Szöszi
Andrew Dominik Marilyn Monroe életét feldolgozó filmje ugyanolyan kegyetlenséggel fordul a színésznőhöz, mint ahogy azt az őt körülvevő emberek tették.
2019-ben Renée Zellweger formálta meg Judy Garlandot a színésznő utolsó éveit bemutató filmben. Habár a mélységekre való fókuszálás közös vonást mutat Andrew Dominik rendezésével, azonban az ikonokhoz való eltérő közelítésükön túl, a Szöszi nem csupán a Monroe halálát megelőző éveket vizsgálja, hanem az egész élettörténeten végigvonul. A néző azt gondolná, hogy emiatt átfogóbb és színesebb képet kap Marilyn Monroe-ról, illetve – eredeti nevén – Norma Jeanről, de a Szöszi plakátján szereplő „Mindenki őt nézte, de senki sem látta” szlogen második felét sajnos a film rendezőjére is ki kell terjesztenünk.
Habár Norma Jean történetét kislány korától kezdve meséli el Dominik, a közel három órás játékidőből jó, ha összesítve 15 perc jut a boldogabb pillanatok bemutatására, míg a szörnyűségekben tobzódik a film: édesapja hiánya végigkíséri hányattatott életét, amely során anyai bántalmazást, árvaházban töltött időt, szexuális zaklatást és családon belüli erőszakot is el kell szenvednie. Ugyanakkor fontos leszögeznünk, hogy a Szöszi Joyce Carol Oates bevallottan fikciós elemekkel átszőtt regényén alapul, így habár a traumatikus események többségéről tudjuk, hogy valósak, a Szösziben bemutatottak fenntartással kezelendőek.
Ana de Armas, mint Marylin Monroe – Szöszi
A Szöszi megítélése leginkább törekvésén múlik: teljességgel nélkülözi Monroe személyiségének és belső világának bemutatását. Nem kívánja sem az örökségét bemutatni, sem arra a kérdésre választ keresni, hogy mitől volt sokkal több egy szexszimbólumnál. A film hentereg a szenvedésben és a depresszív, megrázó jelenetekben: a játékidő nagy része fürdik a könnyekben és a vérben, a szünetekben pedig a mentális betegségek és a függőség hatása alatt áll a színésznő. A Szöszi csak akkor tesz utalást Marilyn intelligenciájára, amikor az őt ért „buta szőke nő” jellegű sértések bemutatásához szükséges; szellemessége, szakmai ambícióinak valódi mélysége, hozzáértése és kitartása olyannyira rejtve marad, mintha Dominik egy klasszikus Monroe-filmet sem látott volna, amelyekben ezen tehetségek többségét mind tetten érhette volna.
A rendező mintha egyszerre ítélné el és csodálná is azt az embertelen bánásmódot, amit Marilynnek el kellett viselnie. Ugyanis a Szöszi a teljes játékidő alatt gyötri hősnőjét, húsbavágóan könyörtelen módon mutatja be életének legnyomasztóbb szekvenciáit, miközben minden empátiát nélkülöz. Habár mintha a film első fele ítélkezne a felett, hogy sokak számára Monroe szinte csak egy darab hús, a férfiak vágyának tárgya volt, Dominik indokolatlanul sokszor vetkőzteti le a színésznőjét, tovább tárgyiasítva ezzel az ikont. Az olyan ízléstelen jeleneteket látva, mint amelyben Marilyn vagináján keresztül látjuk az abortuszt végző orvosokat, illetve a repülőn látható, valamint a Kennedy elnökkel közös jelenet, okkal állíthatjuk, hogy a rendező – az általa elítélt férfialakokkal egyezően – kihasználja az ikont – ráadásul sokszor már-már kegyeletsértő módon.
Mintha egyszerre ítélné el és csodálná
Marilyn mentális betegségei, illetve a függősége okozta fizikai hatások képi síkon is megjelennek: sokszor lázálomszerű, szürreális látvány és hangzás teszi még gyötrelmesebbé a filmet. Ezzel együtt a Szöszi formanyelvileg, vizuálisan páratlan: Monroe több közismert fotóját és filmjelenetét rekonstruálja, és az adott fotó/film stílusa, színvilága uralja az azt bemutató egész szcénát. A Szöszi legnagyobb erénye pedig az, hogy olyan lehengerlően idézi meg a korszakot, mintha a színésznő híres fotói életre keltek volna, vagy legalábbis korabeli, valós felvételeket látnánk. További erénye az olyan szelíd, kedves jelenetekben bontakozik ki, mint amelyben Monroe az Arthur Millerrel való házasságát követően férjével a tengerparton tölt pár napot.
A rendező nem csak Monroe méltóságát hagyja sokszor figyelmen kívül, hanem vele együtt az őt megtestesítő Ana de Armas-ét is. A kifinomult operatőri munka mellett az ő játéka az, ami miatt a Szöszi méltatható: zavarba ejtő a hasonlóság Armas szinte azonos mimikája, gesztusai, fátyolos hangja és a finom kecsessége miatt, miközben próbál mélységeket belevinni a karakterébe, azonban a megírt szerep nem hagyja teljesen érvényesülni.
Érdemei a látványában rejlenek
A Szöszi érdemei tehát a látványában rejlenek: az operatőri munkát és Ana de Armas alakítását látni kell. Azonban Marilyn Monroe-hoz, mint magánszemélyhez nem kerülünk közelebb, mivel Andrew Dominik sem bánik sokkal jobban hősnőjével, mint az általa bemutatott férfiak; az emberi oldal keresése helyett sokkal inkább megbotránkoztatni és sokkolni akar. A Szöszi méltatlan Monroe emlékéhez, egy valamire azonban jó: hatására talán többen meg akarják majd ismerni az alteregó mögötti igazi személyt. Érdemes is.
Szöszi a Magyar Filmadatbázison
