Elliott Erwitt: Retrospektív, Erwitt Magyarországon – Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ, Mai Manó Ház
A Capa Központ kiállítótereinek többségében a nyolcvankilenc éves Elliott Erwitt több mint fél évszázados munkásságának legismertebb fotóiban gyönyörködhetünk.
A szerző felvételei
Újra lehet Robert Capa-képeket látni a Capa Központban. Elsősorban külföldiek jöttek ezért eddig, s nem értették, hogy miért nem. De most már igen! Ötven képét láthatjuk december végéig – Csizek Gabriella remek válogatása – a kevésbé ismertek közül a Capa, a tudósító című tárlaton.
Capa javaslatára alapította meg 1947-ben Robert Capa, Henri Cartier-Bresson, George Rodger és David „Chim” Seymour fotográfus a Magnum Photos ügynökséget. Ennek alapelve a fotográfiai képalkotás fontosságába vetett hit; az egyéni látásmód tisztelete még a témaválasztásban is. „Az „etikus kalandorok” által létrehozott Magnum ügynökség azóta is működik.
A Capa Központ kiállítótereinek többségében a nyolcvankilenc éves Elliott Erwitt több mint fél évszázados munkásságának legismertebb fotóiban gyönyörködhetünk. Ő 1953-ban Robert Capa meghívására csatlakozott a Magnum fotóügynökséghez, melynek azóta is tagja.
Erwitt orosz szülők gyermekeként Párizsban jött a világra, majd laktak Milánóban és az Egyesült Államokban is. Kamaszkorát Hollywoodban töltötte, New Yorkban filmszakos órákat vett, utána Rolleiflex kamerájával bejárta Franciaországot és Németországot. Már katonai szolgálata alatt is fotózással kapcsolatos feladatokat vállalt. A Magnum fotóügynökség tagjaként olyan kiváló kiadványoknak dolgozott, mint a Collier’s, a Look, a Life, a Holiday. A hetvenes években dokumentumfilmeket készített, a nyolcvanasokban pedig vígjátékokat a HBO számára. De ezen évtizedek alatt is fáradhatatlanul fényképezett.
„Bárhol rábukkanhatsz a képekre. Csupán észre kell venni a dolgokat és rendszerezni őket”, vallja. Ő észrevesz.
Képek cunamijában élünk, mégis, kevés köztük, ami valóban az. A fotózásban a fotós észrevevő szeme a legfontosabb, az, amit meglát a körülöttünk levőből, ami mellett mi, halandók elsiklunk. A jó fotós észrevetet, új értelmet, új jelentést ad számunkra is. Erwitt húszéves kora óta fényképez, s az elmúlt évtizedekben a világ számos országában járt, ahol élvezettel „bukkant rá” képeire”. Látásmódját a szeretetteli humor jellemzi. Ami kicsit vicces, kicsit groteszk, azt megörökíti, de olyan gyöngéden, akár egy simogatás. „Amit igazán komolyan veszek, az a komolytalanság”, s valóban. A templomtorony tetején ott a szent, fején fémglóriával, amely belevegyül a tévéantennák látványába. A Fick-gyűjtemény egy XVIII. századi darabját nézegető hölgy ugyanolyan bóbitás kalapú, mint a falon levő. A Pradóban csak egy hölgy nézi a Felöltözött Mayát, de hét férfi szuszakolódik a Meztelen Maya előtt. Másik felvételen a Férfiportrét nem nézegeti senki, viszont mellette, az üres képben a cédulát, hogy a nép nincs itt, hárman olvasgatják, aztán, a hölgy tupírozott frizurája hajaz az ölében tartott spicc fajtájú kutyájára. Nevető néger kisfiú szorít pisztolyt homlokához, s két gumiálarcos mögött idős néni álarctalan, de arcvonásai a maszkosokéra hajaznak.
A kiállítás-rendezés hét téma köré csoportosítja a képeket. Tengerpartok (a lapos parton fölülről fényképezve a visszavonuló hullámokat, a kompozíció majdnem közepén egy idős úr bokáig a vízben), nemek (egy férfifenék, s velünk szemben pár centire tőle a látványtól derülő két anyóka). Városok (egyik sem szokásos panorámakép a jellegzetes épületekkel, itt lepedőerdők, vécéajtók és masírozó katonák), absztrakciók (közöttük a csupasz vízcsap, mögötte az ugyanolyan formájú kanalas gémmel), múzeumlátogatók (ez a képnézegetős sorozat), kutyák (trimmelt óriás snaucer, háttal, két lábra állva, gazdájával leselkedik a palánkon túlra), gyerekek (az autó hátsó ülésén ül egy úgy, hogy egyik szemét a belőtt ablaküveg takarja), nők (közöttük a kedvencem, egy idős nő létra mögött, mellmagasságban a létra egyik fokán két tök), hírességek (Marilyn Monroe a szoknyalibbenős képpel). A kiállított fotók között olyan ismert képek jelennek meg, mint a visszapillantóban tükröződő csókjelenet (Kalifornia, USA, 1955); a gazdája mellett felugró kutya (Párizs, Franciaország, 1989); vagy a Robert Capa sírján zokogó édesanyjáról, Júliáról készült fotó (Armonk, New York, USA, 1954).
A Mai Manó Házban Erwitt Magyarországon készült képei láthatók. 1964-ben a Time magazin megbízása keretében járt nálunk. „Nem volt semmilyen megkötés. Szabadon fotózhattam, amit csak akartam.” A Képek között a kor jellemző látványai, az épülő, a kopár felszínből kinövő lakótelep, poros utak, levert vakolatú házfalak, felvonulás, félárbocra eresztett Lenin, úttörőgyerekek a Citadellán, presszó teraszán bámulgató kalapos hölgyek. Minden kép egy nagyon is régi világba visz. Őt is megragadta a magyar vidék bája. Tehén fara mögül sandít ki a fejő férfi. Kendős parasztasszony (öregnek tűnik, van vagy negyven éves) undorral vegyülő borzalommal húzódik hátra, mikor rápillant a nejloncsipkés szivacsmelltartókra. Más képeken idős asszonyok sokszoknyában, sok kendőben, templomban és templom előtt és menyasszonyt öltöztetőn. A magyar fotóstílus jellegzetes témája a múlt század harmincas éveiben (lásd Vadas Ernő képeit), az árokpart ludakkal. Ez a látvány Erwittet is rabul ejti. Masíroznak a libák bal oldalon, a sok keményítős szoknyás ifjú lánykák pedig a kép jobb oldalán, aztán másik képen, kicsit alulról fényképezve a lánykák, s őket követik a libák. Mindez egyszerre idilli és anakronisztikus.
Ezek a képek fekete-fehérek és mégis millió színnel képezik le az akkori élet sok-sok árnyalatát. Amit Erwitt tud, azt csak nagyon kevesen tudják. Élmény minden rögzített pillanat.
1964-ben Magyarországot fotózta Elliott Erwitt, a világhírű fotográfus. A Mai Manó Házban látható először válogatás a képeiből, 2017 nyarán.
Kurátorok Csizek Gabriella és Barkóczi Flóra
A kiállítások a Mai Manó Házban és a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban tekinthetők meg szeptember 10-ig.
