Utódlás / HBO
Az egész modernre hangolt, hideg érzelmektől fűtött, pedánsan kigondolt sztori, ami az első pillanatban hollywoodian kimódoltnak tűnik, egyszer csak elkezd komplexen működni. Mintha az életben…
Brian Cox
Alattomosan szivárgott be a köztudatba, lassan, óvatosan. Idén megnyerte a televíziós Golden Globe-ot. A nem is akármilyen drámai kategóriában. A két évvel korábban piacra dobott Milliárdok nyomában című sorozattal kellett megküzdenie – amerikai felső párezer, hasonlóan agresszív high society, hasonlóan kockázatos, adott esetben a nyakkendős bűnözéstől sem visszariadó üzleti stílus, hasonló frusztrációk, obligát perverziók –, de az jóval látványosabban indult és épp akkor élte a virágkorát. Első nekifutásra a vörös hajú szépfiú, Damian Lewis céltudatos Bobby Axelrodjával szemben a jóval idősebb Brian Coxot tudta felmutatni a médiacézár Logan Roy szerepében, azt a hetvenest, aki Paul Giamatti elkötelezetten szado-mazo Chuck Rhoadesa helyett három jóval „szerényebb képességű” (egy önérzetes kokainista, egy fiatal bigével kavaró besavanyodott, és egy égimeszelő csajokra gerjedő jellemgyenge) fiúutódot küld a ringbe.
Piszok módon megversenyeztetve őket a beígért médiabirodalomért.
Az amerikai high society…
S akkor a nővérükről, a bájos mosoly mögé bújó Shiv Royról még nem beszéltünk… Ha nem is gondolunk bele, hogy ez a családon belül dúló háború, napi szintű mentális erőszak, lelki kizsákmányolás végső soron az öreg Roy feltételezetten közeli haláláról szól (az első rész végén meg is teszi nekünk ezt a szívességet, de a másodikra flottul fölgyógyul), akkor sem tudjuk kivonni magunkat luxiba csomagolt, milliárdos világuk állandó érzelmi feszültségekkel telített, erősen depresszív hatása alól. A pillanatnyi érdekeknek megfelelően hol titkolt, hol nagyon is szabadjára engedett, sötéten burjánzó indulataik ebben a kiélezett helyzetben végképp porig rombolják azt a családnak nevezett valamit, mondjuk, hogy kapcsolatrendszert, ami a család szóról elsőre eszünkbe jut, és amit Logan Roy hozott létre, tartott életben a felesége távozása után is, másrészről tett tönkre, lehetetlenített el érzelmi szinten a maga hatalomban tobzódó, durván tekintélyelvű, utódai aktuális lelki nyomorán simán túllépő habitusával.
És láss csodát.
Az egész modernre hangolt, hideg érzelmektől fűtött, pedánsan kigondolt sztori, ami az első pillanatban hollywoodian kimódoltnak tűnik, egyszer csak elkezd komplexen működni. Mintha az életben… Napi szövetségek, átgondolt vagy akár pillanatnyi indulatok vezérelte döntések érzelmi hálójába kerülünk, ahol a gigantikus bosszúvágy és a pitiáner ellenségeskedés ugyanúgy helyet kap, mint adott esetben a családi összetartás legősibb formái. A lojalitás, a kötődés, a vérkötelék diktálta elfojtott érzelmek… Így sejlenek föl Logan Roy önérvényesítő karaktere mögött valódinak látszó apai emóciók, vagy a középső fiú, a függőséggel szisztematikus harcot vívó, végsőkig megbízhatatlan, lázadó hajlamú Kandall (Jeremy Strong) mélyen rokonszenves, emberi vonásai.
Kandall: Jeremy Strong
Jóllehet az obligát hollywoodi fordulatokat egy percre sem kell nélkülöznünk, a sorozat első két évada egy való világ megtévesztésig valódira konstruált arcát mutatja.
Az amerikai high society miliőjében játszódik, s azon belül már-már kegyetlenül szókimondó, ami az emberi kapcsolatokat illeti, ám az Utódlás képi világa nem kínál ellenpontot. Nem fehér, nem áttetsző, nem a pénzen vásárolható testi-lelki tisztaság képzetét adja, mint a Billions fényesre lehelt képsorai. Terheltebb. Huszadik századi relikviákat őrző, barnába, szürkébe hajló, fogcsikorgatóan porózus huszonegyedik század, ahol egy gigantikus, önmaga fölfalásával fenyegető, múlt századba ragadt médiabirodalom öröklése a tét. Látszólag. Logan Roy utódai ugyanis már születésük pillanatában megörökölték azt a létformát, amelyért küzdenek, s amelynek a különböző karaktereit képviselik. Ami közös bennük, az a hatalomhoz fűződő viszonyuk. A feltétlen odaadás, ahogy próbálják megszerezni. Az egyre inkább divatba jövő koreai doramák tudnak ilyen szélsőséges érzelmeket kiváltani. Képesek ilyen nyíltan, ilyen kendőzetlenül beszélni az emberi természetről.
Arról a soha nem szűnő gyilkos gerjedelemről, amely frusztrációba fordítja a harmónia iránti vágyat.
Shiv: Sarah Snook
A sorozat sikeréhez sok egyéb mellett nyilván az is hozzájárul, hogy nagyon jó színészek nagyon jól játszanak benne. Élen a legjobb férfi főszereplő díját méltán besöprő Brian Coxszal, aki gyakorlatilag olyan, mintha felkértek volna egy valóságban is létező médiacézárt, hogy játssza el benne önmagát. Pontosabban annál valamivel jobb. Alakítását azzal sikerül megkoronázni, hogy az évad utolsó jelenetében egy alig észrevehető (nem mellesleg briliáns) félmosollyal a visszájára fordítja az egész sztorit. Mit mondjak. Reszketve várjuk a harmadik évadot.
Az Utódlás a Magyar Filmadatbázison
