Szelíd
Csuja László és Nemes Anna filmjére, a Szelídre azóta várunk, hogy még a télen kiderült, beválogatták a rangos Sundance Fesztivál versenyprogramjába. Témája egy testépítőnő története, igen egyedi választás, eddig ismeretlen világba kalauzol, melynek talán még a zsargonja is meglepetést okoz, nemhogy a látványa.
Szabó Edina (Csonka Eszter, kétszeres fitnesz- és négyszeres testépítő-világbajnok) és edzője-partnere Takács Ádám (Turós György, testépítő-, fitneszedző és bíró) épp a világbajnokságra tréningeznek, mikor kiderül, nem kapnak elég támogatást a felkészüléshez. Mindketten arra kényszerülnek, hogy egyetlen adottságukkal, testükkel szerezzék meg a szükséges összeget. Edina escortként kezd el dolgozni, közte és egyik kliense, Krisztián (Krisztik Csaba) között szürreális viszony alakul ki, melyben a szexualitás és a test alig érvényesül.
Fölmerül a kérdés, mit kezdett a két, tapasztalat nélküli főszereplő a filmes helyzettel, de érdekes módon avatatlanságuk nem érzékelhető. Igaz, mindketten szinte végig egyféleképp játszanak; és a filmnek van egy alapvető lassúsága, melankóliája, melynek sajátos némaságában egyszerűbb színészként létezni, mégis meglepő az az érzékenység, amivel a két testépítő saját drámájához viszonyul. Igazán briliáns húzásként a kisebb szerepekre színpadról vagy a filmvászonról ismert színészeket válogattak, a már említett Krisztik Csaba mellett feltűnik Kerekes Éva, Papp János, és egy pillanatszerepre a magyar táncművészet kiemelkedő alakja, Lőrinc Katalin.
Megbarátkozunk az irreálisan kidolgozott testek látványával
Nem kertelek: a Szelíd megmagyarázhatatlanul megrázó alkotás, erejét már első képsoraival bizonyítja, ahogy valamennyire megbarátkozunk az irreálisan kidolgozott testek látványával, elkezdünk mi is úgy tekinteni minden érintésre, mint minőség-ellenőrzésre. Nagy Zágon kamerája végig félhomályban botladozik, a mesterséges fényeken kívül csak a hold világít, a látvány szorongató és idegen. A film első egy órája rendkívül erős, hátralévő idejében olykor melodrámába csap át, de számomra nem veszít értékéből.
Főhősünk szelídsége jól ismert toposz: a brutálisan erős testbe zárt riadt, ártalmatlan lény történetére millió-egy példát lehet hozni, de Edina kálváriája valahol más. Ő egy szubkultúra esztétikája alapján kreált szépség, egy csataló, aki sosem vesz részt háborúban, de mindenki szerint úgy kell kinéznie a tökéletes csatalónak, ahogy ő; voltaképp mintapéldául szolgál valódi eredmények, dicsőség, jutalom nélkül. Ennek a drámának a feldolgozása valóban páratlan vagy ritkán látott filmes téma, és ezzel ér el legtöbb hatást a Szelíd: elborzaszt Edina testének látványa, de értelmetlen küzdelme egyenesen szánalmat kelt.
Művészek közt szokták emlegetni a mondást, hogy a tehetség arányában csak nagyon keveset számít, és a szorgalommal lehet sikert elérni, mindez a testépítés világában megváltozik: fele a szorgalom, fele pedig a pénz. A „tökéletes test” eléréséhez rengeteg vitamin, por, ízületvédő, emésztéssegítő, egyszóval felsorolhatatlan számú mesterséges szer szükséges, melyek összege csaknem milliós tétel.
Csuja László és Nemes Anna filmje nem didaktikus, nem ítélkezik, mégis feltesszük magunknak a kérdést: ura vagyok a saját testemnek, vagy mások befolyása szerint alakítom? „Benne lesz az arcom?” – kérdezi a fotóstól Edina, mintha az archoz köthető identitásában a teste már nem részesülne, az csak egy test, lecserélhető, eldobható, akár egy babáé.
Lecserélhető, eldobható, akár egy babáé
Minden komolysága mellett a Szelíd igazán groteszk: szorongató érzésünk támad, amikor Edina a világbajnokság egyperces műsorszámának betanulása közben azt az utasítást kapja, hogy „kecsesen” meg „nőcisen”, mikor már rég megfosztatott nőiességétől; de a megszólaló lágy popsláger végeredményében röhejes hatást kelt. Az állandóan dübörgő edzőtermi gépzene lírai ellenpontjaként a Képzelt riportból ismert Altatódalt hallhatjuk, de az igazi telitalálat számomra, ahogy a testépítőnő azt dúdolja: Tavaszi szél vizet áraszt…
