Természetes fény
Závada Pál nagy sikerű regényének filmes feldolgozása nem annyira adaptáció, mint impresszió, lenyomat, húsba vágóan realista korrajz a magyar történelem elfeledett időszakáról. Ahogy a múlt be nem hegedt sebeivel, Nagy Dénes első nagyjátékfilmjével sem könnyű a szembenézés, de szükséges.
Ezüst Medvével díjazott berlini bemutatója óta a Természetes fény kapott hideget és meleget is jócskán. Egyiket sem ok nélkül. Nagy Dénes filmje nem akar megfelelni a közönségigényeknek, szembemegy a konvenciókkal és nagyon könnyű félreismerni. Egyedülálló szerzői alkotásnak mégsem lehet őszintén nevezni, és ez inkább csak az előnyére válik. De először nézzük, miért is olyan polarizáló ez a II. világháborút a magyar oldalról bemutató film.
A lajstrom nem csekély, kezdve a témájával: Magyarország világháborús szerepe ugyanis egyfajta tabunak számít a filmkészítésben. Tiltott zónának, ahova kevés alkotó merészkedett, többek között a háborús filmek átlagos magyar filmköltségvetéseket meghaladó spektruma miatt, leginkább mégis a téma érzékenységének köszönhetően, ami közel sincs olyan távol tőlünk, mint azt szeretnénk. A Természetes fény több szempontból is ambiciózus alkotás tehát, melynek feldolgozási módja majdnem olyan megosztó, mint a szüzséje. Nagy Dénes ugyanis a híresztelések ellenére nem háborús filmet rendezett, hanem egy szociológiai tablót a magyar puszták népéről, akik ismeretlen helyszínen és ismeretlen státuszban kénytelenek megállni a helyüket.
Ismeretlen helyszínen és státuszban kénytelenek megállni a helyüket
A megszállt Szovjetunió területeire több százezer magyar katonát vezényeltek ki rendfenntartó szerepben. Többségük szolgálatot teljesítő, nem hivatásos katona volt. Olyan, mint Semetka István (Szabó Ferenc) földműves, akinek szakaszvezetőként az a feladata, hogy felkutassa a környék illegális partizáncsoportjait. Dobos Tamás operatőr kamerája az ő mozdulatait követi intim közelségből, így helyezve bele a nézőt a kietlen, mocsaras vidék elidegenítő közegébe, a háború mindennapjaiba.
Ebben a háborúban azonban a gerillaharcok, a nagy összecsapások, a diadalok vagy a borzalmak, az embertelenség helyett sokkal inkább a monotonitás és a lassú, fokozatos leépülés bontakozik ki. És itt a kulcsszó a lassú, ami nemcsak a cselekmény folyására, de általános hangulatára is igaz. A Tarr Béla stílusával való párhuzam – amit gyakran hallani a film kapcsán – tehát nem teljesen alaptalan, de a külsőségeknél nem is jutunk mélyebbre ezzel az analógiával. Nagy Dénes a kontemplatív tempót a realizmus megteremtésére használja, arra, hogy lassan, de biztos mozdulatokkal ölelje körbe a nézőt nyomasztóan gyönyörű és eseménytelenségében is lebilincselő atmoszférájával. Melynek mozgatórugója Dobos Tamás kamerája és Szabó Ferenc arca.
Szabó Ferenc tekintete beszédesebb, mint a teljes szövegkönyv
Dialógusok és akció híján itt a színszegény, háborús fotográfiákat megidéző türelmes képek mesélnek a legkifejezőbb és hitelesebb emberi arcokkal, a szinte kizárólag amatőr színészekből összeválogatott stábnak köszönhetően. A Semetkát alakító Szabótól a huszadik percig egy szót sem hallunk, és utána is csak elejtve egy-egy parancsot vagy engedelmes megerősítést. Tekintete viszont beszédesebb, mint a teljes szövegkönyv. Semetka karaktere és személyisége így nem is annyira a vásznon, mint a nézőben áll össze plasztikus figurává, aki egymagában egy teljes csoport tragédiát mondja el.
Ez a nem verbalizált tragédia a film érzelmi központja. Amikor a kezdeti monotonitás és eseménytelenség után Semetka csapatával megérkezik egy kis erdőszéli ukrán faluba, annak lakóit, partizánok után kutatva, egy istállóba terelik be. Szerepében való meghasonlottságát tükrözi, hogy Semetka az ellenséges nemzet civiljei között sokkal inkább önmagára ismer, mint bajtársaiban. Egyszerű, hétköznapi ember, akinek egyetlen célja, hogy hazajusson családjához, mint mindenki, aki akaratán kívül került egy háborús konfliktusba.
Létezhet-e ártatlan katona egy háborúban
Závada regényét ezen a síkon érdemes keresni a Természetes fényben. Bár az adaptált történet egy apró részletét emelte vászonra a rendező, azzal mégis sikerült megragadnia annak legfontosabb tematikai szervezőelveit. A regény főszerepét is alakító Semetka itt főhős helyett sokkal inkább egy elveszett generációt, egy archetípust, az arctalan, néma katona képét testesíti meg. Rajta keresztül képes megfogalmazni olyan átfogó kérdéseket, mint hogy milyen felelőssége van az egyénnek a kollektív bűnök viszonylatában. Vagy: létezhet-e ártatlan katona egy háborúban. Az ilyen problémák befolyással vannak nemcsak a II. világháború veteránjaira, de áttételesen utódaikra is Nagy olvasatában. Katonája a megtapasztalt élmények hatására örökre megváltozik, és traumáit nem tudja maga mögött hagyni leszerelése után sem.
A történetekben hordozott mély sebek minden családban megvannak
Akárcsak a rendező nagyapja, akinek háborús történetei és jelleme legalább akkora hatással voltak filmjére, mint Závada regénye. Az övéhez hasonló történetekben hordozott mély sebek pedig minden családban megvannak. A Természetes fény nehezen emészthető alkotás, ami jó okkal osztja meg közönségét, mégis nagy hiba lenne formai nehézségei miatt bárkinek átsiklania felette. Türelem, alázat és elcsendesülés szükséges ahhoz, hogy teljes értékében be tudjuk fogadni Nagy Dénes súlyos vízióját, ahogy nagyapáink emlékeit is. Fontos értékektől fosztanánk meg magunkat, ha figyelmen kívül hagynánk őket.
A Természetes fény szeptember 16-tól a mozikban. Forgalmazza a Vertigo Film.
A film adatlapja a Magyar Filmadatbázison
