Hajdú Éva írása
Évente 12–15, élvonalbeli fotográfus kap lehetőséget arra, hogy kiszakadva a hétköznapokból, pusztán a fényképezésnek szentelje idejét.
A Szebeni Műhely 2019-ben: (felső sor balról) Gaál Zoltán, Fejér Gábor, Kiss-Kuntler Árpád, Fazekas István, Móricz-Sabján Simon, Dobos Tamás, Reviczky Zsolt, Hossala Tamás, Németh György, Bácsi Róbert László. Középső sor: Szántó György, Szabó Bernadett, Benkő Sándor. Ülő sor: Bánkuti András, Keleti Éva, Szebeni András, Hajdú Éva, Kincses Károly
Szebeni András fotóművész 2005-től több éven át volt Debrecenben a Hortobágyi Nemzetközi Művésztelep fotóművészeti tagozatának a vezetője, itt szerzett gyakorlatot abban, hogyan lehet a legeredményesebben segíteni egy alkotói közösség munkáját. 2014 őszén, súlyos betegségből felépülve formálgatta előbb magában, majd később lábadozását segítő barátaival közösen az ötletet, hogyan lehetne immár más művészeti ágaktól független, csak a fotográfiának dedikált műhelyt teremteni.
Persze a jó művészek csoportos munkáját egy adott helyen még nem nevezik alkotótelepnek. Akkor lesz eredményes és nevéhez illően „alkotó” a közösség, ha a művészek ihlető közegben, jól megfogalmazott kérdésre keresik saját eszközeikkel a választ. Ha beszélgetések, viták, egymás munkáinak kritikája során inspiráló légkörben alkotnak. Ehhez persze idő, pénz és helyszín kell, olyan feltételek teljesülése, amelyet csak egy bőkezű mecénás tud biztosítani. Ilyen alkotótelepet álmodott meg Szebeni András, s erre az elképzelésére bólintott rá Hülvely István, a Hunguest Hotels Zrt. akkori vezérigazgatója és a szállodalánc menedzsmentje öt évvel ezelőtt. Vállalták, hogy Szebeni művészeti vezetése mellett, az általa kiválasztott és meghívott fotográfusok számára ideális munkafeltételeket teremtenek közel két hétre. Évente 12–15, élvonalbeli fotográfus kap lehetőséget arra, hogy kiszakadva a hétköznapokból, pusztán a fényképezésnek szentelje idejét.
Nem alamizsnaként nyújtották a kéthetes ellátást, a minőségi szállást, hanem a reneszánsz óta bevált mecenatúra keretei között: műtárgyért, azaz fotográfiáért kínálták a támogatást. Ez pedig azt jelentette, hogy a menedzsment elhitte Szebeninek „hozomra”, hogy művészi minőségű, kiállítási színvonalú alkotások születnek majd az alkotótelepen. Ennek megfelelően magasra került a mérce. Szebeni András a kortárs magyar fotográfia legjobbjai közt válogatva küldte el meghívóját a kiszemelt művészeknek. Olyan érzékeny, a fotográfia és a képcsinálás iránt elkötelezett, progresszív, humanista, a nyitott társadalmat támogató és professzionális minőséget produkáló alkotóknak kínálta fel a részvétel lehetőségét, akiknek többségét alapvetően fotóriporterekként ismerünk, de akiknek mesterségbeli tudása és látásmódja messze túlmutat a napi tudósításokon. A 2015 augusztusában megnyíló első alkotótelepen a fotósok számára az egyetlen kötelező elemet a földrajzi környezet adta, azaz felismerhetően Szegeden és környékén kellett fotografálniuk. A technika is tetszés szerint választható volt, akadt is résztvevő, aki negatív filmre dolgozott, míg volt, aki panorámagéppel készítette képeit.
Kevés hivatásos fotográfus engedheti meg magának manapság azt a luxust, hogy a maga kedvére fényképezzen. Ritka öröm volt a meghívottak számára, hogy két hétre kiszabadulhattak a mindennapok szorításából, és a maguk által kitalált tematika és időbeosztás szerint készíthették el képeiket úgy, hogy közben a Forrás Hotel minden kényelmét élvezhették.
Az alkotótelep természetesen nemcsak a fotózásról, hanem általában a fotográfiáról szólt. S nemcsak akkor, amikor Szebeni András vetített képes bemutatóját tartotta folyamatban lévő munkáiról, vagy amikor meghívott vendégként Kincses Károly fotómuzeológus a kurátor szerepéről beszélt, hanem akkor is, amikor az Öreg Kőrössy Halászcsárda vendégszeretetét élvezték. Szeged, Tapolca, Eger, Galyatető, Gyula volt öt év alatt az öt helyszín.
