Profil
Információkavalkád, csutkára csavart izgalom, tökölés, kapkodás, de leginkább a véletlen félrekattintás lehetősége okozta rettegés szorítja a fotelbe azt a mozilátogatót, aki úgy döntött, hogy megnézi Timur Bekmambetov kazah származású orosz rendező legújabb filmre vitt sokkolását.
A csúcs, hogy Bekmambetovnak ehhez nem kell más, mint egy internetkapcsolat. Operatőre nem használ százféle kamerabeállítást, mivel nincs is operatőre. Sőt, elmarad minden mára már elvárt adrenalinpumpáló zene és effektelés. Persze azért van benne pár robbanás, de azokat is majdnemhogy egy mobiltelefonnal vették fel. A rendezőnek nem kell más, csak az internet, színészek és persze a történetben megbúvó realitás.
Mert a film igaz történetet dolgoz fel: a netről belopott képek és videók is ezt támasztják alá. Látta is ezeket már a néző, csak nem ilyen mennyiségben. Megszédült angol tinédzserek, akik azért hagyják el az ódon családi fészket, hogy az iszlám államot szolgálják. Terrorista merényletek. Kivégzések, megkövezések, lefejezések. Mindazok a videók egy láncra fűzve, amik egyenként is megrázó erejűek. Tehát hamar kiderül, hogy az ellenség az angliai gyökerű egyik szélsőséges vezér, illetve az őt támogató szervezet, az ISIS.
A történetről annyit, hogy egy állandó likviditási problémákkal küzdő mezei újságírónő nyomozásba kezd: ezzel a sztorival szeretne bekerülni a nagyok közé. Így legalább egyenlő félként tudná fizetni vőlegényével a közösen kinézett lakást. London a helyszín, ahol, mint tudjuk, csak a tehetősebbek engedhetnek meg maguknak egy ilyen otthonteremtő beruházást. Addig is a szűkebb környezet egy lyukszerű magánlakás. Olyan, amit az angoloktól elvár a néző. Mondhatni tipikus helyszín egy tipikusnak induló történethez. Az ablak előtt elhaladó magasvasút jelzi, hogy londoni szemmel nézve ez azért elég tré környék. Nem csoda hát, ha a ma öntudatos brit nőjét hajtja az innen való szabadulás vágya.
Igazság szerint vártam volna némi érzelmi indítékot, ami kiváltja a főszereplőnőben ezt az iszlám állam elleni nekibuzdulást. De ilyen nem igazán volt. Sőt, mintha azon kapnád az egyébiránt láncdohányosnak tűnő, tetovált Amyt, hogy pont a fent említett videókkal stimulálja magát. Ezek furtonfurt megnézése hat rá úgy, hogy végre nekidurálja magát az alakoskodásnak, és kiveti (internetes) hálóját. Hidzsábbal fedi el a haját, majd szintén a neten talált videók segítségével igyekszik tizenévesnek sminkelni magát. Szerény mosolyt vesz fel, és míg beindul a történet, fél szemmel böngészget oldalakat, amik olyanok, mint valami gyorstalpaló Korán. Hasonló beépüléshez, mint tudjuk, évek megfeszített tanulására, és azért némi környezetismeretre lenne szükség. Ha a hasonló témájú fikciós sorozatok világa felől is közelít az ember, akkor is eszünkbe jut, hogy előnyt jelent ilyen esetekben némi kulturális rálátás vagy akár egy ferdén kezelt bipoláris zavar. De nem rugdalózom, hiszen ez egy igaz történet feldolgozása, a Homeland meg hasonlók pedig csak a forgatókönyvírók által kikevert agytrombózis-gátlók csupán.
