Veszélyes lehet a fagyi
Az elmúlt bő egy év legjobb magyar filmjeit, túlzás nélkül, az inkubátor program elsőfilmes rendezőinek köszönhetjük. A Külön falka, Zanox – avagy kockázatok és mellékhatások és a Magasságok és mélységek után itt van Szilágyi Fanni (forgatókönyvíró: Lányi Zsófia) filmje, mely alaposan megerősíti a fenti állítást.
Az ember nem válogathatja meg a családját, szokták mondani, és bizony nincsen másképp ez a film főszereplői Adél és Éva (Stork Natasa) esetében sem, a harmincas éveikben járó, egymástól elhidegült ikerpárral.
A rövid, párnapos periódust felölelő családi történet két egyenlő részre van osztva, mely ugyanazon idősíkon halad végig, előbb Adél, majd Éva szemszögéből bemutatva az eseményeket. Teszi mindezt úgy, hogy Adél és Éva közös jelenetei máshogy vannak a néző elé tárva, ugyanazon helyzetek történései, párbeszédei olykor köszönőviszonyban sincsenek egymással, ami óriási teret ad a néző fantáziájának azzal kapcsolatban, hogy mi és hogyan is történt valójában.
A film egyik legerősebb pontja az elképesztően okos, sokrétű forgatókönyv és annak szokatlan narratívája, amiben a két perspektíva ütköztetésének olykor vékony párhuzama a valóság tettenérésének hatását kelti, ami további izgalmas játékteret kínál a nézőnek. Az első fokú magyarázat pedig egyszerű, de nagyszerű: senki sem az, aminek látszik.
Többek között hasonlóval kísérletezett az ötvenes évek elején Akira Kurosawa is A vihar kapujában című filmjével, melynek története egy gyilkosság köré épül, a tanúvallomások által részlegesen megismerve azt, mert minden tanú máshogyan meséli el a bűntettet és annak körülményeit.
A Veszélyes lehet a fagyi történetének első felében Adéllal ismerkedünk meg, kezdve azzal, hogy lekési Éva kisbabájának keresztelőjét. Adél, az éjszakai ügyeletet vállaló radiológus, fáradtan, slamposan és mogorván érkezik Éváék luxusházába a keresztelő utáni fogadásra, láthatóan viszolyogva nővére és annak férje, Tamás (Szabó Máté) gazdag, előkelő (vélhetően igencsak felszínes) életvitelétől.
Adél, a szimpatikus, de kissé melankolikus orvos története egy rég áhított külföldi állás elnyerésével és a vállalkozó Tamás egyik alkalmazottja, az építkezési darukat kezelő Ákos (Patkós Márton) megismerésével veszi kezdetét.
Az új kapcsolat és a külföldre költözés kettősségének nehézségeivel küzdő nő életében nővére amolyan konstans felbukkanási pont, aki látványosan idegesíti Adélt narcisztikus megnyilvánulásaival és szülés utáni, hormonoktól felbolydult hangulatingadozásaival.
Éva, akinek úgy tűnik, a legnagyobb problémája az életben tökéletes megjelenése vagy éppen az ötvenezer forintos összetört gyerekhinta, egészen kontrasztos személyiség a külsőségekre cseppet sem adó Adéllal szemben. Hogy lehetnek ezek ikrek? Teszi fel az ember a jogos kérdést.
A film „Adél fele” nincs híján humornak sem, sőt minden második percre jut egy jó poén, édesanyjuk ízléstelen macskás fűszertartójától kezdve, a kórház házibulit tartó alkalmazottainak vicces beszólogatásáig, mely mind-mind a ‘kismagyar’ valóság bájos-kedves elemeit hordozza magában. Arról már nem is szólva, mennyire komikus, hogy Adél, a felelősségteljes orvos, éjjelente a Word of Warcraft virtuális tereiben kalandozik, mely magányának egyik legjobb tükre is.
Patkós Márton és Stork Natasa
Az igazi misztikum Adél történetének végén kezdődik, mikor Éva kér valamit tőle, amiről akkor nem tudunk meg semmit, csak azt, hogy ettől Adélnál végleg elszakad a cérna testvérével kapcsolatban.
Ekkor veszi kezdetét Éva története, azaz kanyarodunk vissza a keresztelőre, amire Adél nem ér oda időben. Míg várakoznak, Éva Instagramos, idilli családi fotóit nézegeti, bár arckifejezése közel sem tükröz annyi vidámságot, mint a képeken.
Aztán jön az első igazi meglepetés. Azt a köszöntő beszédet, melyet a keresztelő után Éva mondott Adél történetében, most Tamás adja elő, egyszerre nagyon hasonlatosan (néha szó szerint), de közben igencsak eltérően is, amitől a néző azon nyomban megérti: a film párhuzamos valóságok mentén, szubjektív szűrők által volt és lesz bemutatva.
Egy teljesen más Évát és Adélt ismerünk meg a film második felében.
Azaz Éva, aki eddig felesleges kilói (melyek nincsenek), vagy épp a nagymama lakásának kiadása miatt aggódott, most furcsa álmai (mindent benövő indák) és a külföldön épp lángba boruló erdők miatt gyötrődik. De csak titokban. A nárcisztikusság helyett a depresszió jelei tűnnek fel, kedves férje helyett pedig egy önző, kontrollmániás Tamás, aki ráadásul egyre abuzívabb módon viselkedik a nővel (persze szintén csak titokban), már a tettlegesség határát súrolva a történet vége felé.
A két nővér kapcsolata addig is elég bonyolultnak tűnik, amíg Ákos a színre nem lép, de miután a férfi Adéllal randevúzni kezd, kiderül: Éva titokban szerelmes belé. A film egyik eldöntetlen kérdése, mennyire valódi szerelem ez Éva részéről, vagy csak menekülési vágy erőszakos férjétől.
Éva története már nem hordozza azt a fajta könnyedséget, melyet Adélé még igen, amit többek között leginkább a humoros jelenetek hiánya is érzékeltet. Bár akár vicces is lehetne, mikor Éva rockosított tradicionális mongol harci zenére a hófehér, végletekig steril berendezésű (de gyerekholmitól kupis) házukban önkívületi állapotban, állatiasan tombol, de mivel a filmnek azon a pontján már egy elszigetelt, magányától perifériára sodródott Évát ismerünk meg, a jelenet (mely amúgy mélyen beleég az ember agyába) nem komikus, hanem drámai és nyomasztó lesz.
A Veszélyes lehet a fagyi tökéletes arányérzékkel pakolja egymásra jelenkorunk fontosabb problémáit: a depresszió külső-belső szemléletét és megélését, a klímaváltozás sürgető kérdését vagy éppen a családon belüli erőszak problémakörét. Valamiből több, valamiből kevesebb, de mindennek helye és célja van.
Ha már télen nincs fagyi, legalább szuper magyar filmeket nézhet az ember a jó meleg mozik termeiben, ami azért legalább olyan jó. Sőt…
Veszélyes lehet a fagyi a Magyar Filmadatbázison
