Törvény és igazság nélkül

|

Veszett vidék

A Veszett vidék letaglóz, türelmet is igényel, de bőven kárpótol: egy olyan, rabszolgasorsról szóló alkotást kapunk cserébe, amilyenre régóta vágytunk; hatásvadászat és könnyek nélkül éri el azt, amit az Oscar-hajhász filmnek nem sikerült.

 

A Titanic Nemzetközi Filmfesztivál kínálatából ez az ausztrál western volt az egyik, amire leginkább kíváncsi voltam; a stáblista alatt pedig már nem volt kétségem afelől, hogy valóban megérdemeltek-e az általa bezsebelt díjak. A jogi egyetemen hallott első mondatok között szerepelt, és eleinte sokszor emlékeztetni is kellett magamat arra az alaptételre, miszerint a jog és az igazság nem ugyanaz. Warwick Thornton új művének erényei között szerepel az, hogy reflektál arra a problémakörre, hogy miért is nem tehettünk és tehetünk egyenlőségjelet soha a két fogalom közé. A Veszett vidék nem kifejezetten nevezhető westernnek, bár kétségtelen, hogy a műfaj zsánereit alkalmazza, azonban a filmben sokkal több a dráma, emiatt, ha csak egy műfajt kellene megjelölnöm, az utóbbit választanám. Az alkotás sok türelmet igényel, de ígérem, minden percéért megéri.

Habár a történet az 1920-as években játszódik, az ausztrál sivatagi vidéken, az outbackben még vadnyugati viszonyok uralkodnak. Sam (Hamilton Morris), a középkorú őslakos és családja a lelkipásztorral, Fred Smith (Sam Neill) él egy kis birtokon. Az új szomszéd, egy megkeseredett háborús veterán, Harry March (Ewan Leslie) „kölcsönkéri” Samet és családját kisegítőnek. A két férfi kapcsolata végül annyira elmérgesedik, hogy Sam önvédelemből kénytelen lelőni Harryt. Samre és feleségére vérdíjat tűznek ki, ezért a kíméletlen ausztrál vadonba menekülnek a törvény emberei elől. Ahogy a gyilkosság részleteire fény derül, a közösség tagjai úgy bizonytalanodnak el az üldözés létjogosultságáról és követelnek valódi igazságszolgáltatást a két őslakosnak.

A mű első felét nagyon lassú, ugyanakkor egyenletes tempó jellemzi; a feszültség lassan bontakozik ki, amit végig nagyon szépen építenek a másodpercekre bevillanó hang nélküli flashback-flashforward képkockák, amelyek több tragédiát is sejtetnek. Mint fentebb említettem, a western műfaja (is) illik a műre, azonban ez az ausztrál western sokkal nyersebb, kegyetlenebb és sokszor véresebb is, mint az azonos műfajú, kemény, klasszikus amerikai alkotások. A Veszett vidék három tematikát és ezeknek megfelelő műfajt is felölel, azonban a dráma mindenütt állandó. Eleinte a feszültség forrása Harry March megjelenése, akiről a múltbéli zaklatott vágású visszatekintéseknek köszönhetően tudjuk, hogy az alkohol mellett a háború okozta borzalmak és alkoholproblémák is kínozzák, így amikor egy éjjel szinte alvajáróként tiszteleg, majd a távolba lő a puskájával, már csak azt várjuk, hogy mikor és mit fog tenni. A brutalitás néhol teljesen sötétben zajlik: nagyon hatásos, hogy nem látunk, de hallunk mindent; pontosan tudjuk, hogy milyen borzalomnak vagyunk fültanúi. A March meggyilkolása utáni menekülésben csúcsosodik ki leginkább a mű westernként. Fletcher felügyelővel (Bryan Brown) páran Sam nyomába erednek, azonban nem számolnak az ausztrál préri brutalitásával. Itt bontakozik ki a film egyik legnagyobb tragédiája is: Sam és felesége összetalálkozik az aboriginal őslakosokkal, akik velünk ellentétben nem csatlakoztak a civilizációhoz, törzsekben élnek, és meg akarják őket ölni. Kellyék tehát nemcsak a fehér emberek, de a saját népük közé sem tudnak integrálódni. Ezt a kitaszítottságot pedig tökéletesen aláfestik a tájképek, amelyek mesteri atmoszférateremtőkként is funkcionálnak. Ebben a részben van a film talán egyetlen valóban vidám és komikus jelenete, amikor a tábortűz mellett Sam Neilltől hallhatjuk a „Jesus loves me” című performanszt (Tarantino Django elszabadul c. művének csuklyás jelentét juttatta eszembe).

