb kiállítása a Műcsarnokban látható. A Budapest Fotófesztivál már alapításának évében csatlakozott a PHEN – Photo Europe Network – hálózatához, amely a legnagyobb európai fotófesztiválok színtere.
A Budapest Fotófesztivál kiemelt eseményeként megvalósuló kiállítás a Műcsarnokkal együttműködésben, az Amerikai Nagykövetség támogatásával jött létre.
Kurátor: Szarka Klára fotótörténész
A rendezvénysorozat, a gazdag kiállítási programmal 2017. április 30-ig várja az érdeklődőket.
