2017
Idén is megkérdeztük kritikusainkat, melyik Magyarországon bemutatott filmet találták legjobbnak, legfontosabbnak 2017-ben. Alább közöljük az összesített listát.
Testről és Lélekről, rendező: Enyedi Ildikó
Enyedi Ildikó nemcsak a „testről és lélekről” beszél. A szerelemről van szó. Egészen pontosan a szeretet, a szerelem és a szexualitás bűvös háromszögéről. Amelyet sokan, túlontúl sokan nem ismernek igazán, vagy közülük csak egyet, jó esetben kettőt a három közül. /Kelecsényi László: Közös álom/
A négyzet, rendező: Ruben Östlund
Aurora Borealis, rendező: Mészáros Márta
A történet lényege, a mai ízlésre formált extrém fordulatokon innen és túl, a kimondás kényszere. Annak az igazságnak kényszere, amelyre nem rakódhat annyi szégyen, annyi fájdalom, annyi félelem, hogy akár évek, évtizedek távlatából ne akarna a felszínre törni. /Kállai Katalin: A hallgatás agresszorai/
Egy szent szarvas meggyilkolása, rendező: Yorgos Lanthimos
A cselekmény az év egyik legerősebbje, de ettől a film még lehetett volna unalmas képileg: ilyesmivel egyébként A homár pont vádolható is, aminek a története briliáns, de a végeredmény egy szolgai regényadaptációra hajazott. Az Egy szent szarvas meggyilkolása viszont igazi moziélmény, audiovizuális szempontból is roppant izgalmas. /Csiger Ádám: Mintha a gyerekeid közül kellene választani/
1945, rendező: Török Ferenc
Amikor a lenyúlt zsidó vagyonért egy falu lakói egymást és magukat akarják igazolni/vádolni. A felszabadulás másnapja valahol Magyarhonban. /Almási Miklós: A felszabadulás másnapja/
Wind River – Gyilkos nyomon, rendező: Taylor Sheridan
A Wind River – Gyilkos nyomon krimi, ami viszont sokkal inkább az amerikai indiánok hanyatlásáról, a gyászmunkáról és a vidék modern kori leszakadásáról szól. /Csiger Ádám: Mázli a városban van/
Happy End, rendező: Michael Haneke
Az Európa halálát okozó rákfene elé tart tükröt Michael Haneke, a tükörképben a társadalom közép- és felső osztályának jóléttől eltorzult arca verődik vissza. /Bécsi Éva: Viszony a halállal/
/Szavaztak: Beretvás Gábor, Csiger Ádám, Kelecsényi László, Steinmacher Kornélia/