Habár azt hinnénk, hogy maga a hajtóvadászat az érdekes, azonban sokkal inkább az, ami utána jön: a bírósági tárgyalás. Vajon létezik-e igazságos ítélkezés egy olyan városban, ahol az őslakosok csak a fehérekben bízhatnak, akik azonban nagyrészt habzó szájú rasszisták, akiket nem az igazság kiderítése, hanem a bosszú hajt? Mi számít igazán? Az igazság vagy a bőrszín? A városnak még bírósága sincs, a kocsmával – mint a mindennapi élet fő színteréül szolgáló hellyel – szemben tartják meg a tárgyalást. A többség Sam vérére szomjazik, azonban a jog és az igazságszolgáltatás győzelmet arat, majd a városhatáron kívül el is bukik.

A szintén aboriginal származású Thornton alkotásának szintén érdeme a karakterek helyzetének hangsúlyozása; a fehér emberek és az őslakosok kapcsolatát sokszor, több szemszögből is megmutatja, a vele járó kegyetlenségekkel együtt. Ugyanakkor, attól válik igazán zseniálissá a film, hogy hatásvadászat nélkül éri el a célját. A rabszolgaságról szóló, többnyire Oscar-hajhász alkotásokkal ellentétben nem tolja a néző arcába és tuszkolja le a torkán az őslakosok szörnyű sorsát; nem készteti sírásra; sokkal többet mondanak ennél az olyan pillanatok, amikor például a barna bőrű tanúk közül senki se meri elmondani az igazságot. Félve válaszol még a vádlott is, a dramaturgiát pedig végigkíséri egy zsebóra, ami tökéletesen összefoglalja a műben fejlő mély keserűséget és fájdalmat, holott az igazi bátorság, a becsület is helyet kap az állatias ösztönök uralta társadalomban.

A színészi alakítások közül a főszereplő Hamilton Morris visszafogott játéka a legkiemelkedőbb, de Bryan Brownt is jó újra a vásznon látni, Sam Neill pedig az egyetlen igazán szerethető, tiszta karakter megtestesítőjeként újabb aranykorát éli, és magyar (nem szó szerint fordított) cím is régen passzolt ilyen tökéletesen.

A megtörtént eseményen alapuló, hiánypótló Veszett vidék egyszerre nyers és kiábrándult, miközben a remény folyton fel-felüti fejét, ahányszor bitófa helyett templom készül a gerendákból. Mivel művészfilmes megoldásokkal is operál, illetve a cselekmény sokszor meglepő, nem a szokásos, kiszámítható úton halad, a kezdeti lassabb tempó ellenére a tárgyalásra már-már fojtogatóvá válik a légkör, aminek ekkor már rég részesei vagyunk a kitűnő atmoszférateremtés miatt. Thornton nemcsak rendezőként, operatőrként is jegyzi a filmet, ami elnézve az erős képi megoldásokat, az érzelmek tájképekkel való kifejezését, jobb kezekbe nem is kerülhetett volna. A Veszett vidék letaglóz, türelmet is igényel, de bőven kárpótol: egy olyan, rabszolgasorsról szóló alkotást kapunk cserébe, amilyenre régóta vágytunk.

A Veszett vidék a Magyar Filmadatbázison

CÍMKÉK: