Badal János (Jean Badal) 1927-2015
Nevét ismerték Budapesttől Hollywoodig, de leginkább Párizsban, ahol 58 évet töltött. Az operatőr, aki a lázadó szépséget zárta filmkockákba…
Badal János (Jean Badal) a Wikipedián (részlet)
Párizs bukását nem érte meg, október elején elment. Már nem lett volna ereje, hogy újraélessze a várost. Meghagyta másoknak. 88 év adatott. Nem igaz, hogy a legendák korán halnak.
Nevét ismerték Budapesttől Hollywoodig, de leginkább Párizsban, ahol 58 évet töltött. Az operatőr, aki a lázadó szépséget zárta filmkockákba…
Sokan látogatták itthonról. ’89 előtt is. Aki eljutott Párizsba, fölkereste. 1-1 híresség mindig ott ült az asztalánál. Claude Brasseur vagy a gyönyörű Romy Schneider, aki a kisfia halála után már csak a kokót szippantgatta.
Badal János filmjeiből: Rákóczi hadnagya (1954)
A főiskolán diákként tanársegéd volt. Lefényképezett 1-2 remekművet, a Rákóczi hadnagyát, a Gábor diákot, a Hintónjáró szerelmet, a Bakaruhábant, majd ’56-ban a forradalmat fotografálta. Mi mást. Azután elsurrant. Közben meg imádta a nőket. Akkor is, előtte is, mindvégig…
Gábor diák (1956)
A felesége 54 évesen ment el. Akkor megtört.
János, Jean, a családnak Hanzi. Françoise, a francia feleség, aki nem nagyon beszélt magyarul, Jancsinak hívta. Ráérzett a szó hangulatára.
A legendák életében is körülölelték. ’57-ben épp Párizsban volt, mikor kapott egy telefont, hogy ne jöjjön haza, mert baj lesz. Állítólag nem akart Párizsban maradni. Végül nem jött haza.
Inkább világhírű lett. Ott.
Playtime (1967)
Forgatott a „kelekótya angyallal”, Jacques Tatival, a varázsos Simone Signoret-val, a lehengerlő Ursula Andress-szel, az isteni Sophia Lorennel, a „nagy” Péterekkel, Peter O’Toole-lal, Peter Sellersszel, dolgozott Gregory Peckkel, Omar Shariffel, Jean Gabinnel, Marcel Carnéval, Woody Allennel, ő fényképezte a hatvanas évek fölkavaró kultfilmjét, az Éretlen szíveket. Együtt hullámzott a francia újhullámmal…
Mi újság, cicamica? ((1965)
„A hatvanas években meggazdagodott harmincasok pedig az 1974-ben bemutatott Emmanuelle-ben ismerhettek magukra…”
Behold a Pale Horse (1964)
Írja Houellebecq (még a ’98-as Elemi részecskékben, amely Európa szétpergésének elemi okait vizsgálja) arról a metafizikai mutációról, amely a 20. század második felében kulturális értelemben is átrajzolta a kontinens nyugati felét. Itthon szent borzadállyal emlegették, hogy Jancsi az Emmanuelle-t fényképezi. A filmet, amely a pornó és a művészfilm közötti végeláthatatlan mezőt szántotta föl, s amely Houellebecq értelmezésében „a szabadidő eltöltésének egy egészen másféle módját villantotta fel a mélyen zsidó-keresztény francia társadalom előtt”.
Goodbye Emmanuelle (1977)
Jean Badal ebben is ráérzett a korra.
Anélkül, hogy magamutogató lett volna. Csendes, elszánt lázadó volt. Nem véletlenül hallgatott magyar-történelem-művészettörténet szakot.
A 3 gyerek, akiket a kicsi parisienne, Françoise rá hagyott, végig mellette volt.
Hazajárt mindig. Amikor tehette. Akkor is, mikor Párizs a lábai előtt hevert. Hol egyik, hol másik gyerekét fogta és jöttek. Tiszteletet kapott. Itthon is. Ilyen volt. Egyszer találkozott egy tanítványával még anno a főiskoláról, aki híres filmrendező lett.
– Hát, te fiam, mit csinálsz mostanság? – kérdezte tőle.
– Nyugdíjas vagyok, Jancsi bácsi.
Soha nem volt bácsi. 80 fölött se. Ezért is merték már idő előtt bácsizni. Édesen piszok filmes szleng.
2015 szeptemberében kórházba került. Hazaengedték, de elfelejtett beszélni. Ő, aki világokról mesélt, már nem akart semmit mondani a világnak. Némán halt meg. Nem voltak rá szavai.
Emlékezni soha nem késő.
Béke veled, Jancsi.