Nem mellesleg a karrierért ácsingózó újságírónő ténykedése elég profán. Mondhatni csupán el kell határoznia, hogy belevág. Csinál egy álprofilt, és mit ad Isten vagy Allah, a képernyőn már be is jelentkezik az elfogni való oroszlán. Mondanom sem kell, hogy az egykoron Angliában szocializálódott keleti ember sudár és daliás is egyben. Mozgatórugója: rasszista jelnek vette, hogy nem folyósította a segélyét időben az angol állam. Mivel ez nagyon betalált, otthagyta Britanniát, és az igaz útra lelvén, új feladatot talált. Most küldetésszerűen puffant le mindenkit, akiben nem teljesen biztos, hogy az iszlám hagyományaihoz hűen él. Szóval Abu Bilel Al-Britani (mert jobb híján így hívják) nem csak jóképű, bátor, okos, karizmatikus, hanem még udvarias hódoló is. Szóval nem olyan, mint a házvásárlás terhét magán hordozó unalmas angol házinevelés. Mire képes tehát a virtuál, megkezdődik a hősnőben is valami átszeretés, érzelmi átrendeződés. Nem csak a férfire vonatkozik ez, hanem az egész kultúrára. Persze ne gondoljuk, hogy felúszik a zene, és ellep bennünket a szívecskés facebook-giccselés. Mert ez egy igaz történet. Ha pedig Amy lebukik, akkor vége.
Közben persze a küldetés sikerét egyfolytában veszélyezteti, hogy tud-e Amy az egyszerű felhasználó szintjéről gyors ütemben továbbfejlődni. Vagy tényleg lebuktatja a több beszélgetőablakkal történő zsonglőrködés. Mert ez fokozza az izgalmakat. Hiszen a néző is küldött már rossz címzettnek levelet. Tudja, hogy mit tesz, ha az ember valakit rosszul cc-z be. De itt tényleg élet-halál kérdése a helyzet. Azaz egyfolytában ott villog a sorok végén a lebukás lehetőségének kurzora.
Hiszen az egyébként az iszlámból elég csehül álló Amy egyszerre intéz mindent. Egyszerre elérhető a főszerkesztőnek, a számítógépes segítőnek, a barátnőnek és a vőlegénynek, akivel közben szimultán építgeti a közös jövőt. Így, míg Amy kedvenc fanatikusával bájolog, sokszor van az, hogy valaki oda nem illő is majdnem a románcba trollkodik. De Amy már csak ilyen. Nem állítja át a kameráját. Nem ellenőriz előre semmit. Nem bújik el a világ elől, inkább százfele koncentrál. A néző is érzi, hogy ez így nem mehet sokáig. Mellesleg le a kalappal, mert Amy közben annyira belejön, hogy majdnem beszippantja a másik oldal. Érzelmileg kizökken, és nem egyszer csupán annyi mázlija van, hogy Aleppóban éppen háború van, és az adatátvitel akadozik.
A lényeg, hogy lassan már Amy sem tudja, pontosan mit is akar. Szerencséje, hogy mire épp elveszne a zűrzavarban, addigra sikerül némi kémes ösztönt kifejlesztenie. Így a történet kap még egy csavart. Bár, őszintén szólva, csalódnom kellett volna az élet nevű forgatókönyvíróban, hiszen gyarlóvá teszi a forradalmi tudatú hőst, és redukálja annak szépen felépített ethoszát. Ám ilyesmire nem volt időm, hiszen végig a torkomban dobogott a szívem, és feszülten görnyedtem előre, hogy markolhassam az előttem lévő szék támláját. Mert itt már csak az a biztos, hogy a néző tökéletes thrillert kaphat, függetlenül a vallásától. A minimalista kereteket szinte szétfeszíti a történet. Valene Kane meggyőző alakítást nyújt, és Shazad Latif sem marad el mögötte. Itt pontosan ki van számolva, hogy a 105 percből hogy jusson 90 perc cidrizgalom minden nézőnek.
Szereplők: Valene Kane, Shazad Latif
Rendezte: Timur Bekmambetov
A Profil a Magyar Filmadatbázison