Kiss-Kuntler Árpád: A városháza díszterme, Szeged, 2015
Ismerősök meg szokták kérdezni tőlem, hogyan is képzeljék el a workshop mindennapjait. Itt vajon kézen fogva járnak a fotósok, mint a klasszikus fotós kirándulásokon a résztvevők? Hát nem egészen, sőt inkább jellemző ennek az ellenkezője. Bár vannak szoros barátságok a fotósok között, a kamera munka közben inkább elválasztja, mint összeköti a fényképezőket. Az alkotótelepi lét tele van munkával, fegyelemmel, s be nem vallott versenyszellemmel, miközben a hosszúra összetolt asztalok körül reggel és este éppen annyi a heccelődés, mint a szakmai vita. Az alkotói műhely, amellyé egy ilyen kéthetes együttlét alakul, valóban olyan közeg, ahol kötetlen műhelybeszélgetések folynak. Általában délidőben, amikor a magasan járó nap, az éles fények nem teszik lehetővé, de legalábbis nagyon megnehezítik a szabadtéri fotózást, levetítik egymásnak a képeiket a résztvevők, elemzik azokat, s állnak elébe a baráti kritikáknak. S bár senki nem írja elő az esti borozgatások tematikáját, a tény, hogy „magunk közt vagyunk”, örömmel tereli a beszélgetést a szeretett hivatásra, s úgy általában fényképészetről, fényképezőgépekről, stílusokról folyik a szó.
Fejér Gábor: Egri vár
Az évente a szállodalánc tulajdonába kerülő fotóművészeti alkotásokból közben megalakult Szebeni András javaslatára a Hunguest Hotels Fotográfiai Gyűjtemény, amely először, egy kisebb válogatással, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban mutatkozott be. Sajnos kuriózumnak számít manapság, hogy magyar nagyvállalat kortárs művekből saját gyűjteményt alapítson, s folyamatosan gyarapítsa is azt. Különös kollekcióval gyarapodott ezzel a mecénás, a résztvevőktől öt éven át átvett négy-négy fotográfiával. Csaknem háromszáz, Magyarország öt városában készült fotót őriznek most, olyan képeket, amelyeket egymástól nagyon különböző, stílusában, felfogásában eltérő, mégis egy irányba húzó alkotótársak állítottak elő. Részenként is impozáns látványt nyújtott az éves kiállítás, amelyet mindig az az évi anyagból mutattak be a készítés helyszínéül szolgáló városban – s amelyet mindig a műhely tiszteletbeli tagja, Keleti Éva Kossuth-díjas fotóművész nyitott meg –, a teljes anyag pedig a kortárs magyar fotográfia egy szeletének izgalmas bemutatójává sikeredett.
Reviczky Zsolt: Galyatető II.
Nem szóltam még arról, hogy lesz e sokféle látásmódú, a maga módján és világában tehetséges művészember egyedi alkotásaiból élvezhető, élményt nyújtó fotókiállítás. Ennek a feladatnak a súlya Kincses Károly fotótörténész vállát nyomja. A fotográfusok minden évben kiválasztották legjobbnak tartott képeiket, s Szebeni András Kincses Károllyal meghozta a végső döntést arról, kinek-kinek melyik négy fotója kerüljön az az évi kiállításra és ezzel együtt a Hunguest Hotels Fotográfiai Gyűjteményébe. Döntésükről évente egy alkotótelepi találkozón számoltak be a résztvevőknek, ahol bizony nemegyszer éles viták bontakoztak ki a képek készítői és a válogatást végzők közt azon, melyek is az adott esztendőben a legjobb és legkarakteresebb felvételek. Ám a válogatás maga még mindig nem eredményez automatikusan jó kiállítást. Egyáltalán nem mindegy, hogy milyen sorrendben, milyen csoportosításban kerülnek a falra a képek, reflektálnak-e egymásra a fotók, megteremtődik-e egy koherens, belső logika nyomán egy új tartalom. Mert a kiállítás is alkotás. Ezt a folyamatot járta be Kincses Károly az évenkénti kamarakiállításokkal, majd végül az öt évet összefoglaló tárlattal, a Szebeni Műhelyben készült fotográfiákkal a Magyar Nemzeti Múzeumban.
Benkő Sándor: Mátrai tündér Galyatető, 2018
Ha van „örömzenélés” egy koncerten, amit, ha képzett zenészek csinálnak, akkor nemcsak ők, hanem a közönség is élvez, ha van „jutalomjáték” a színpadon, ami egy színház kiemelt eseménye, akkor kell legyen „örömfényképezés” is. Hiszen mi másnak is lehetne nevezni egy ilyen alkotóműhelyt, ahol a résztvevőkről valósággal sugárzik, hogy milyen örömmel mennek fotózni, mennyire szeretik a hivatásukat, s mennyire élvezik, hogy végre a napi munkát kissé háttérbe tolva „csak” azzal foglalkozhatnak, amihez a legjobban értenek. Engem, sajtófőnökként és mindenes ügyintézőként lenyűgözött az a szakmaszeretet, amellyel nap mint nap nekiindultak, hogy a közösen kitalált témához a legjobban illő és a legjobban megvalósított képet elkészítsék. Mintha nem ezzel keresnék amúgy is a kenyerüket, mintha nem fotóznának az év többi részében is mindennap. A végeredmény, a közönségre gyakorolt hatás, a műfaj természetének megfelelően, a fotó esetében, késleltetett. Újságok, online felületek hasábjain, kiállítási falakon vagy éppen egy könyvben kísérelik meg magukra irányítani a figyelmet. Most éppen az Ön figyelmét.
A Szebeni Műhely főtámogatója a Hunguest Hotels Zrt.
